L: Ap. Csel 5, 1-11. T: 12-16. 2019.07.28.
„Az egyiknek sikerül, a másiknak nem, a sors olykor nem tudja mit akar” – mondja a régi sláger. Az egyik embert megtérésre indít az, ha látja Isten hatalmának bizonyítékait, a másikat megkeményíti és elfordítja, vagy továbbra is távol tartja Istentől. Vajon miért van ez? Hát nem ugyan azt látják, hallják az emberek? Akkor miért van az, hogy más hatással van rájuk? Ezek a kérdések az élet számos eseményére éppúgy érvényesek, mint az Istennel kapcsolatos élmények, Istenről szóló bizonyságtételek megtapasztalásai vagy meghallgatása utáni emberi reakciók esetén.
Amit leír az evangélista, az ilyen eseményeket összegez ill. azok hatását. A megelőző szakaszban az újszövetség egyik legmegrázóbb tragédiájáról olvasunk. Egy házaspár szeretett volna hozzájárulni a formálódó keresztyén közösség életéhez azzal, hogy eladott földjük árát odavitték az apostolok elé. Pontosabban annak egy részét, mert maguknak is megtartottak némi biztonsági tartalékot. És nem ez volt a baj, hiszen ez nem volt kötelező, hogy teljes vagyonát és javait bárki is „beszolgáltassa”. Lehetőség volt, hogy valaki adjon javaiból a közösség és a közösség által gondozott, támogatott „rászorulók” számára. A gond az volt, hogy hazudtak, mert azt mondták, hogy az egészet odavitték. S bár mindketten kaptak lehetőséget az igazság bevallására, nem éltek vele. Félretett javaik vesztükké lettek, hiszen mindketten azonnali tragikus halállal haltak meg. Istent nem lehet sem becsapni, sem tőle valamit is eltitkolni. Tragédiájuk intő jel volt az első keresztyének számára éppúgy, mint a mai korok hívői számára.
Ezt látták sokan s hallották még többen. Ezt követte az hogy „az apostolok által sok jel és csoda történt a nép között”. S ez az ítélet és a sok csoda megosztotta azokat, akik azokat látták vagy éppen részt vettek bennük, ill. hallották az arról szóló bizonyságtételeket. Miért e különbség a történések hatását nézve? Miért, hogy míg a mai emberek egy része túl tud látni a dolgok történésein és felfedezi mögöttük Isten hatalmát addig a másik, mondjuk ki a nagyobb rész nem jut el idáig? Örök kérdés ez, mert a keresztyén gyülekezetek arról álmodnak, hogy róluk is elmondható legyen: „Az Úrban hívők száma egyre növekedett, férfiak és nők tömegével”. Sok választ lehet találni erre a kérdésre, de talán az egyiket jól megvilágítja a tanulságos történet, miszerint új lelkész érkezik egy gyülekezetbe. Nagyszerű prédikációját ámulva hallgatják a hívek s következő vasárnapra mindenki hoz magával még valakit, hogy ők is meghallják a ragyogó prédikátort. Ám második vasárnap is ugyan az a prédikáció hangzik el, ami az újakat szintén lenyűgözi, ők is hívogatnak még másokat, s harmadik vasárnap mg többen vannak a templomban. Így megy ez néhány héten át, egyre többen és többen vannak s mindig ugyan az a prédikáció hangzik. A sokadik vasárnap után a gondok megkérdi a lelkészt: – Igazán szép ez a prédikáció, de nem hallhatnánk már valami újat? Mire a lelkész: -Miért, gondok úr, már csinálják is, amit hallottak?
Nem akartam senkit megbántani, de amikor hallottam ezt a tanmesét egy lelkészi konferencián, nagyon belém vésődött. Akik hallgatják, hallgatjuk, s hozzá teszem, hirdetjük az igét, azok valóban tesszük is azt, ami abban megszólít minket? Az első keresztyén közösségeknek a növekedését ez a tettrekészség is eredményezhette. Hallottak valami olyan életformáról, amit addig nem ismertek, és elkezdtek aszerint élni. Meglátszott rajtuk, hogy változás ment végbe az életükön s ez tett vonzóvá mások számára a keresztyén hit igazságait. És akiknek ez nem volt szimpatikus, netán akiket megrázott az Isten igazságosság, azok „közül senki nem mert hozzájuk csatlakozni.” Mert ez a lényegi különbség oka: Mit látok és mit hallok ki Isten hatalmának jeleiből és az arról szóló bizonyságtételekből? Akik Anániás és Szafira vagy bármely embertársuk tragédiáján keresztül egy ítéletes Istent látnak meg, akire ráfogják, hogy igazságtalan, túl szigorú, könyörtelen és hasonlók, azok nem fognak közeledni Hozzá. Akik a tragédiák mögött Isten akaratának szabadságát látják, s azok következményeiben ahhoz fordulnak, Aki megengedte a rosszat, azok meg fogják találni az irgalmas és könyörülő Istent. Mit akarok, Kit akarok látni a történések és a bizonyságtételek, az Ige mögött? Ezen dől el, hogy hiszek-e, vagy hitetlenné válok.
A hívők számra is kísértés azonban, hogy a gyógyulások, a sikeres megmenekülések közt csupán egy gyógyító és bajban segíteni tudó Istent lássanak. Hívők sokasága mondja sokszor, hogy őket mennyi bajban megsegítette már az Úr. De ez az Úr nem egy emberi fantázia szülötte szupermen, aki ott terem ahol baj van és segít, a gonoszt meg megbünteti, legyőzi. Ez az Úr teljes életet akar adni. Nem azt szeretné, hogy időnként az ő árnyékában egy kicsit felfrissüljön az ember vagy éppen meggyógyuljon, ha baj van – ebben bíztak a sokaságból is igen sokan. Ő tettre és teljes odaszánásra kész életeket akar látni, akiket érdemes volt megmenteni, meggyógyítani vagy megőrizni a bajtól sokszor és sokféleképpen. Szabad oda vinni az Úr elé betegeket ma is de úgy érdemes, hogy nemcsak a testi gyógyulást, hanem a teljes, lelki gyógyulást is kérjük számukra. Ne csak a lábamat, hanem a fejemet is – mondta Péter Jézusnak. Ne csak testét, hanem a lelkét is gyógyítsd meg, Uram, hogy tudjon téged magasztalni és neked szolgálni! Ezzel az indulattal imádkozzunk másokért. Magunkat is így kell neki felajánlanunk, mint akik tudjuk, hogy bár sokszor meggyógyított, de emberi természetünk része, hogy előbb utóbb talán újra betegek leszünk, s akkor is számíthatunk majd rá. De egyet még inkább kell kérjünk: Ha testemben nem is, vagy nem teljesen, de lelkemben hadd legyek egészséges. Hadd lássam mindig világosan a Te dolgaidat s amíg tehetem, addig hadd cselekedjem erőmhöz képest azokat, amiket megértettem szavaidból, igéd üzenetéből vagy éppen életsorosom változásából, mint nekem jutott feladatot, küldetést.
Aki hűséggel keresi Isten akaratát, amit legfőképpen az Ő igéjében találhat meg, az fogja meglátni a mindennapi csodákban vagy éppen tragikus eseményekben Isten ítéletét vagy éppen irgalmasságát, figyelmeztetéseit amit ennek a világnak küld újra és újra. Olyan korban élünk, amikor az emberiség csak éppen erre nem kíváncsi, hanem a kényelem és a jólét érdekében, ami mulandó és nem tart örökké, lemond az egyetlen örök és soha el nem múló érték kereséséről. Ez pedig nem más, mint az üdvösség, ami nem majd, hanem már most a mienk lehet, ha elfogadjuk azt, amit Isten Krisztusban kínál nekünk. A keresztyének életének lényeges része, hogy javaikról vallják, hogy azok az Úréi, amiket csak használatra kaptak, s arra használják, amire Isten őket indítja. Legfőbb javunk a hit ajándéka, amit érdemes arra használni, hogy láttassuk vele mások előtt is, mily gazdag és hatalmas a mi Urunk. Ha ezt hűen tesszük akkor eszközök lehetünk abban, hogy az Úrban hívők száma ma is egyre csak növekedjen. Ámen.