Igehirdetés 10.03-án

T: Kolossé 2, 1-7.                    2021.10.03.       Munkatársai nap

Gyakran előfordul, hogy olyan embereknek kell levelet írnunk, akiket nem ismerünk. Kérvények, beadványok, jelentések, adatközlések, helyzetjelentések, beszámolók… és még sorolhatnánk amiket olyanoknak írunk, akiket nem ismerünk. De bízunk bennük, hogy levelünket komolyan veszik, ügyünkkel kellő figyelemmel foglalkoznak. Az ilyen levelekben azonban nem szoktuk megdicsérni a címzetteket, nem adunk nekik tanácsokat és nem  buzdítjuk őket arra, hogy mire figyeljenek oda munkájuk során. Pál levele pedig pont így íródott. Soha nem járt Kolosséban, nem ismerte a gyülekeztet, mégis olyan levelet írt nekik, ami azokat sok mindenben megerősítette. Ennek a levélnek a részlete most minket erősít, akiket szintén nem ismert az apostol, de amit leírt, minden kor keresztyéneinek megszívlelendő tanulság. Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Kategória: Kategóriák | Igehirdetés 10.03-án bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Hívők megújulása – internetes evangélizációs sorozat

Szeretettel adjuk közre a következő felhívást gyülekezetünk és minden érdeklődő számára:

A HÍVŐK MEGÚJULÁSA – Hitmélyítő Evangelizációs Sorozat
Végh Tamás – Bódis Miklós – Ittzés István  evangélizátorokkal: 2021. Szeptember-Október-November

Szeretett Testvérek, örömmel és hálaadással hívogatjuk a  VILÁG MAGYARSÁGÁT bárhol éljen is a földön zoom-os HITMÉLYÍTŐ Evangélizációs Sorozatunkra:
Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Kategória: Kategóriák | Hívők megújulása – internetes evangélizációs sorozat bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Igehirdetés 2021,09.09-én

L: Zsoltárok 119, 1-16.        T: Galata 3,19-29.        2021.09.19.

 Minden törvény annyit ér, amennyit megtartanak belőle – tartja a mondás, aminek sok igazságtartalma van. De vajon honnan származnak a törvények, ki alkotja őket? Ludas Matyinak, amikor a törvényre hivatkozott libája elvételekor, Döbrögi uraság azt mondta: „Itt én vagyok a törvény!” Nem kisebbítve elszenvedett fájdalmát azt kell mondanunk, hogy ennél sokkal veszélyesebb az, amit az Európába bevándorló emberek vallanak: Nekünk a sária a törvény! Minket nem érdekel a befogadó ország alkotmánya és törvényes rendje! Amit Mohamed  alapján eleink megfogalmaztak, mi kizárólag ahhoz tartjuk magunkat!  – Valljuk meg, példás hűség ez az ő törvényükhöz. Vajha az úgynevezett fejlett államok polgárai is így viszonyulnának akár saját országaik rendelkezéseihez, Uram, bocsá’ – Istennek a Szentírásban adott törvényéhez! Egészen más lenne ez a világ… Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Kategória: Kategóriák | Igehirdetés 2021,09.09-én bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva