L: János 20,1-16. T: János 20,29. 2019. húsvét
Szókratésztól egyszer megkérdezte valaki: Mester, van-e ellenszere annak, hogy az ember első látásra szerelembe essen valaki iránt? – Hogyne volna! – válaszolta a bölcs. Nézze meg másodszor is, jó alaposan az illetőt! Ez az ókori anekdota hasznos lehet ma is annak eldöntésében, hogy érdemes-e szabadjára engedni az embernek az érzelmeit. De hasznos lehet arra nézve is, hogy valaki meghozza élete legnagyobb döntését: személyes Megváltójának fogadja el Jézus Krisztust. Az élő, feltámadott Urat, nem pedig egy különleges tanításokkal bíró egykori ember életszemléletének követéje legyen. Valamennyi világvallás, keresztyén hit kivételével erről szól, ugyanis. Volt egyszer valaki, aki újszerű gondolkodást hozott be a világba. Felállított egy speciális értékrendet, látást, erkölcsi követelményrendszert vagy éppen egy filozófiát hozott létre, s annak szerzett követőket, amit ő kitalált. Mohamedtől Buddhán át számos vallásalapító tanait követik ma is az emberek úgy, hogy hisznek nagy tanítójuk életről halálról, világról, elmúlásról, halálról vagy azt követő létformáról alkotott elképzeléseiben. Egyedül a keresztyénség az, ami nem egy eszmerendszert, filozófiát követ, hanem egy élő személyt, Jézust. Erről szól a húsvét üzenete, a feltámadás ténye, örömhíre.
A magdalai Máriáról, Péterről, Jánosról olvastunk az igében és a textusban a Jézus feltámadásában kételkedő Tamás felé intézett szavakat hallottuk Urunktól. Ezek az evangéliumi történetek a látáson alapuló hitről szólnak. Mária és János kétszer nézett be Jézus üres sírjába, Péter csak egyszer, Tamás ott sem volt a sírnál, hogy lássa azt. Különböző szintű látás és hallás élmények adattak ezeknek az embereknek ahhoz, hogy elhiggyék, Jézus feltámadt. Péterhez Jézus különleges módon is közeledett, hiszen neki volt a legnagyobb szégyene amiatt, mert nagypéntek hajnalán háromszor is megtagadta Mesterét. Hozzá háromszor fordult oda Jézus kérdésével: – Szeretsz-e engem? – és háromszor bízta meg azzal, hogy legeltesse, őrizze juhait. Így tudta őt megnyugtatni afelől, hogy nem haragszik rá tagadása miatt, sőt, számít rá, azt akarja, hogy vigye tovább mindazt, amit neki tanított, Tőle hallott.
Jézus jól tudja, hogy mindnyájunknak személyes megtapasztalásra van szükségünk ahhoz, hogy higgyünk Őbenne, élő Urunkban. Ő kész egyen egyenként mindenkinek megmutatni hatalmát, bebizonyítani személyre szólóan azt, hogy Ő él, érdemes hinni benne, nem kell kételkedni hatalmában, ígéreteiben. Tegnap egy rádióműsorban arról beszélt egy lelkész, hogy a temetési szolgálatai során folyamatosan azt kell tapasztalja, hogy amikor a feltámadás üzenetére tér és azt hirdeti, mint legfőbb erőforrást, ami vigasztalást adhat a gyászolóknak, akkor érzékelhetően látszik a hallgatók tekintetében, hogy nagy többségük nem tud mit kezdeni ezzel az üzenettel. Magam is átélem ezeket és megértem a kételkedő gyászolókat. Hiszen olyanról szól ez az üzenet, amit még soha senki nem látott, hogy bekövetkezett volna. Jézus feltámadása pedig a legtöbb ember számára mai napig olyan állítás, amire ugyan azt mondanák, amit Tamás: Ha nem látom a szegek helyét és nem érintem a sebeit, nem hiszem. Látás nélkül nem megy! – vallják sokan.
Így volt ezzel egy Lee Strobel nevű törvényszéki újságíró is, akinek ifjú felesége egy szép napon azzal jön haza, hogy megtért, Jézus Krisztust választotta élete Urának, megbánta s elhagyta bűneit. Az ifjú férj kétségbeesett: mi lesz az ő értelmes, csinos feleségéből? Egy átejtett, ingyen konyhán hajléktalanokat istápoló kedves nővér? Ezt nem hagyhatta annyiban. Nincs más hátra, minthogy kijózanítsa „beetetett” feleségét azzal a fegyvernemmel, amiben ő a profi: Ki fogja nyomozni, és be fogja bizonyítani fehéren-feketén, hogy Jézus egy kitaláció, vagy csupán egy régi monda, esetleg egy hajdani bölcs, aki már rég elporladt a föld alatt. A bűnperek során alkalmazott bizonyítási eljárás módszerét követve sorra vette a lehetséges bizonyítékokat, és különböző tudományterületek jeles szakértőit faggatta a Jézusról szóló újszövetségi beszámolók megbízhatóságának kérdéséről. Ám a feltárt tények és a bizonyítékok súlya alatt olyan következtetésre jutott, ami őt magát is megdöbbentette: „Az ateizmuson fenntartásához több hit kellene, mint hogy Jézus követője legyek”. Jézus dosszié címmel ír könyvet erről a nyomozásról, sőt film is készült róla, aminek végén mindenkinek azt ajánlja, amit népmeséink szavaival élve így lehet visszaadni: Aki nem hiszi, járjon utána!
Ezt lehet javasolni a temetéseken udvarias szkepticizmussal jelenlevő gyászolóknak éppúgy, mint a tudomány érvein felnőtt nemzedékeknek, vagy más vallások, filozófiák követőinek, akiknek szöget üt a fejébe az az életforma, amit a keresztyénektől látnak. Mert a keresztyénség nem vallás, hanem életforma. Bizonyítéka annak, hogy Jézussal járva mennyire mássá lehet az ember. A hitben járó embereknek igen is vannak hitet erősítő látás élményei. Mert ha felületesen néz meg valamit az ember, első látásra nemcsak szerelembe, hanem tévedésbe is eshet. De ha megnézi másodszor, ha kell többször is azzal a szemüveggel, amit Isten igéje „ad rá”, akkor megannyi dologban meg fogja látni a feltámadt, élő Jézus jelenlétét, hatalmát, munkáját. Igen is, lehet látni Jézust azoknak, akik előbb hallani akarják szavát, készek hittel befogadni azt, újra és újra keresik az igei tanításból jövő válaszokat életük nagy kérdéseire. Nemcsak egy temetésen szembesülnek a feltámadás hírével, hanem a mindennapokan látják a Feltámadott nyomát. Mert Ő előttük megy, ahogy megígérte. Jézus lehet látni, de nem útszéli vagy templomi feszületeken, oltárképeken, festményeken és egyéb emberi ábrázolásokban. Jézus ott láthatjuk, ahol jelenlétét keresve követjük Őt, igéjét kutatva, annak engedelmeskedve. Ott, ahol az Isten Országa közöttünk bennünk van. Ebben segíthet az úrvacsora, ahol a testünk részévé váló kenyér és bor jegyei abban erősítenek minket, hogy Ő valóban bennünk akar élni. Ez azt jelenti, hogy nekünk kell megmutatni Jézust az embereknek, a körülöttünk élőknek, a hitetlenkedőknek vagy a megrögzött ateistáknak.
Egy magyar államférfi szerint hazánkban még az ateista is keresztyén. Igen, azzá lehet, ha a meggyőződéses hívők oda élik elé Jézust. Úgy élnek köztük, hogy számukra és vonzó legyen aszerint élni, s ekkor öntudatlanul is már Jézust követik. Innentől csak pár lépés lehet tudatosan vállalni Őt. A húsvéti hit ebben erősíthet minket, akik hiszünk és arra bátorít, hogy a mindennapokban akarjuk megmutatni, láttatni Jézust. Akiknek még van kétségük afelől, hogy Ő él-e, azok pedig járjanak utána: Olvassák, hallgassák az igét, beszélgessenek hívő keresztyénekkel, adjanak esélyt maguknak és Jézusnak, hogy megismerhessék Őt. Strobellel szólva inkább vállalják Jézust, mint kétségeiket vagy ateizmusukat. Szókratészt idézve pedig van ellenszere a hitetlenségnek is: meg kell nézni másodszor, vagy sokadszor, Ki Az, akiről az mondják az Írások: Feltámadott! Itt, Mezőberényben is. Ámen.