Húsvétra hangolódunk 2020.04.08. szerda
- Kor 14: 15Hogyan is van tehát ez a dolog? Imádkozom lélekkel, de imádkozom értelemmel is, dicséretet éneklek lélekkel, de dicséretet éneklek értelemmel is. 16Mert ha csak lélekkel mondasz dicséretet, akkor aki az avatatlanok helyét foglalja el, hogyan fog áment mondani a te hálaadásodra, amikor nem is tudja, mit beszélsz? 17Mert te ugyan szépen adsz hálát, de a másik nem épül belőle. 18Hálát adok az Istennek, hogy mindnyájatoknál jobban tudok nyelveken szólni, 19de a gyülekezetben inkább akarok öt szót kimondani értelemmel, hogy másokat is tanítsak, mintsem tízezer szót nyelveken.
Jézus virágvasárnapi bevonulása és az utolsó vacsora ideje közt eltelt három nap eseményeit az evangéliumok alapján nem tudjuk időrendi sorrendbe tenni. A három napra, a hétfőtől szerdáig vonatkozó időre Lukács evangélista Jézus programját így összegezi: „Nappal a templomban tanított, éjszakánként pedig az olajfák hegyére ment és ott tartózkodott” (Lk 21,37).
Ám amit tanított, anélkül sokkal szegényebbek lennénk. Elmondta többek közt a gonosz szőlőművesek példázatát, amivel saját néhány nap múlva bekövetkező haláláról beszélt. Tanított az adófizetésről, az írástudók kapzsiságáról, észrevette az özvegyasszony két fillérjét, ami a perselybe került, beszélt a feltámadásról s arról, hogy Isten nem a holtak, hanem az élők Istene. De beszélt az utolsó ítéletről, a nagy megpróbáltatás nehézségeiről, a templom és Jeruzsálem pusztulásáról, az okos és gonosz szolgáról, a tíz szűzről. Csupa olyan dologról, ami még érthetőbbé tette számunkra a megváltás lényegét, annak következményeit s azt, mi vár azokra, akik elutasítják azt, amit Isten Jézusban felkínált nekik. És hogyan beszélt? A tőle megszokott módon. Egyszerű szavakkal, példázatokkal. Úgy, hogy mindenki megértse.
Az első keresztyének számára ez a beszéd stílus időnként nem volt elégséges. Pál apostol az első Korinthusi levél 12. részében bár ajánlja, hogy a szeretet legkiválóbb útján járva érdemes törekedni prófétálásra és nyelveken szólásra. Magyarázatából azonban kitűnik, ezt csak azok próbálják, akik ezekre külön kegyelmi ajándékot kaptak. Jelen korunkban igen régóta nem tudunk mit kezdeni ezekkel az ősi, hit-megélési formákkal, mint a nyelveken szólás vagy a prófétálás. Időnként magukat keresztyénnek valló kisebb vallási közösségekben gyakran erőltetik ezeket az élményeket, ám ezek következményei is erősen megkérdőjelezhetők. Én hitem szerint nem tagadom, hogy lehetséges ez a kegyelmi ajándék és ma is megkaphatják azt emberek. De sokkal inkább szót fogadok az apostolnak, aki magáról azt vallja, hogy „mindnyájatoknál jobban tudok nyelveken szólni, de a gyülekezetben inkább akarok öt szót kimondani értelemmel, hogy másokat is tanítsak, mintsem tízezer szót nyelveken.” Pál arra buzdítja olvasóit, hogy az ő lelki gazdagodásuk a gyülekezet épülését szolgálja. Azaz a hitben való növekedés nem öncélú dolog, hanem közösségi ügy.
Amikor Jézus a nagyhéten éjszakánként az olajfák hegyén volt, bizonyosak lehetünk afelől, hogy sokat imádkozott az Atyához. Estéről estére és nemcsak elfogatásnak éjszakáján, amit az evangéliumok is feljegyeztek számunkra. Talán ezt olyan módon, ha úgy tetszik nyelven tette, hogy ha azt hallották volna tanítványai nem értették volna. Vannak az életben olyan alkalmak, amikor az Isten előtt megalázkodó ember maga sem tudja, hogy hogyan, de lelke mélyéről oly módon, olyan szavakat használva könyörög, hogy ha azt valaki rögzítené és az imádkozó visszahallgatná, talán maga sem értené teljesen saját szavait. De egyet tud: ott állt Isten előtt, kiöntötte lelkét, megkönnyebbült, megnyugodott, bizalommal, reménnyel töltődött fel, mássá lett. Ez az imádság nagy lehetősége, amikor kettesben vagyok az Úrral, a belső szobámban, ahová Jézus küld engem.
Nagyhéten különösen is érdemes így imádkozni. Átgondolva talán sokadszor azokat a tanításokat, amik ekkor hangzottak el. Magam elé tenni tükörként, pl. azt, hogy van-e a lámpámban olaj, azaz felkészült vagyok-e Krisztus fogadására, követésre? Mit adok én hálaáldozatul az én Uramnak azért, hogy megváltottságom tényében megerősödhetem? Hogyan gondolkodom életem esetleges aktuális megpróbáltatásaitól, netán félnék-e attól, ha most következnének be azok a végidők, amikről Jézus beszélt és tanított a templomban? És egyáltalán, látom-e Jézus saját halála és feltámadása jövendölésében annak szükségességét, hogy nekem is meg kell halnom bűnös mivoltomban, hogy feltámadhassak arra az új életre, amire Jézus akar előhívni engem, akit megszabadított?
Ehhez a fajta gondolkodáshoz és imádkozáshoz igen jó útmutatás nagyhéten, amit Pál így fogalmaz mai igénkben: „Imádkozom lélekkel, de imádkozom értelemmel is, dicséretet éneklek lélekkel, de dicséretet éneklek értelemmel is.” Ez azt jelenti, hogy Istennek szüksége van teljes valómra. Nem csak a lelkesedésemre, hanem az értelmemre, hogy azzal is meg tudjak alázkodni Fiának golgotai keresztje és húsvéti üres sírja előtt. Ámen.
Imádkozzunk!
Atyánk, kérjük, segítsd életünket, hogy megvizsgálva lelkünk és értelmünk állapotát, hozzáállását a megváltás csodájának ünnepléséhez, azok alkalmassá legyenek bennünk arra, hogy valóban teljes értelemmel és lélekkel tudjunk Téged s Fiadat a Szentlélek által magasztalni és Nektek dicséretet énekelni. Segíts embertársainkat, akik vagy csak lelkiekben, vagy csak értelmükben nyitottak mindezekre. Könyörülj azokon, akiknek még egész életük zárva van a nagypénteki és húsvéti örömüzenet előtt. Ámen.