L: Máté 10, 1-16 T: 7.vers 2020.01.26.
Egyetemes imahetünkön Pál apostol Róma felé vivő hajóútjának részleteire figyelhettünk a máltai keresztyének jóvoltából. Számukra meghatározó volt hétköznapi nyelven szólva az a hajószerencsétlenség, amit az apostol és utastársai pont a szigetország partjánál szenvedtek el. Ennek köszönhetően került az evangélium az országukba, az ott töltött hónapok során Pálnak volt lehetősége Krisztust hirdetni, mielőtt tavasszal tovább utaztak Rómába. Egyik sláger szerint „minden rosszban van valami, ami akkor és ott jó”. A hajótörésből, amiben egyetlen ember sem veszett el, csak a hajó, új életek születtek, az evangélium gyökeret vert egy újabb országba. Így lett a rosszból jó.
A mai utolsó napra szóló történet Pál gyógyításairól szól, amiken keresztül az ott élők megtapasztalták a Krisztusba vetett hit erejét. ezért is volt számomra először furcsa, hogy evangéliumi szakaszként miért nem egy másik, Jézus általi gyógyítás történetét állították párhuzamba ezzel? Rá kellett döbbennem, hogy ez az ige, amit kaptunk többről szól, mint gyógyításról. A bibliai és apostoli korban Istennek ereje abban is megmutatkozott, hogy nemcsak Jézus, hanem apostolai, sőt némely hívők erős hitének, imádságai következtében történtek csodálatos gyógyulások. Ez ma is lehetséges, de kevésbé általános. Isten nem a gyógyítások, hanem az evangélium ereje által szeretne embereket magához közelíteni. Sokkal inkább a hit korszakát éljük, mint a csodák látásának idejét. A hit, amelyik akár gyógyító erőket tud lehívni a mennyei magasságból, az hallásól lett. Másból nem lehet. Már az apostoli korban voltak, akik szerették volna megszerezni azt a gyógyító képességet, amivel az tanítványok bírtak. Simon mágus esetére gondoljunk, akinek ez még pénzért sem adatott meg. A mai orvostudomány hit nélkül is tud csodás gyógyulásokat produkálni, legalábbis sokan így gondolják. A hívő ember azonban ezek mögött Isten hatalmát látja.
Jézus kiküldi 12 tanítványát a gyógyítás, ördögűzés, leprások tisztításának, halottak feltámasztásának képességével De ezek előtt kijelenti: Menjetek és hirdessétek, hogy elközelített a Mennyek Országa! Ez az első és legfontosabb feladat. Mindig rá kell csodálkoznunk, hogy Jézus miért pont ezt a 12-t választotta maga mellé. Igazán szedett-vedett társaságnak mondható csapat ez, annyira más egyéniségek, más családi, anyagi vagy világszemléleti háttérből jöttek. Jézusnak nem ez számított, hanem hogy rajtuk, bennük ragyogtassa fel azt a csodát, hogy bárkiből lehet evangélista, apostol, kegyelmének, Szentlelkének hordozója. Bárki közvetíthet evangéliumot, bárki imájának lehet csodás foganatja, ami akár csoda számba is mehet. Jézus egyet kér: engedelmességet. Amikor kiküldi övéit, ezt úgy teszi, hogy megtiltja nekik, hogy bármit is vigyenek magukkal. Bízzák rá magukat az Atya gondviselésére. Ne kételkedjenek abban, hogy Neki van hatalma nemcsak az égi madarakat eltartani, akik nem vetnek és nem aratnak, hanem az övéiről is gondoskodik. Ez az első kiküldetés első renden a választott nép tagja felé irányult. Jézus először az övéinek szerette volna megmutatni, hogy Benne és általa valóban megjelent a Mennyek Országa. Annak jelei a csodák, de annak következménye is kell legyen. Itt még Samáriától távol tartja övéit, mennybemenetele előtt azonban, amikor elküldi őket az evangéliummal, akkor Jeruzsálem, Júda után egyedül Samáriát nevezi meg s onnan egészen a föld végső határáig terjed a küldetés iránya. Nincs más teendőjük, csak az, amire az Úr megbízta őket. Így lehetett benne az Ő tervében a máltai hajótörés is, hogy oda is eljusson a Mennyek Országa üzenete. Hiszem, hogy máltai testvéreinket Isten vezette, amikor az utolsó napra éppen ezt az evangéliumi szakaszt ajánlották nekünk és a világ minden keresztyénének. Mert mi is történt az elmúlt héten? Összejöttek estéről estére szerte a világon, akik Krisztust vallják Uruknak. Más-más felekezetekből, de mégis keresve a közös pontot, az együtt imádkozás és igehallgatás lehetőségét. Jézus körül voltak, voltunk, lehettünk, mint egy nagy tanítványi kör. A történet, amit napról napra tanulmányoztunk olyan részletekre hívta fel figyelmüket, amik a keresztyén élet velejárói, próbatételei lehetnek, vagy éppen arra, hogy a nehéz helyzetekben miért nem csüggedhet a hívő ember. És arra, hogy a hívő embernek lelket kell öntenie a csüggedőkbe, példát kell mutatni nekik. Rá kell iránytani figyelmüket Arra, Aki az élet legnagyobb viharaiban is adhat szabadulást, menekülést, gyógyulást.
S ha mi ezt látjuk, átéltük, ebben megerősödtünk, akkor Jézus azt mondja nekünk: Hajrá, menjetek! Menjetek és hirdessétek, hogy elközelített az Isten Országa. Nem azért lehettünk együtt, hogy egy kicsit „körül udvaroljuk” a mi Urunkat mondván, látod, mi még a másik felekezettel is le tudunk ülni imádkozni. Jézusnak nincsenek felekezetei, csak követői. S akik annak vallják magukat, azokat miután összegyűjtötte, megerősítette, felkészítette, kiküldi a világba. Meg is mondja, hogy mint bárányokat a farkasok közé. De azzal a tudattal, hogy Ő, a Pásztor ott lesz velük. És Ő erősebb a farkasnál, a gonosznál. Legyőzte a Golgotán és ebből a győzelemből árad ereje az Ő bárányai felé.
Hogyan hirdessék az evangéliumot övéi? Erre nézve is ad tanítást, amiben benne van az, hogy az evangéliumot nem kell ráerőszakolni senkire. Nem kell majdcsak ajtóstul törni a házba és kényszeríteni az ott lakókat, hogy hallgassák meg őket. Lehet azt szelíden tenni mint a galambok és okosan, mint kígyók. Az evangéliumban való hit lehetőség. De az evangélium hirdetése kötelesség azok számára, akik abban már hisznek. Pál épp erre hívja fel az ifjú Timótheus figyelmét, amikor azt írja neki, hogy „hirdesd az igét, állj elő vele akár alkalmas, akár alkalmatlan az idő”. Nem mondhatni, hogy alkalmas volt az idő, de amikor az egyik este az alkalom után az autóhoz igyekeztem, egyik gyülekezeti tagunkkal találkoztam, aki ott az utcán öntötte ki lelkét, félelmét. A hideg, ködös estében fagyoskodva olyan jó volt az éppen azelőtt hirdetett igére ismét utalni, azzal erősíteni, bátorítani. Hiszem, könnyebb lelki teherrel ment haza.
Ez az, amiről azt írja az ige, hogy a világ sóvárogva várja az Isten fiainak megjelenését. Jézus ennek tekint minket, akik hiszünk Benne és ezért küld el a világba. Ha megfigyeltük, Ő is más-más módszerrel hirdette az evangéliumot. Voltak, akiknek szelíden, szép példázatokban beszélt. Akik folyamatosan csak kritizálták, támadták, azokkal tudott ítéletes próféciák stílusában beszélni. Az övéihez, a 12-höz pedig mindig úgy szólt, ahogyan arra nekik éppen szükségük volt, és nekik nem virágnyelven, hanem megnevezve, konkrétan megmagyarázva mondta el, mit kell megértsenek, mit kell tegyenek. Akik Vele való szövetségüket újra és újra erősítik az ige olvasása és hallgatása által, azoknak Ő adhatja meg azt a képességet, hogy mit halljanak ki maguk számára aktuális üzenetként az igéből, és kinek-kinek mikor, hogyan és meddig mondják el az evangéliumot. És mikor kell a port leverve a lábukról menni másokhoz, hogy azok is meghallják azt. Jézus magához hívott, hogy kiküldjön. Mindig ez történik, amikor elé állunk, meghalljuk, megértjük szavát, hogy azt mondjuk, amit Ézsaiás: „Itt vagyok, Uram, engem küldj!” Ámen.