L: Jeremiás 18, 1-12. T:Zsidók 10,16-17. 2018. 12.15.
– Ez az én tulajdonom, azt csinálok vele, amit akarok! – Ez az én gyermekem, úgy nevelem, ahogy én akarom! – Ez az én elképzelésem úgy valósítom meg, ahogy én akarom! Gyakran hallott kijelentések, amikkel a kívülálló, aki hallja, nem tud mit kezdeni, még akkor sem, ha nem ért egyet azokkal. Tiszteletben kell tartani az emberi gondolkozás szabadságát, senkire sem lehet rákényszeríteni olyat, ami nem akar – szól a magyarázat ezek kapcsán. Legfeljebb akkor emelik fel hangjukat némelyek, ha a kijelentéséhez ragaszkodó ember esetleg másoknak okozna kárt, netán törvénybe ütköző cselekedetet hajtana végre akaratához ragaszkodva. De már ez utóbbi sem olyan egyértelmű, mert míg az egyik ember szerint veszélyes és káros pl. napjaink leggyakrabbam emlegetett világméreteket öltő eseménye, addig a másik szerint nem kell attól félni, mert az igen jó. Sőt még azt sem kell komolyan venni, ha szegény jobb sorsot kereső ember kárt okoz másoknak…
Érdekes, hogy az emberi cselekvések iránt sokkal megértőbbek tudunk mi lenni, mint amikor az Isten cselekszik valamit. Isten döntéseit és végzéseit nekünk, embereknek, úgy érezzük, hogy jogunk van kritizálni, sőt még számon is kérni azokat, vagy akár azok miatt teljesen hátat fordítani Istennek. Épp ezt tette Izrael is. Jeremiás próféta feladata az volt, hogy Isten döntéseit közölje népével. Ezek mögött pedig az a hűtlenség, hitetlenség, idegen istenekhez való odafordulás volt, amit a prófétának kellett közölnie saját népével. Nem volt könnyű feladat azt hirdetni, hogy közel az ítélet, Isten türelme és irgalma elfogyott. Hogy a próféta még inkább értse Isten döntését, ezért az Úr elküldi őt egy fazekashoz. Amit lát, az teljesen hétköznapi dolog ebben a szakmában. Az agyag olyan anyag, amit egészen addig lehet formálni, alakítani, amíg az nem tetszik a formázónak és azt ki nem szárítja, ki nem égeti. Beszédes hasonlat ez. Isten sokszor szerette volna népét olyanná formálni, amilyennek elképzelte, de legtöbbször össze kellett gyúrja őket, mint fazekas a neki nem tetsző puha agyagot.
Isten elmondja a prófétának, milyen alapon teszi ezt: „…olyanok vagytok a kezemben, Izrael háza, mint az agyag a fazekas kezében.” Mondhatta ezt, mert Ő választott ki egy embert, Ábrahámot, neki tett ígéretet, hogy utódait nagy néppé teszi. Ő kötött velük szövetséget, aminek dokumentumaként törvényt is adott, aminek betartását a kétoldalú szerződés szabályai szerint vállalta is a kiválasztott nép. Isten nem mond le a tulajdonáról, azaz népéről, viszont nem tűri el hitszegésüket. Évszázadokon át annyiszor törte őket össze, ahányszor arra szükség volt. Mert Isten mindig a lehető legjobbat akarta népének, ám az csak ideig-óráig volt nyitott erre a jóra. Aztán arról is szól az Úr, hogy neki joga van megmásítania elképzelt terveit. Ha az ítéletre méltó nép vagy ország megtér hozzá, akkor azt nem pusztítja el. Ninive esete erre ékes bizonyíték. De ha az áldásokra kiszemelt nép hátat fordít neki és azt műveli, amit Ő rossznak lát, akkor megbánja jó szándékát és ítélettel bünteti meg azokat. És az az érdekes, hogy legtöbbször saját népét jó előre, idejében figyelmeztette erre, de azok azt mondták: „Mi már csak a magunk gondolatai után megyünk és megátalkodott gonosz szívünk szerint élünk”
Tükör ez az ige mindnyájunk élete előtt. Láthatjuk benne Isten végzéseit, irgalmát és jó szándékát éppúgy, mint olykor számunkra ítéletnek vagy büntetésnek tűnő tetteit. De egyet nem szabad elfejeltetünk. Énekünk mondja: „Bölcs a te végezésed, ha áld, ha súlyt karod.” Azaz Isten mindig a legfőbb célt látja maga előtt. Azért súlyt, büntet, próbál, vagy terhel, mert nem akarja, hogy tőle véglegesen elszakadjunk és magunk gondolatai után menjünk, figyelmen kívül hagyva terveit, céljait, velünk való szándékait. Isten azonban arról tett bizonyságot, hogy ezt az Ő szándékát, hogy övéi legyünk maradjunk, áldásainak részesei legyünk egész életünkben azzal bizonyította, hogy haragját, amit bűneink miatt érez, ráterhelte a Fiára. A karácsony arról szól, hogy ezért küldte Őt ebbe a világba, hogy egyrészt megmutassa általa, mit jelent az engedelmes, Isten dicsőségére való élet, másrészt Őt büntesse meg helyettünk, miattunk. Arról az isteni szándékról beszél, ami által az Úr úgy akarja formálni az életünket, mint a fazekas az agyagot. Jézusban nem a haragot, ítéletet hozta közénk, hanem a legnagyobb szeretetét. Jézus szeretete lehet az a formáló erő és hatalom, ami életünket átalakíthatja. Amit általa kínál nekünk Isten, az a lehető legjobb és legtöbb, ami embernek adható. Nekünk erre az isteni szándékra lehet igent mondanunk: – Uram, mutasd meg, mit kell tennem azért, hogy ne kelljen egyszer életemet végleg összetörnöd. Nem baj, ha deformált életemet kézbe veszed és igéd, Lelked által olyanná formálod, mint amilyennek szeretnél látni. Kész vagyok újjá lenni, mert nem akarom, hogy végleg eltaszíts magadtól! Az adventi készülődésben ezt kellene felajánlanunk. A karácsony evangéliumában azt kellene meglátnunk, hogy hol vannak deformált részek az életünkben és hogyan akarja azokat Isten kiigazítani.
Ehhez a legfőbb segítség lehet, amit alapigénk idéz Isten egykori ígéretéből: „Törvényemet szívükbe adom, és elméjükbe írom, bűneikről és gonoszságaikról pedig több nem emlékezem meg.” Ezt azzal a szövetséggel akarja Isten elérni, amit Jézusban kínált ennek a világnak. Ő az új szövetség, az Ő vére amire immár tekint az Úr, ami értünk folyt a kereszten. Karácsonykor a betlehemi kisgyermekben látni kell a vérző Jézust, Aki azért lett gyermekké, hogy meghaljon értünk. Az Ő törvénye pedig a szeretet szava, indulata, cselekedete. „Szeress, és tégy amit akarsz”- mondta Augustinus. Igaza volt, csak nem mindegy, milyen szeretettel szeretsz és teszed, amit akarsz! A sajátodéval, ami mulandó számító, hiányos, viszonzást váró, olykor üzleti alapon működő, vagy azzal, ahogy Jézus szeret téged. Hogy mire képes az emberi szeretet, azt a világ megannyi szörnyűsége bizonyítja. Hamis és kényszeredett „karácsonyi jellegű” szeretet közvetítések nem tudnak tartós változást hozni emberi kapcsolatokban. Átmeneti felfrissülések csupán, de a lényeg nem változik. Csak Jézusban van esély a másként szeretni tudásra. Csak általa érthetjük meg, hogy miért gyúrt minket olyan sokszor össze az Úr, hogy jobbá, új emberré formáljon. Ő tudja megértetni velünk, hogy mi volt az oka annak, ha Isten le, vagy kitört egy darabot életünk cserépedényéből s azt azzal pótolta, amit Ő látott jónak.
Karácsonyra készülni azt jelenti: Felajánlom magam Istennek, hogy azzal a szeretettel és olyanná formáljon engem ahogyan azt Jézus által bizonyította és megmutatta. A karácsonynak nem sok értelme van, ha minden marad a régiben az életünkben. De ha Jézus éppen karácsonykor elkezd minket alakítani, formálni, akkor annak lesz boldog és áldott, örökkévaló jövendője. Nem csak magunk számára, hanem mások felé is. Engedjük, mert így nemcsak áldott ünnepünk, hanem áldott életünk lehet az Úr minket formáló és megszentelő keze alatt. Ámen.