L: I. Korinthus 13, 1-13. T: 8.vers 2020.01.05.
Tegnap, amikor hazajöttünk, a karácsonyfánk erősen megdőlve, tűleveleit nagy részben elhullatva fogadott minket. Bár január 6-án, vízkereszt napján szokták hagyományosan leszedni a díszeket, de míg erre a szolgálatra készültem, feleségem elvégezte ezt. Az első érzés, ami elért e látványt látva alapigénk volt: bár a szeretet soha el nem múlik, de folyamatosan azzal kell szembesülnünk, hogy a karácsony szimbólumának a lakásokból való kivitelével a karácsonyhoz kötődő meghitt szeretet is kiiktatásra kerül jó időre. Legalábbis abban a mértékben, ahogy az ünnepek alatt igyekeznek egymást szeretni az emberek. A szeretet himnuszaként nevezett bibliai igeszakasz arra irányítja a figyelmet az új év első vasárnapján, hogy ennek nem feltétlenül kell így lennie, hanem lehet igazi valóság, hogy a szeretet nem fogy el, hanem megmarad, sőt mindenek közt az első, a legfontosabb, amit az emberek kaphatnak egymástól vagy adhatnak egymásnak.
Ez a szép igeszakaszt sokszor olvashatjuk, hallhatjuk, számos formában tovább gondolták már költők, írók, zenészek. Veszélye azonban, hogy ami előtte van, azt legtöbben nem ismerik, vagy figyelmen kívül hagyják. A megelőző szakaszban Pál arról beszél, hogy sokféle kegyelmi ajándék adatik az embereknek, kinek melyik, és nem igen lehetséges, hogy valaki valamennyit bírja, mint adottságot, képességet. Amiket felsorol, azok a keresztyén gyülekezet tagjainak egymással való harmóniáját, egységét, áldott együttműködését szolgálhatják, de egyik sem több vagy fontosabb a másiknál. Nem lehet köztük rangsort felállítani, mert van egy mindegyik felett való út, amire bárki törekedhet, ez pedig a szeretet útja. Saját magának kegyelmi ajándékaira gondolva kezdi, hogy beszélhet akár angyalok nyelvén teljes bölcsességgel és hegyeket mozdító hittel, semmit sem ér szeretet nélkül léte. Pedig ismerjük, hogy igen hatásos szónok volt, vitázni is kiválóan és meggyőző módon tudott, sőt, még a szép beszéd sem állt távol tőle. De szeretet nélkül még a vagyonának szétosztása vagy az életének odaáldozása sem ér semmit.
Miről szólt a karácsony, amit a szeretet ünnepének neveznek sokan? Fontos tudatosítsuk magunkban, hogy nem a mi szeretetünkről, hanem Isten szeretetéről. Arról, amit Ő tett a világért, amikor egyszülött Fiát adta. És a folytatásban felsorolt 16 tulajdonság sem a mi szeretetünkről szól, hanem arról, ahogyan Isten szeret minket. A szeretetnek ezt a sokoldalúságát, mi emberek, képtelenek vagyunk maximálisan elsajátítani és megélni. A mi szeretetünk csak bizonyos korlátok közt és határig tud türelmes, jóságos lenni, addig, míg „el nem szakad a cérna”. A mi szeretetünk csak akkor nem irigy, ha más öröméből, hasznából nekünk is csurran csöppen valami. A mi szeretetünk „csípőből visszatüzel”, ha bántás ér minket és megharagszik, a másik fejéhez vágja annak rosszul sikerült dolgait. Sőt, arra is képes, hogy örüljön a hamisságnak is, ha azt valaki elég szimpatikusan csinálja és esetleg nálánál is nagyobb gazembereknek tesz keresztbe. Figyeljük csak meg a kalandfilmeket, hogy a pozitív hősnek feltüntetett személy negatív megnyilvánulásait milyen könnyen megbocsátjuk és szurkolunk neki, hogy ha kis hamissággal, de sikerüljön neki elérni, hogy a megszerzett javakkal valahol egy luxussziget luxusszállodájában élvezhesse majd az életet… S vajon képesek vagyunk bármit szó nélkül hagyni, eltűrni, elszenvedni, ami nekünk kárt, hátra tételt jelent attól, akit egyébként elvileg szeretünk? Tényleg a végsőkig reménykedünk abban, hogy majd csak megváltozik az általunk szeretett személy, aki annyi borsot tört már az orrunk alá?
Elemezhetnénk egyenként ezeket a tulajdonságait a szeretetnek, de őszinte vizsgálat esetén rá kellene döbbennünk, hogy ez nem rólunk szól, ami itt le van írva. Ez tényleg Isten szeretetéről szól, ahogy az eredeti szövegben is az annak megfelelő szó, az agapé található és nem pedig az erosz vagy a fília, amik az emberi szeretetet fejezik ki. Nos hát ezért legyünk hálásak Istennek, hogy az új esztendő első vasárnapján az az örömhír hangzik ismét, ami benne volt a karácsonyi üzenetben, benne van a nagypénteki vagy húsvéti üzenetben. Isten szeretete soha nem múlik el az Őt félők iránt. Pál életében is nagy változások mentek végbe, gyermekből férfivá lett, gyermeki ismerete felnőttessé vált, de az így is ráébredt arra, hogy csak tükör általi homályos látása van Istennel kapcsolatban. Ezért addig, amíg be nem következik, hogy az Ő színe elé áll, nincs más út számára, csak ez, a legkiválóbb, a szeretet útja. Úgy szeretni Istent és embertársait, ahogy Isten szeret minket. Ez felülírja a hitet és a reménységet is.
Hogyan indulunk az új évre? Az, hogy a karácsonyt velünk ünneplőkből sokan ma nincsenek itt, azt jelzi, hogy szerintük elég volt annyi Isten szeretetéből, amit akkor kaptak s adhattak tovább. Nem bántásként mondom, de soha nem lehet elég abból, amit Istentől kaphatunk. Mert nélküle töredékes az ismeretünk és hiányos, mulandó, fogyatékos a szeretetünk is. A vasárnapi istentisztelet „Isten szeretetének ünnepe”, ahogy egy nagyszerű könyv címe ezt figyelmünkbe idézi, amit az istentisztelet megújulás lehetőségeiről írt a szerzője. Ha nem ünnepeljük hétről hétre Isten szeretetét, azaz nem hallgatjuk az erről szóló evangéliumot, akkor a saját szeretet készleteink előbb utóbb kifogynak. Akkor lassan képtelenek leszünk arra, hogy valamiféle szeretethez hasonló érzést mutassunk ki bárki felé. A szeretet nem magától értetődő dolog, mint a levegő, amit beszívunk. A szeretet Isten lényének lényege, ahogy János írja egyik levelében: „Az Isten szeretet”. S ha mi nem tartunk kapcsolatot Istennel akkor nem részesülhetünk lényéből oly módon, hogy azt tovább is tudjuk adni. Öntudatlanul érezzük, hogy Ő szeret minket, tapasztaljuk is, mert sok nehéz helyzetben mellénk áll, bizonyítja, hogy számíthatunk rá. De Isten nem mint egy felettes mentő angyal akar ott állni mellettünk, hogy ha baj van, akkor segítsen. Isten azt szeretné, hogy az Ő szeretetét újra és újra értő és érző szívvel, hittel engednénk közel magunkhoz, hogy továbbadhassuk másoknak.
Erről szól a vasárnapi istentisztelet. Ha nem jövünk, nem lesz mit továbbítanunk. Aki nem jár gyülekezetbe, az nem is érti meg, hogy hogyan működik Isten szeretete, csak a saját fogyatékos és mulandó szeretetéből ad, amíg az is el nem múlik. Isten szeretete az egyetlen, ami soha el nem múlik, soha el nem fogy. Nekünk erre kell rácsatlakoznunk, mint élet forrásra, ezért egy új év elején fogadalmak helyett, hogy így vagy úgy fogunk ezt vagy azt tenni, vagy nem tenni, egyszerűen csak ajánljuk fel magunkat neki: – Itt vagyok, Uram, tégy velem jó tetszésed szerint! Krisztus szeretete, amit a karácsony újra felragyogtatott, töltsön fel minket, s ha merülnének a tartalékok, akkor naponként, hétről hétre engedjük, hogy magához vonzzon. Ki lehet mondani felé: – Vonj magadhoz, mert semmire nincs nagyobb szükségem, mint arra a szeretetre, ami által mindenre van erőm, s ami olyan sokoldalú lehet bennem, mint amilyen módon Te szeretsz engem. Ez az egyetlen legkiválóbb út embertársaimhoz és Hozzád, Uram, ezen szeretnék járni.
Ha valamit, akkor ezt a falajánlást érdemes megtenni az év első vasárnapján s ehhez ragaszkodva élni Isten szeretetéből. Ámen.