L: János 6,1-11 T:6, 48-51. 2019. szeptember 1.
Év elején a száraz időjárás miatt sokan aggódtak, vajon lesz-e elegendő kenyérnek valónk a következő évre. Isten gondoskodott rólunk, és lett. Református hagyományaink szerint ezért évről évre hálát adunk oly keretben, hogy megterítjük az úrasztalát is. Mert Jézustól azt tanultuk, hogy nemcsak kenyérrel él az ember, hanem igével is, ami Istentől származik. És ő is, azokat, akiket megelégített a csodálatos kenyérszaporítás által, előbb igével táplálta. És utána is, amikor utána mentek, mert látták a csodát és azt gondolták, hogy ezentúl Jézus mindig gondoskodik testi táplálékukról. János evangéliumának 6. fejezete erről szól, s arról a testi kenyérnél is fontosabb dologról, amit Jézus önmagában ajánl hallgatóinak.
János emlékezett Jézus szavára, amikor is kétszer is elmondja: „Én vagyok az élet kenyere” Mégpedig a mennyből leszállt kenyér, aki eszik belőle nem éhezik meg, sőt élni fog örökké. Ez a kép, ami szorosan hozzátartozik az úrvacsorához. Hitünk szerint a falat kenyér, ami magunkhoz veszünk ennek az életnek egyik szimbóluma, az örök életnek jele. Van másik kettő is, amik Jézus vérére utalnak, ez pedig a keresztség vize és az úrvacsorai bor. Akik hit által felfogják, hogy ezek a szimbólumok összekötik őket Istennel, azoknak van örök életük. Akik újra és újra keresik a lehetőségét az ezekkel való élésnek, azok tudnak ebben a bizonyosságban megerősödni. A keresztség életre szóló elhívás, tulajdonjog rögzítés, nem szükséges újra megkeresztelkedni. Ám valahányszor keresztelést lát a hívő ember, lélekben újra átélheti kiválasztottságának örömét. Felteheti magának a kérdést: – Méltó vagyok-e arra hogy keresztyénnek nevezzem magam? Látszik-e életemen, hogy egykor ugyan abban az elhívásban részesültem, mint a gyermek, akit keresztelnek? Minden keresztelés, amin részt veszünk, amiről hallunk, hogy megtörtént arra kellene buzdítson, hogy naponként meg tudjuk mutatni az új nemzedékeknek mit jelent Jézust követni. A keresztségben látszó víz, s az úrvacsorában magunkhoz vett bor arra az áldozatra utal, amit Jézus hozott értünk halálával. Ezért csak egyféleképpen lehet jól viszonyulni ehhez az áldozathoz: odaszánt, igazi krisztusi élettel.
És a kenyér, a megtöretett jézusi test szimbóluma, hogy lesz a mindennapi élet alapjává? A bibliai gondolkodás szerint a kenyér nemcsak az alapvető élelmünket fejezi ki, hanem a mindennapi életükhöz, létünkhöz szükséges minden egyebet. A földi élet fenntartásához szükséges összes szükségletünket. Jézus azt mondja: Ő az élet kenyere, Ő az élet legalapvetőbb és legsokoldalúbb szükséglete, amit ember érezhet léte során. Egy bécsi pszichiáter professzor szerint a klinikájukon kezelésre szoruló páciensek 20 %-ának semmi más baja nincsen, mint hogy egyszerűen nem látják az élet értelemét. Némelyek szerint viszont már az is betegség, hogy ha valaki megkérdezi, mi az élet értelme? Mert az egészséges ember ezen nem gondolkodik, dolgozik, eszik, iszik, alszik, éli az életet, amíg meg nem hal. Nos, akkor most kinek van igaza?
Jézusnak. Neki mindig igaza van! Ha Ő azt mondja, hogy Ő az élet kenyere, akkor az azt jelenti, Ő a legfontosabb, ami kell az élethez. Aki élni akar, az Őt kell fogyassza, mint mindennapi kenyeret. Először is hit által tudjuk és el kell fogadjuk, hogy egyedül Neki köszönhetjük meg, ha testi táplálékunk megadatik napról-napra. És éppen itt kell vigyázni, mert aki nem neki tulajdonítja ezt, azok olyanok lesznek, mint az anyagi jólétben élő nyugat európai magukat egykor keresztyénnek vallók, akik már semmit sem várnak Jézustól, semmiért nem hálásak neki, elnézik, hogy templomaikat lebontsák, átépítsék, helyükre mecsetek épüljenek…
Ha van kenyerünk, az nem azt jelenti, hogy mindenünk megvan. Azt jelenti, hogy van Valaki, aki érdemeink felett gondoskodik rólunk, hogy felfedezzük, amit Pál írt rómaiaknak, hogy az élet nem evés és ivás, hanem igazság, békesség és a Szentlélek általi öröm. Ő ezt az Isten országáról írta, ami valójában nem más, mint nagybetűs ÉLET. Az az állapot a földi létben, amit azok élhetnek át, akik Jézussal táplálkoznak, igéjével élnek, meggyőződéssel ragaszkodnak kijelentéseihez. S akik ezt az állapotot nem értik, nem látják helyénvalónak a földi léttől való elvonatkoztatás fontosságát, azok valóban keresgetik az élet értelmét… Hol ebben, hol abban találják meg, de előbb-utóbb el is vesztik azt, ha máskor nem, halálukkor. Ám amit Jézus kínál, annak a lényege éppen ebben van, hogy nemcsak a földi életsorsban, hanem azon túl is Ő vár ránk.
Jézust természetesen félreértették sokan. Egyfajta kannibalizmusra gondoltak, annak kapcsán, hogy testét eledelül kínálta s ezért kemény beszédnek tartva mindazt, amit mondott, elhagyták és nem követték többé. Az úrvacsora az a közösség, amiben nem kemény beszéd szól, hanem szeretetteljes odahajlás hozzánk, bűnösökhöz. Benne van a lehetőség a Krisztussal való szövetség megújítására, bűneinktől való szabadulásra, a tiszta lappal való tovább menetelre. Egy veszélye van. A jóllakás. – Tudom, Uram, mit tettél értem, jó reformátusként el is fogadtam, jól esett, rám is fért, de ez most egy időre elé is lesz! – Sokan gondolkodnak így s ezért nem csoda, hogy hamar kiürül a lelki tartalék. S onnantól kezdve az ember megint kezdi elővenni a saját megtakarításait, bölcsességét, lelki-fizikai erejét, s kezd küzdeni ereje szerint a legnemesbekért. Ne felejtsük el, Jézus nem olyan, mint egy ünnepi lakoma terített asztala, amiből annyit ettünk, hogy majd kipukkantunk… Jézus a mindennapi hétköznapi asztal életünknek, reggel, délben, este, napközben része akar lenni az életünknek. Keresi a találkozásokat, kínálja az igét, amivel táplálni akar. Alkalmakat készít arra, hogy testvéri közösségben újra együtt legyenek azok, akik belőle akarnak táplálkozni. Belőle, mert ne felejtsük, Ő minden tekintetben az első számú létszükséglete életünknek. Ha nem élünk az általa kínáltakkal, hamar megéhezünk és jaj, Isten óvjon minket, de az Ördög is kínál majd ennivalót az ő asztaláról. S azért, amit onnan elveszünk, nagy árat kell fizetnünk egykoron. Legfőképpen üdvösségünket veszélyeztethetjük, ha nem Jézusból táplálkozunk, hanem máshonnan…
Itt van az ősz, itt van újra…. Olyan jó lenne, ha a szabadságolások, megérdemelt pihenések után sokan visszatalálnának a forráshoz, a templomba, a bibliaórára, a bibliaiskolában, az őszi gyülekezeti programokon s alkalmakon élnék át azt, hogy Jézus valóban a mindennapi kenyerük, akit kell keresniük, fogyasszanak, mert benne van az élet értelme, jövője, célja, küldetése, Ő az élet maga. Ezért hív ma asztalához, hogy újra vágyakozzunk visszajönni hozzá azzal, ahogyan Péter kifejezte: Uram, kihez mehetnénk, örök életnek beszéde van tenálad. Ámen.