L Máté 22,1-10. T: 4. vers 2020.07.19.
Pár napja felkeresett egy ifjú menyasszony, akiknek a múlt hétvégén lett volna az esküvője, hogy jelezze: bár az őszre áttették az időpontot, de nem biztos, hogy akkor is meg lesz tartva esküvőjük. Ennek oka az ismert járványügyi helyzetben van, mert vannak olyan meghívott vendégek, akik lehet, hogy nem tudnak eljönni, mert országukban ismét sokat romlott a helyzet. Nélkülük pedig nem tartják meg az esküvőt. Mert számukra nagyon fontos, hogy valakik, akiket nagyon szeretnek, osztozzanak életük talán legszebb pillanataiban. Ha kell várnak rájuk egy évig, csak ott legyenek.
Sajnos ismert szituáció, hiszen ezen a nyáron rengeteg esküvő és az azt követő menyegzői lakoma elmaradt. Ez a példázat, amit ma hallottunk is egy ilyen alkalomról szól, amit a király nem napolt el amiatt, mert a meghívottak nem tudtak eljönni. Amit elkészíttetett, azt nem akarta, hogy kárba vesszen. Ám ez a példázat nem egy zsugori, pazarolni nem akaró királyról szól, hanem arról, hogy mi lehetünk Isten országának vendégei.
Virágvasárnap után vagyunk, Jézus naponként a templomban tanít s hallgatói közt számos farizeus és írástudó van. Ők kezdeményezik a beszélgetést, amikor arról faggatják, hogy a csodáit kinek a hatalmával cselekszi. Jézus azonban leleplezi őket s válaszkérdésére nem tudnak felelni. Ekkor elmond nekik három példázatot, amiben magukra ismerhetnek. A két testvér példázatát, akik közül csak az egyik ment dolgozni apja szőlőjébe, pont az, amelyik eredetileg nem akart. Az erre ígéretet tevő azonban otthon maradt. Ezután kicsit konkrétabbá teszi a farizeusi szemléletet a gonosz szőlő művesek példázatával, amiből az ott levő főpapok is megértették, hogy róluk beszél. Ők azok, akik majd megölik a szőlő gazdájának fiát, azaz az Atya küldöttét, Jézust. És mielőtt a farizeusok elmennének, Jézus elmondja ezt a történetet. Mindhárom ugyan arra irányítja a figyelmet. Isten elkészítette az Ő Országát. Jézus elhozta azt, Keresztelő János közvetlen előtte meg is hirdette. Amit Jézus tett, tanított, az meghívó volt az ebbe az országba. Ám épp az első számú meghívottak, azaz Izrael népe nem tartották fontosnak a meghívásnak eleget tenni. A kifogások mellett még hasonló utalást látunk a küldött szolgákkal való bánásmódra nézve az előző példázathoz kapcsolódva. De itt már akár prófétai ítéletnek is vehetjük a király haragját, aki seregeivel pusztíttatja el ezeket a gonosz embereket és városaikat felégetteti. Gondoljunk csak arra, hogy ez szűk négy évtizeddel később meg is történt, amikor a rómaiak elpusztították Jeruzsálemet a templommal együtt…
Ennek a példázatnak egy hasonló változata megtalálható a Lukács evangéliumában is. Mielőtt azt Jézus elmondta volna, egy jelenlevő felkiáltott: „Boldog az, aki Isten Országának vendége!” Ez az ismeretlen ember megértette, miről van szó valójában. Mert mi a különbség a földi vendégeskedés és az Isten Országban való vendégeskedés között? Földi vendégeink legtöbbször csak átmenetileg, néhány órára, napra élvezhetik azt, hogy vendéglátóik szeretetük számos jelével veszik örül őket. Isten Országa vendégének lenni pedig egy soha meg nem szűnő állapotot jelent. Bonhoeffer szerint nem ez egy árnyékvilág, hanem valóságosan közöttünk van. Ennek lényege, hogy az emberek megtérjenek, aminél nagyobb csoda nem létezik. Csak Jézus Krisztusban újjászületett emberként érthetjük ezt meg igazán, hogy mennyi mindennel elhalmoz minket a mi Vendéglátónk. Mi, akik beleszülettünk Isten teremtett földi világába bűneink által teljesen méltatlanná váltunk arra, hogy Isten szeretete körülvegye életünket, de Ő nem törődik ezzel. Létesített egy másik országot, amit az embervilág már nem ronthat meg. Ebbe hívogat minket, földi embereket. Megváltót küldött értünk és folyamatosan táplál lelki és testi módon. Mindig azzal, amire szükségünk van. Újra és újra asztalt készít nekünk, közösséget vállal velünk, magához hív, hogy megmutassa, mennyire szeret minket. Az a példázat, amit Jézus elmond a királyi menyegzőről vagy a nagy vacsoráról – ahogy Lukács megírja -, viszont éppen azt akarja megmutatni nekünk, hogy hogyan lehet visszaélni ezzel a megmagyarázhatatlan szeretettel.
Én úgy nevezem ezt a példázatot, hogy a kifogások példázata. Azt mutatja meg, hogy az embereknek mennyi minden fontosabb annál, hogy Isten előtt megálljanak, vendégei legyenek és az ige asztaláról táplálkozzanak. Lehetne a kifogások modernebb változatait is felsoroltatni, amik fontosabbak az emberek számára, mint Istennél vendégeskedni. Friss példa, hogy több mint harminc szülőt kerestünk fel és hívogattuk gyermekeiket a jövő heti hittantáborba. Néhány megérthető ok mellett azonban érezni lehetett, hogy alapjában véve csak mondva csinált okok, vagy legfőképpen teljes közömbösség áll annak hátterében, hogy mindössze tíz gyermekkel indulunk. Ennek a tíz gyermeknek pedig hiszem, hogy Isten már most sok áldást készített. Imádkozzunk értük, hogy valóban lelkiekben gazdagodva térhessenek haza. És imádkozzunk az itthon maradottakért és szüleikért, hogy Isten végezze el bennünk a vágyódást az Isten Országa kincsei után. Talán az ősszel reménység szerint újra induló hittanórákon történjen bennük erre mutató változás.
Az Ige tanítása szerint az Isten Országa nem evés és ivás, hanem a Szentlélek általi öröm! Egy olyan el nem múló állapot, amiben bármilyen elszomorító dolog és körülmény keserítse is el életünket, mindig tudunk örülni megváltottságunknak. És tudjuk, hogy van Kitől várjuk a segítséget, a megoldást, vagy ha az nem jönne, a terhek hordozásához szükséges erőt és békességet. A Szentlélek általi öröm pedig akkor lehet folyamatos, ha azt tápláljuk. Ha az elkészített alkalmakat, a meghívást elfogadjuk. Ha tudunk sorrendet változtatni tervezett programjainkban azért, hogy előbb azzal éljünk, amit az Úr készített el számunkra.
A példázat végén egy olyan képet látunk, ami kijózanítólag kellene hasson mindenkire, aki szeretne Isten Országának vendége lenni. A meghívottak helyeit mások foglalják el. Amit a király elkészített nem veszhet kárba! Isten annyira szereti az embert, hogy ha valaki elutasítja hívását, felkínálja másnak a felajánlott kegyelmet és örök életet. Mi lehetünk azok a szolgák, akik elmondjuk a mi vendégeinknek, szeretteinknek, barátainknak, szomszédjainknak, hogy Őket is várja az Atya. Nekik is van mondanivalója. Őket is kegyelmébe akarja fogadni. Hívjuk meg őket az Úr nevében jövő vasárnapra vagy bibliaórára. Mondjuk: „Jöjjetek, mert már minden készen van!” Mindenki hozzon magával valakit, aki még sohasem, vagy nagyon régen volt vendégségben az Úrnál. Kezdjünk el imádkozni értük s magunkért, hogy ne a kényszerítés eszközeivel, hanem a szeretet hívogató hangján tudjuk elmondani az embereknek: Miért jó nekünk Isten Országa vendégeinek lenni és hogy azok lehetnek ők is. Beléphetnek egy állandóságba, melynek javaival élhetőbbé, jobbá, kiegyensúlyozottabbá válhat a mulandóságuk. És valóban boldogok lehetnek, boldogok, Szentlélek általi örömben élők. Ezzel a boldogsággal a szívünkben menjünk haza, akik ma vendégei voltunk a mi Urunknak. Ámen.