T: Lukács 2, 1-7. 2019.12.14. Szenteste
Mivel nekünk fiaink születtek, ezért otthon nem láthattunk olyat, mint amikor egy kislány a babáját pólyálgatja. De talán az egyik legkedvesebb fénykép róluk, amikor az másfél éves fiam először nézi meg, a kórházból hazavitt és még pólyában fekvő kisöccsét… Mert a pólya a régiek szerint biztonságot adott az újszülöttnek, több hétig csak abban tartották, mert azt mondták, hogy pólyában érik a gyerek, ott erősödik a kis gerince. Pedig mily nagy öröm volt minden kisbabának, amikor tisztába tették s szabadon rugdalózhatott néhány percig. Aztán ismét jött a pólya melege, egyben kötöttsége… Ma már talán nem is divat, ill. lehet, hogy orvosilag sem ajánlott ez a fajta gondoskodás a csecsemők számára.
Az a pólya, amibe a világ Megváltóját fektették, nem lehetett valami nagyon kényelmes. Az eredeti szövegben található szó jelentése valami spárga szerű kötöző anyagra utal. Talán azzal kötötték össze azokat a bizonyosan nem fertőtlenített, nem vasalt és főként nem puha szivaccsal vagy vattával megtöltött lepedő vagy terítő féléket, amibe belefektették. S az anyaölnél bizonyosan hidegebb s furcsa illatú lehetett az a jászol, amiből állatok ették a takarmányt, amibe ezután fektették. S hogy meddig volt ott, hogyan került át később egy háznak nevezett épületbe, ahol a napkeleti bölcsek meglátták, nem tudjuk. De azt igen, hogy ott és akkor az a jászolbölcső már sorsáról prófétált. Hiszen az is keresztbe rögzített fákból készült, s jelezte, akinek első ágya keresztekből áll, annak utolsó, immár felemelt fekvőhelye is a kereszt lesz. Mert Ő ezért jött le erre a földre. Keresztek közé feküdni, lelkében magára venni a világ bűnének összes terhét és végül felszegeztetni testében a keresztfára. Ma, holnap, holnapután ennek a Jézusnak a születését ünnepli a magát még hitbeli meggyőződésből, netán vallásos hagyományból, vagy örökölt megszokásból keresztyénnek tartó világ. Már ahol engedik, mert vannak olyan európai országok, ahol már az erre az eseményre emlékeztető betlehemes jászlakat sem lehet köztéren felállítani, nehogy az sértse a másként gondolkodók érzésvilágát.
Pólya és jászol. Két olyan tárgy, amivel először érintkezett a Megváltó törékeny gyermek teste. De a nem éppen méltó körülmények ellenére Isten Fiát nem lehetett eltántorítani küldetésétől. Az Atya gondoskodott arról, hogy hosszú és kényelmetlen utazás által menekíthesse Fiát Egyiptomba az irigy és gonosz király, Heródes gyűlölete elől. Gondoskodott arról, hogy olyankor adjon reménysugarat népének, amikor az ismét el volt keseredve. Hiszen a császár által elrendelt népszámlálásnak egyetlen igazi célja az volt, hogy a birodalomban egyetlen ember se húzza ki magát az adófizetés alól. Izrael amúgy is nehezen viselte a rá nehezedő több évszázados terhet, amit a római uralom jelentett, s éppen egy ilyen időszakban adja hírül Isten angyalok, pásztorok és messziről érkező bölcsek által: Született néktek ma a Megtartó, ki az Úr Krisztus! Soha jobbkor, van remény, itt van immár, akit vártunk, csak néhány évtized, s ha felnő, ő szabadítja majd meg népét! Micsoda Örömhír! Itt van, akit a próféták jövendöltek századok óta!
Az a jó híre ennek a ténynek, hogy azóta is aktuális. Nem avult el! Ha körülnézünk a világon, akkor nem egy világbirodalom hanem több, nem egy gonosz király vagy császár, hanem sok földi hatalomra törő ember törekszik hatalmát kiterjeszteni. Nem csupán politikai vagy gazdasági erők vetélkednek a föld népei felett, hanem magukat világmegváltónak kikiáltó eszmei irányzatok, újabb és újabb izmusok, divatirányzatok, függőséget kialakító és szellemi rabságba sodró tömegkommunikációs csatornák elnyomása keseríti meg, deformálja sokszor visszafordíthatatlan módon embermilliók életét. És ismét eljön a karácsony, amikor azt halljuk, hogy van Szabadító. Van, aki azért jött e világra, hogy mindezektől szabadok legyünk! Van, akit ha közel engedünk magunkhoz, akkor védettek leszünk és biztonságban élhetjük életünket. Hogyan lehet ezzel a Valakivel életre szóló szövetséget kötni? Hadd válaszoljunk erre a kérdésre azzal a képpel, amitől az elmúlt hetekben tele volt minden hír, műsor, reklám.
A jónak lenni jó adomány gyűjtő akcióra gondoljunk. Mire lehetett adakozni? Inkubátorokra. Olyan eszközökre, amik a koraszülött vagy valamilyen rendellenességgel született gyermekeknek biztosítani tudják életük első szakaszában a túlélést, a megmaradás, a hiányzó szervek fejlődéséhez szükséges körülményeket. Kedves karácsonyt ünneplő Testvérem! Isten hadd kérdezze meg ma Tőled: A te szíved kész-e pólya, jászolbölcső, vagy éppen inkubátor lenni az érted született Jézus Krisztus számára? Kész vagy-e a szívedbe fogadni Őt, mint kisgyermeket? Tudod-e azt, hogy tőled függ, fog-e növekedni, élni benned?
Maradjunk az inkubátornál, ami korunk hatalmas vívmánya, amit Isten gondoskodása eszközeként kell értékelnünk, ha hívő ember módján gondolkodunk. Az inkubátorban minden megvan, ami az újszülött életben maradásához, növekedéséhez kell. Egyedül a szükséges táplálékot, folyadékot, és esetleges gyógyszereket kell kívülről bejuttatni a gyermek szervezetébe, hogy az növekedni tudjon. Ez a karácsony nagy lehetősége a világ számára. Inkubátorrá lehet minden emberi szív és lélek, ahol örömhírként fogadják, hogy az a valaki született meg erre a világra, akire minden embernek szüksége van. Akiben van valódi változás, gyógyulás, szabadulás. Nélküle a karácsony csak külső díszbe való öltöztetése életünknek, körülményeinknek, amik alatt ugyan azok maradunk, mint akik voltunk. De ha kész vagy befogadni őt, onnan felülről, s kívülről s az élet kenyerével, az élet vizével azaz az élet igéjével, mint lelki táplálékkal táplálni, akkor lesz szabaddá az életed. Akkor lesz Ő úrrá mindenek felett számodra is, s ez nem a szabadságod elvesztését jelenti, hanem azt a biztonságtudatot, hogy mindig és mindenhol számíthatsz rá.
Fogadd hát be életedbe, legyél számára inkubátorrá, hogy felnövekedve benned, általad is megmutathassa szeretetét, hűségét, jóságát, gondoskodását, türelmét, megbocsátását, békességét életed egész idejében. Mert a karácsony örömhíre nem három napra szól, hanem élethosszig tartó erőforrás és lelki növekedés alapja mindazok számára, akik Jézussal ünnepelnek és Őt ünneplik a hétköznapokban is. Ámen.