L: Ap. Csel. 19, 23-40. T: 23.vers
Megszoktuk már, hogy a híradások rendszeresen beszámolnak különféle zavargásokról melyek a világ különböző pontjain különböző okok miatt törnek ki. Legtöbbször arról is hallunk, hogy a rendfenntartó erőknek kellett közbelépni és károkat, sebesüléseket, olykor halálos áldozatokat is követeltek ezek a megmozdulások. Mai igénkben egy ókori zavargásról van szó, ami egy bölcs városi jegyző felszólalása után néhány óra múlva lecsendesült és valószínűleg nem folytatódott később sem. Lukács elég részletesen leírja ezt a történetek valószínűleg annak a Gájusznak az elbeszélése alapján, aki benne volt a zavargások sűrűjében egy Arisztarkhosz nevű keresztyén testvérével egyetemben. Őket citálták be az efézusi színházba, ahol a régészeti ásatásoknak köszönhetően ki lehet számítani, hogy kb. 25 ezer ember fért el. Ott van két keresztyén ember ennyi feldühödött ember közt, akik mintegy két órán át ezt harsogják: Nagy az efézusi Diána! Képzeljük csak el, mit élhettek át, mit érezhettek ebben a hangzavarban! Vajon mit érezhetnénk mi, mai keresztyének, ha valamelyik távoli országban hasonlót élnénk át?
De nem arról szól ez az ige, hogy milyen bátran helyt álltak ezek az emberek. Nem is arról, hogy milyen bölcs dolog volt azoktól, akik nem engedték, hogy Pál is odamenjen és személyesen tegyen bizonyságot. Nem is arról, hogy egy pénzéhes üzletember, Demetriosz mekkora veszélyt látott abban, hogy a keresztyének miatt egyre romlott az üzlete, ami addig virágzott. Nem is arról, hogy erről igen hamar sokakat meg tudott győzni, akik hasonló módon keresték kenyerüket. Nem is arról, hogy Istennek még a pogányok közt is vannak választott eszközei, mint például az efézusi jegyző, aki hallatlan bölcsességgel és nyugalommal lecsendesíti a tömeget, törvényes útra tereli a további dolgot, ha akarnak egyáltalán foglalkozni még vele. Mindezek csak a külső történések, amiknek az oka a fontos, ami miatt beindult ez a folyamat. Ez az ok pedig az ige szerint: „Abban az időben nem csekély zavargás támadt az Úr útja miatt.” Arról szól ez a történet, hogy jó is lehet, ha zavargások vannak körülöttünk.
Ez az idő több hónapos igehirdetői munka után következett be, ami Pál és munkatársai végeztek. Ezt a munkát csodák sokasága követte, gonosz lelkeket űzött ki megszállott emberekből. Arról olvashattunk ezt az igét megelőzően, hogy vándor ördögűzők próbálkoztak Jézus nevében hasonlót tenni, sőt még egy zsidó főpap fiai is ezt tették, ám csúfot vallottak. Mindezek hatására valami olyasmi történt, amire addig nem igen volt példa. Akik korábban varázslással és ördögűzéssel foglalkoztak és abból próbáltak megélni, összehordták a könyveiket és közösen elégették azokat, melyek értéke ötvenezer ezüstpénz volt. Mert Jézus nevével visszaélni senki sem élhet vissza. A Jézus neve előtt minden térdnek meg kell hajolnia. Ennek következménye az lett, hogy az Úr ereje által az Ige hatalmasan terjedt és megerősödött bizonnyal az ő életükben is. Ilyen előzmények után tört ki az efézusi ötvös mesterek vezetője, Demetriosz általi zavargás a városban.
Meg kell állnunk az előzmények és annak következményei miatt. Az ige hatalmasan tejed és az Úr útja egyre szélesebbé válik, egyre többen elindulnak azon. Olyan híradás ez, amivel ma is szembe lehet nézni, mint tényszerű valósággal. Ahol az emberek készek arra, hogy az ige erejébe kapaszkodva kidobják az életükből azt, ami nem az ige szerint való, ott gyökeres változások indulnak el. A változások pedig zavart okozhatnak a környezetben, a családban, a munkahelyen. A zavarok feszültségeket okoznak, amit sokan nem tudnak kellő képen kezelni. De vajon eljutottunk-e odáig, hogy kidobjuk azokat a könyveinket, amiknek tanításában addig hittünk, szakítottunk-e régi életünk szokásaiból azokkal, amelyek nem méltók Jézus követőihez. Ha ezeket elmulasztottuk, ne csodáljuk, hogy sokszor magunkban vannak zavargások, nem tudjuk mit tegyünk, hogyan reagáljunk a környezeti hatásokra. Két dudás nem fér meg egy csárdában! Ha mindkettő a magáét fújja, abból hangzavar lesz. Ilyen az emberi lélek is. Vagy Krisztusnak enged vagy régi urának, az Ördögnek. Nem szolgálhatunk két úrnak, ezt maga Jézus tanította.
Sokan mondják, én azért lettem keresztyén, mert békességben akartam élni magammal, Istennel, szeretteimmel. Amióta az lettem, egyre csak a háborúság, a zavar van körülöttem. Cseppet sem lett könnyebb az életem. Hát hogy is van ez? Nos, Jézus arról beszélt tanítványainak hogy tőle olyan békességet kapnak, amit a világ nem adhat meg. Semmihez nem fogható ez a békesség. De beszélt arról is, hogy nem békességet hozott, hanem kardot. Kardot, ami lehet védekező és támadó fegyver is. A Biblia Isten igéjét kétélű éles kardnak is nevezi. Azaz fegyver, amivel védekezhetünk és amivel támadhatunk. No, nem emberélet kioltásának céljából, hanem éppen annak megmentésére. Mert az ige, ha valakit szíven talál, az olyan mintha egy kard szúrta volna át. De az ige által megsebzett szívnek épp az ige a legfőbb orvosa. Nekünk ezt az igét akarja naponként szívünkbe, ajkunkra adni Urunk, hogy ha szükséges keltsünk vele zavarokat az ördög erőitől fogvatartott emberek szívében. Mert mi is úgy lettünk hívővé, hogy egyszer csak zavar támadt a fejünkben, a lelkünkben amiatt, mert megértettük az igét és összehasonlítottuk azzal életünk állapotát. Az Úrban való békességhez igen gyakran zavargásokon át vezet az út. Ám ezeket nem emberi önös érdekek okozzák, hanem az Ige, ami az Úrtól jön és jut el hozzánk talán éppen emberek által.
És ha kell, akkor az ige ad nyugalmat, védelmet, bölcsességet, ha minket zavarnak hitünk miatt. És ha az ige az, amit ha komolyan veszünk, akkor hálásak leszünk azért, hogy zavargás támad körülöttünk, amiből mindig Isten dicsőségére való módon történhet kimenekedés, megbékélés, megnyugvás, öröm és újbóli békesség. Erre jó példa Noé személye, hiszen körülötte is volt zavargás, amikor elkezdte építeni a bárkát a pusztaságban. Kapott hideget meleget, csúfolták, szidták, bolondnak nézték. De nem zavarodott össze, mert hitt az Úrnak, és az Úr őt igazolta. Mert Isten mindig igazolja azokat, akik vele járnak és igaz, feddhetetlen életet élnek. Ezt élte át Gájusz és Arisztarkhosz ott, az efézusi zavargás közepén. Nincs mitől és kitől tartanunk, mert semmi más nem történik velünk, csak amit Jézus mondott. Ha Ő miatta gyalázat, bántalom, szidalmak is érhetnek minket, de ezek miatt nem félni kell, hanem boldognak lenni. Boldognak, mert azért a Jézusért kapok sebeket, pofonokat, megaláztatásokat, aki énértem kapott ezeknél sokkal többet. Ne ijedjünk meg ha zavargások vannak körülöttünk, mert az Úr útján járunk. Ezeknek át dicsőíttetik meg Isten neve általunk és reménység szerint egyszer mások életében is, akik eljutnak oda, ahová a zsoltáríró: „Csak Istennél csendesül el lelkem, tőle kapok reménységet. Csak Ő az én kőszálam és szabadítóm, erős váram, nem ingadozom. Istennél van segítségem és dicsőségem, erős sziklám oltalmam az Isten.” Ámen.