L: János 12, 37-50. T:12, 46-48. 2019.03.17.
– Ilyen állat akkor se nincsen! – mondta az anekdotabeli székely, aki életében először eljutott az állatkertbe és végignézett egy zsiráfon. Az ismert poént juttathatja eszünkbe János leírása, miszerint bár Jézus sok jelt tett, mégsem hittek benne sokan, akik látták azokat. Ez az igeszakasz arról szól, hogy ki előtt nyílik meg Isten szava és ki előtt marad zárva annak üzenete, titka. A küldő, akaratát többféle formában hirdettető Isten szeretné, ha minél többen rátalálnának a személyesen nekik szóló üzenetre. Ám a hallgatók, igét olvasók, igemagyarázatra figyelő emberek hozzáállása nagy mértékben befolyásolja azt, hogy mennyit értenek meg és mit tudnak elfogadni Isten üzenetéből. Erről tanít ma minket a mai igeszakaszunk.
Két napja emlékeztünk arra, hogy nemzetünk történelmében volt egy olyan dicsőséges és felemelő szakasz, aminek kezdetén annak fiai hallottak valamit, amit nem tudtak nem komolyan venni: Talpra magyar, hí a haza… Petőfi sorai, a 12 pont olyan hatással sodortak bele ezreket és tízezreket a forradalomba és a szabadságharc menetébe, amire addig nem volt példa. Szívük nem maradt kemény a magyar ébredést hozó szavak iránt: Rabok legyünk, vagy szabadok? – ez a kérdés számukra nem volt kérdés. És nem estek bele abba a hibába, amit János szerint a Jézus korabeli vezetők közül sokan elkövettek. Ők nem nézték és nem becsülték többre az emberektől nyerhető dicsőséget, előnyöket és pozíciókat. Nem féltek attól, hogy kizárják őket a döntéshozásból, elveszik javaikat, földönfutóvá lesznek, netán életükkel fizetnek. Az egyszerű városi polgár vagy vidéki paraszt hazáért való áldozathozatala arról a világosságról beszél, amit hittel fogadtak szívükbe. Tehettek és tenni akartak valamit azért, hogy országuk élhesse a saját szabadsága szerinti életét. Akik viszont inkább az uralkodó iránti hűségüket bizonyították, megtagadva saját nemzetüket, azokat hiszem nemcsak a nemzet vetette ki kebléből, de bizonnyal az Úrnál sem igen találhattak békességre. Ennyit igénk és a nemzeti ünnepünk mögötti történelmi múlt közti párhuzamról.
De mit üzen ma nekünk Isten? Mint a legtöbb bibliai szakasz, ez is látlelet szerűen mutatja be a környezetet, amiben élünk. De nemcsak másokra ismerhetünk rá, hanem jó lenne, ha magunkban is meglátnánk az esetleges hiányosságokat, pótolni valókat. Vajon ki nem ismerne olyan embereket, akik sok bizonyítékot láthattak hallhattak és saját életükben, és voltak tapasztalataik arról, hogy kell lennie egy magasabb isteni hatalomnak, mégsem akarnak hinni abban. János szerint Ézsaiás próféta szavai teljesednek be, amikor szemükkel lától, fülükkel halló, de szívüket megnyitni nem tudó emberekről beszél. Mit jelent ez? nem mást, mint azt, hogy Isten türelme végtelen, de nem azért, hogy azzal az emberek visszaéljenek. Amikor Isten megkeményít emberi szíveket, annak oka van. Leginkább az, hogy előtte hiába szólt, üzent, mutatott jeleket és bizonyítékokat hatalmáról, az nem volt elég nekik. Jézus korában a farizeusok és írástudók nagy része így volt. Valaki kitalált egy elméletet, miszerint a Messiás nem származhat Galileából, ezért onnantól fogva bármit tett, tanított Jézus, azt elutasították. Ez a nézet vált hivatalossá. S bár fül és szemtanúi voltak megannyiszor Jézus tetteinek és szavainak, hinni még sem tudtak benne. Pontosabban nem akartak. Mert Galileából nem származhatott semmi jó – szerintük. S ha mégis akadt köztük néhány olyan ember, aki felül tudott kerekedni ezen, és mégiscsak elfogadta, hogy Jézus Istentől jött, azokra pedig az volt jellemző, amit János írt: Mégsem vallottak színt a farizeusok miatt, nehogy kizárják őket a zsinagógából. A magvető példázatával élve sziklás és tövises talajba hullott a beléjük vetett ige.
Igen, a hozzáállás. Ez a lényeg. A ma emberének megvan a saját elképzelése arról kicsoda Isten, van-e egyáltalán, s ha igen, akkor mi lenne a dolga és neki, embernek, mennyire kell elmélyedni az Istennel való kapcsoltban. A családi hagyományok, a neveltetés, az iskolázottság mögötti ideológiai meggyőződés, az olvasmányok, filmek, (ál)tudományos ismeretek, a másik véleménye és sok egyéb dolog eleve meghatározza, hogy ki mit gondol Istenről. S aki ezzel a saját hozzáállással közeledik Istenhez, annak legtöbbször csak kifogásai, ellenvéleménye, kétségei, tiltakozásai lesznek azzal kapcsolatban, amit Istenről olvas, hall, vagy netán tapasztal valami isteni jel félét. S ha az ember sokáig csak kötekedik Istennel, akkor az Úr lemond róla. Ezt nevezzük úgy, hogy megkeményíti a szívét minden iránt amit hall, tapasztal Isten dolgaiból. Emberek sokasága ebben a keményszívűség állapotában van, s mindaddig abban is marad, amíg egyszer őszintén nem kiált Istenhez, hogy kész elfogadni Őt magát, s akaratát. Ismert példája ennek a felismerésnek és Isten előtt való megalázkodásnak a Minden6ó című film főszereplőjének, Brucenak megtérése… Igen, Isten várja, hogy a megkeményedet szívek egyszer megnyíljanak előtte. Isten nem veti el az embert, csak nem akarja és nem fogja ráerőltetni magát s üdvözítő szándékát az emberre.
Jézus lehet az a világosság, ami megakadályozza az embert abban, hogy Isten megkeményítse az emberi szívet. Aki Istent keresi annak hinnie kell, hogy Ő van, és megjutalmazza az ilyeneket. Isten keresni azonban csak Jézus által lehet. Ő tudja az emberi elme saját kialakított, nem éppen világos felfogását kiseperni és helyette világos, tiszta látást adni arról, hogy kicsoda Isten és kik vagyunk mi, emberek. Jézus a szavával tudja ezt elvégezni, amit hallani kell, olvasni érdemes, ami előtt meg kell nyílni, ha hatást akarunk elérni – tudniillik önmagunk változását. Aki elveti Jézust, és beszédeit, saját magára von ítéletet, mert az ige ítéli el őt az utolsó napon, amit elvetett. Nem fenyegetni akar Jézus, hanem ébreszteni, éleszteni, rádöbbenteni arra, hogy Isten nélkül semmik vagyunk, nélküle pedig Istenhez nem juthatunk. Sőt, magunkkal és másokkal sem lehet harmonikus kapcsolatunk.
Isten arra int ma minket, hogy vigyázzunk a megrögzött, régi, beidegződött elképzeléseinkkel, felfogásunkkal, amiket Róla, Fiáról, vagy éppen a Bibliáról, vagy az egyházról alkottunk. Ő mindig tud nekünk újat mondani, meglátásainkon finomítani. Ha ragaszkodunk saját rögeszméinkhez, akkor az ige egyszer csak elnémul. Hiába olvassuk hallgatjuk, nem tud munkálkodni bennünk, mert megkeményedik a szív, ami azt befogadhatná. Vigyázzunk, hogy a földi előnyök és dicsőségek elnyerése nehogy többet érjen, mint Isten akaratának engedni, aszerint élni. Jézus nem ítélni, hanem megmenteni jött a világot, ítélete azokat érinti majd, akik nem fogadták el mentő szeretetét, amit felkínált.
Nemzetünk hősei bár nem érték el, amiért áldozatokat hoztak, de hűséges kiállásuk örök példaként világít számunkra. Amit megértettünk Isten akaratából, azt nekünk kell megcselekedni. Hogy annak milyen hatása lesz-e, az már nem tőlünk, Isten végzésétől függ. Mi azt kell tegyük, hogy engedelmesen kiállunk Istentől kapott új életünk igazságai, értékei mellett, így teszünk vallást Krisztusról, Aki egyszer majd vallást tesz rólunk Isten előtt. Kell-e ennél biztatóbb ígéret? Ámen.