T: II. Korinthus 6, 1-10. újbori úrvacsoraosztáskor
„Minden éremnek két oldala van” – tartja a mondás. Ennek jelentése arról szól, amit gyakran így fogalmazunk meg, hogy „A látszat néha csal”. De szoktuk azt is mondani, hogy „Nem mind arany, ami fénylik”. Ezek az emberi bölcsességek mind azt üzenik, hogy egy adott állapot mögött, ami a kívülállók számára talán igen szépnek, elismerésre, netán irigylésre méltónak tűnnek, van egy árnyékos oldal is. Egy olyan háttér, egy múltbeli folyamat, esetleg egy kényszerű kompromisszum, amit sokan nem vállalnának fel cserébe hasonló eredményekért. Mai igénk látszólag az árnyékos oldalát mutatja a keresztyén életnek, ám ott van a sorok közt a napos oldal is. Lássuk ezt a két oldalt közelebbről és engedjük, hogy a napos oldal fénye és melege erősítsen és töltsön fel minket örömmel és hálával.
A szolgáló élet kettősségét sorolja fel az apostol, s néhányat kiemelve ebből ezt mondhatjuk: Keresztyénnek lenni azt jelenti, egyszerre van az ember dicsőségben és gyalázatban, rossz hírben és jó hírben. A keresztyének egyszerre ismeretlenek és jól ismertek, megfenyítettek, de meg nem öltek, szomorkodók és mindig örvendezők. A Krisztus követés egyszerre lehet szegénység és gazdagság, olyan, mintha nem lenne semmink és mégis mienk minden. A „minden relatív elve” és „az attól függ, hogy melyik oldalról nézzük” nevezetű szempont alapján az egész emberi létünk sokféle kettősségben zajlik. Nem kell ahhoz keresztyénnek lenni, hogy a mindennapokban megküzdjünk azzal a feszültséggel, ami ezekből a kettősségekből adódik. De mégis, mennyire más, ha hitben járva nézünk szembe mindezekkel. Mert a nem hitben járók legtöbbször menekülnek ezekből a kettősségekből – legalábbis amíg tehetik. Ha lehet, a körülményeket úgy alakítják, hogy csak a napos oldalon járjanak életük során. Ám az a felhők tulajdonsága, hogy azok időnként megjelennek, és képesek eltakarni a nap fényét. Egy felhő nem jön kétszer, mert előbb utóbb továbbmegy. Mindig új, más felől jönnek, gyakran más irányból, mint gondolná az ember. Sokak szerint olcsó vigasz, hogy a felhők felett mindig süt a nap. Vannak, akik mesterségesen vidámítják magukat, hogy ne lássák a felhőket és felejtsék gondjaikat. Mások inkább változtatni akarnak, hogy kikerüljenek a felhők alól, nem várják meg azok feloszlását, vagy tovább haladását. Emberi technikák, pszichológiai, életvezetési, önszuggeszciós technikák, agykontroll és hasonló módszerek ígérik, hogy fel tudják oszlatni és dolgozni a felhőket. Ez valójában legtöbbször önámítás, önáltatás, mert egészen másra van, volna szükség: megváltásra. Arra, hogy Krisztusban kezdjen az ember új életet és megtanuljon együtt élni a felhőkkel. Krisztus által lássa, hogy az ige szerint a nyomorúságban, szükségben, fáradozásban, amit az ember el kell hordozzon élete során ott vannak olyan tulajdonságok is, mint a tisztaság, ismeret, türelem, jóság, képmutatás nélküli szeretet. Érheti a krisztusi embert a világ részéről gyalázat, ámítás, rossz hír, halálos fenyegetés, de ott van mindezekkel párhuzamosan az életükben a dicsőség, a sok jó hír, az életben maradás, az örvendezés, a másokat gazdagítás ajándéka.
A keresztyén életet nem a szüntelen rózsaszín felhők és álmok jellemzik. A realitás, a két lábbal a földön járás, a gonoszság erőinek támadására való felkészülés, szüntelen készenlét tartozik hozzá. Készenlét arra, hogy számot adjunk a bennünk élő reménységről, amire igei parancsunk is van. A keresztyén ember nem esik kétségbe, ha jönnek és sötétednek a felhők. Nem keseredik bele abba, ha túl nagy az ellenszél és nem fordul vissza. Miért nem? Mert tudja, hogy győztes Ura van, aki neki is győzelmet ígért. Hűségéért övé lesz az örök élet koronája. S ha e földön terheket kell hordoznia, abban sem marad egyedül. A nagyobb súly mindig Jézus vállán volt, van és lesz. Ő nem tesz több terhet az övéire annál, amit el tudnak hordozni.
Pál apostol amikor ezeket a sorokat leírta, minden bizonnyal arra törekedett, hogy a korinthusi gyülekezetnek valóságos képet adjon, mi várhat rájuk, ha megmaradnak Krisztusba vetett hitükben. Azokban az években még nem volt annyira erős a keresztény üldözés a római birodalomban, de Pál jól láthatta, hogy ez nem lesz mindig így. Azért hívta fel figyelmüket a várható jövőre, hogy az ne érje őket váratlanul. Saját példáira is utal, amiket személyesen megtapasztalt és átélt szolgálata során. Ám nem adta fel a harcot, amit nemes harcnak nevez egyik utolsó levelében. Nem hagyta abba futását, hanem vitte tovább az evangéliumot és nem is tagadta meg a hitet, amiben élt. Hű volt Krisztusához, aki átlagon felül megpróbálta őt, mint embert, akit elhívott a szolgálatra, de bizonyos volt a végső jutalom felől.
Amikor soha nem látott mértéket ölt a világon a keresztyén üldözés, tanárokat lehet lefejezni, papokat lelőni az oltárnál, mi csak szörnyülködünk. Ne higgyük, hogy minket nem támad a gonosz azért, mert nálunk ilyenek nem történnek. Hétköznapi életünk számtalan történést hoz, ami miatt azt érezzük, nem éri meg hívőnek keresztyénnek lenni. Életünk ugyan nincs veszélyben, de sok minden akadályoz minket az előbbre jutásban vagy éppen olyan pofonokat, bántásokat kapunk másokon keresztül a nagybetűs élettől, hogy nem éri meg hitben élni. Aztán itt van ez a vírus okozta helyzet, ami messze van azoktól a megpróbáltatásoktól, amit a háborúk jelentenek. Sokszor halljuk, meg kell tanulni együtt élni ezzel a vírussal, mert itt fog maradni köztünk. Ehhez életszemlélet váltásra, új szokások bevezetésére, régi szokások elhagyására van szükség – mondják a hozzáértők. De van valami, amit ezek hátterében a hívő ember nem hagyhat feledésbe menni. Ma is ezért vagyunk itt. Szüntelen kell emlékezzünk Jézus Krisztus halálára, ami által van a mi megváltásunk. Aminek tényébe szüntelenül kapaszkodhatunk. Ez azokat a lehetőségeket kínálja nekünk, hogy miközben felsorolunk az életünkben a felhős oldal jellemzőit, boldogan tudjunk gondolni a másik oldalra. Sőt, keresztyénként el kell jussunk oda, hogy az életnek nincs napos, vagy felhős oldala. Csak egyféle van. Az, amit Istentől kaptunk, akinek joga van olykor felhőket bocsátani felénk, hogy megtudja, vajon hisszük-e azt, hogy azok felett Ő van?
Krisztus halálakor fényes nappal három órára sötét lett, mert az emberi bűn elhomályosította napot. De feltámadása óta nincs ilyen sötétség többé azok számára, akik tudják, örök mennyei fényesség vár rájuk. Ezt a fényt hozza nekünk most is az úrasztalán található szent jegyek üzenete. Jézus világosságában járva nem járhatunk sötétségben. Nekünk kell a világ világosságává lennünk, hogy mások se járjanak sötétségben. Mi mutassuk meg nekik a fény felé vezető utat. Ézsaiást idézi Pál, amikor azt írja: Most van a kegyelem ideje, most van az üdvösség napja. Mi ebben élünk, és ezt hordozhatjuk. Reálisan, világosan látva, amit keresztyén életünk fel kell vállaljon, tudva, hogy számunkra mindig süt a nap. Krisztus világossága ragyogja hát be életünket, hogy mi is világossággá legyünk a csüggedők, szomorkodók, a sötétben tévelygők s onnan kiutat nem találók számára. Ámen.