T: Kolossé 2, 1-7. 2021.10.03. Munkatársai nap
Gyakran előfordul, hogy olyan embereknek kell levelet írnunk, akiket nem ismerünk. Kérvények, beadványok, jelentések, adatközlések, helyzetjelentések, beszámolók… és még sorolhatnánk amiket olyanoknak írunk, akiket nem ismerünk. De bízunk bennük, hogy levelünket komolyan veszik, ügyünkkel kellő figyelemmel foglalkoznak. Az ilyen levelekben azonban nem szoktuk megdicsérni a címzetteket, nem adunk nekik tanácsokat és nem buzdítjuk őket arra, hogy mire figyeljenek oda munkájuk során. Pál levele pedig pont így íródott. Soha nem járt Kolosséban, nem ismerte a gyülekeztet, mégis olyan levelet írt nekik, ami azokat sok mindenben megerősítette. Ennek a levélnek a részlete most minket erősít, akiket szintén nem ismert az apostol, de amit leírt, minden kor keresztyéneinek megszívlelendő tanulság.
Ha elolvassuk a Páli leveleket, melyeket gyülekezeteknek írt, akkor a többségükben konkrét témákkal foglalkozik, amik közé mindig odakerül némi dorgálásnak, feddésnek, olykor még negatív fenyegetésnek is tűnő gondolat. Ebben a levélben ilyeneket nem találunk miként a filippiekhez írt sorok közt sem. Ez levél csupa buzdítás, bátorítás. Olyan, mint modern korunkban amikor a világversenyeken szereplő sportolóknak üzeneteket küldenek a szurkolók. Százával, ezrével érkezhetnek a bátorító szavak olyanoktól, akiket a sportolók soha nem láttak, nem ismernek. De jólesik nekik az ismeretlen bátorítás: Mindent bele, sikerülni fog, győzelemre fel!
Tulajdonképpen itt is erről van szó. A kolossébeliek csapata bekerült abba „világválogatottba”, melynek tagja Krisztus halál feletti győzelmében hisznek és Őt Megváltójuknak ismerik el. Márpedig ez azt jelenti, hogy innen kezdve rájuk is igaz lehetett volna a későbbi ismert ének szava: „…küzdelemre hív az élet, hadd kövessünk benne téged, fogjad a kezünk, míg megérkezünk.” A keresztyén hit küzdelemmel jár. Nem test és vér ellen kell hadakoznunk, mint a sportolóknak, ahol hozzájuk hasonló felkészült emberek az ellenfelek. Nem is úgy mint a katonáknak, akiknek egy mások oldalon állók eszmeiségét vagy szándékát képviselő emberekkel szemben akár életük árán is meg kell védeniük saját ügyüket. A keresztyén élet harca „…erők és hatalmak ellen, a sötétség urai és a gonoszság lelkei ellen folyik, amelyek mennyei magasságban vannak” – írja Pál az efézusiaknak. Egy lelkiekben újszülött közösségnek ezért kell a bátorítás, a régóta hívőknek pedig szüntelenül jól jöhet a megújuló figyelmeztetés.
Mi lehet a legfőbb eszközük, fegyverük ebben a harcban? Az, hogy szeretetben összeforrva közösen jussanak el a Krisztus ismeretének teljes bizonyosságára. Közösen, és nem egyéni módon. Mert a közösség tagjaként mindenki erősebb, mint egyedül. Közösségben mindenki védettebb, mint magányosan. Közösségben mindenki bátrabb, mint ha egyedül kell harcait megvívnia. A közösségben azt is megélheti bárki, amit másik énekünk mond, hogy ha botlanak a gyöngék, segít az erős.
De mi tart össze egy közösséget? Az egyéni villongások, az uralkodni vágyás kényszere semmiképpen nem. Egy közösségben azért vannak az emberek, mert elfogadják annak értékeit, elveit, szokásait, szemléletét, azonosulnak ezekkel, mert gazdagabbnak érzik magukat ezáltal. A keresztyén közösségnek a mindenek felett álló vonzóereje nem lehet más, mint a Jézus Krisztusba vetett hit, az Ő igéjére való figyelés és az annak való engedelmesség. Amióta világ a világ, mindig voltak és amíg e világ áll, mindig lesznek, akik megpróbálják szétbomlasztani az istenfélő emberek közösségét. Mindig voltak vannak és lesznek, akik ahogy Pál írja: „megtévesztő szavakkal félrevezessenek” titeket. S ha a közösség ezeket nem leplezi le, nem próbálja őket megfegyelmezni, vagy a közösségből kizárni, ott a keresztyén hit megélése veszélybe kerülhet. Megbomolhat az egység, meggyengülhet a közösség ereje, ellaposodhat és keresztyénietlenné válhat a közösség szolgálata és munkája.
Mit ajánl Pál ez ellen? Gyökerezzenek meg és épüljenek fel Krisztusban, erősödjetek, meg a hit által! Igen, ez a megoldás, de van ennek egy előfeltétele is: „mivel tehát már elfogadtátok az Urat” – írja meggyőződéssel Pál – aztán tudtok benne megerősödni. Aki egyfajta külső szemlélőként él egy közösségben mert csupán csak kíváncsiság vagy éppen saját érdek, netán a megélhetése miatt van ott, az ki van téve azoknak a veszélyeknek, amik azoktól a bizonyos hatalmaktól és a gonoszság erőitől jönnek és felé is támadnak. Ha valaki azonosul a Krisztusban kapható élet ajándékával és aszerint kezd el élni, annak van esélye megerősödni és lélekben, hitben felépülni, megszilárdulni.
Kedves Munkatársak! Ma ez a gyülekezet titeket köszönt és nektek köszöni meg amit az ő nevében végeztek. Hálásak vagyunk értetek Istennek. Nem úgy tesszük ezt, mint akik tökéletes gyülekezetnek mondanánk magunkat. Messze vagyunk azoktól az elvárásoktól, amiket csak ebben a pár sorban leírt az apostol, hogy tudniillik Krisztus teljes ismeretét és a tőle jövő bölcsesség teljességét bírjuk. De éppen ezért vagyunk itt hétről hétre, mert szeretnénk efelé haladni. Tudjuk, csak úgy juthatunk előre mindezekben, ha keressük a szeretetben való „összeforrasztódás” alkalmait. És mi szeretnénk veletek is Krisztus szeretetében összeforrni. Szeretnénk úgy állni mögöttetek, mint az apostol a gyülekezetek mögött, akikért szüntelenül imádkozott. Talán mi is tudunk tanácsot adni, személyes életpéldánkkal arról szólni, hogyan éltük, éljük meg hitünk naponkénti harcait. Tudjuk, nem könnyű feladat naponként helytállni egyre gyengülő, fáradtabb, az élet végé fele járó emberekről gondoskodni. És azt is tudjuk, nem könnyű óvodás korú gyermekekre úgy odafigyelni, hogy segítségül legyetek a szülőknek azok nevelésben. De egyet tudunk. Tudjuk, hogy mindezekhez Krisztustól jöhet az erő, az áldás, a bölcsesség, a türelem, és a naponként megújulni tudó szeretet.
Erre hívunk benneteket, hogy legyetek annak a veletek is közösséget vállalni akaró gyülekezettel szorosabb kapcsolatban. Ne tökéletes hívőket keressetek itt, hanem azokat, akik emberi gyarlóságaik mellett mindent megtesznek azért, hogy Krisztus megismerjék és felmutathassák ennek a világnak. Vannak köztünk, akik régóta járják ezt az utat, vannak, akiknek az erre való visszatekintés még nem túl hosszú, és vannak, akik mostanában keresik és figyelik, hogy érdemes-e erre az útra rálépni. De egy biztos. Akik járni akarják ezt az utat, azok az IGE által, amit e közösségben kaphatnak, nemcsak, hogy rátalálnak arra, hanem meg is tudnak maradni azon. Egymás kezét fogva egymást bátorítva, egymást elismerve és szeretve sokkal könnyebb újra és újra megbátorodni és megmaradni ott, ahol az ember hálája sokkal bőségesebb lehet napról napra, mert meglátja Isten kegyelmét, hatalmát és gondviselését. Ezt a hitet, ezt a látást kérjük, fogadjuk el és éljük mindnyájan! Ámen.