- Lukács 7, 18-30. T: 23. vers 2020.02.16.
Amikor azt mondják valakiről, hogy megbotránkoztató módon viselkedett, az azt jelenti, hogy az általánosan elfogadott szabályoktól, normáktól elszakadva olyat tett, amivel közfelháborodást okozott. Az ilyenektől rövidebb, hosszabb időre sokan elhatárolódnak, nem kívánnak vele kapcsolatot tartani. Bibliai értelemben ez a fogalom, hogy megbotránkozás, azt jelenti, hogy valaki, valamilyen ok miatt Istentől fordul el. Ennek alapvető oka az írás szerint az, hogy Isten gondolatai nem a mi gondolataink, hanem alapvetően mások. Jézus számos olyan tettet vitt véghez, illetve sok olyan dolgot tanított, ami miatt sokan elfordultak tőle, mert megbotránkoztak. S ha valaki Jézustól fordult el, az Istentől fordult el, s ezt sajnos, sokan nem ismerték fel, hogy személyében Isten Fia jött közéjük. Jelen korunkban is működik ez a folyamat, igen könnyen elfordulnak az emberek Istentől, mert valami olyan történik, vagy nem történik az életükben, amit nem vártak volna. Alapigénkben Keresztelő János is ebbe kísértésbe kerül, mert kétség támad benne Jézus valódi személye felől. Vizsgáljuk meg ennek okát s egyben engedjük, hogy a bennünk levő bizonytalanságok is felszínre kerüljenek, hogy Jézus szava szerint legyünk, maradjunk boldogok azért, mert bármi is történt vagy fog történni életünkben, akkor sem botránkozunk meg Jézusban!
János börtönben van, s onnan küldi kérdését Jézus felé. Érthetőnek tűnik ez, hiszen a rácsok mögött könnyen elbizonytalanodik az ember, főleg ha olyan dolog miatt kerül oda, aminek igazságában hitt és meg volt győződve annak jogosságáról. Jézus válasza csupa ézsaiási próféciákra alapul. Mint korábban mondtuk, János az esszénusok közül indult s ott jól ismerték ezeket a próféciákat. Számára azonban elsősorban azok a próféciák voltak fontosak, amelyek a Messiás Királynak, mint ítéletet hirdető személynek a tetteit hangsúlyozták. Ahogyan legtöbbször mondjuk, a politikai Messiás váradalom volt benne is, aki Izrael számára elhozza a felszabadulást, a régen várt földi boldogságot és ítéletet tart a gonoszok és istentelenek felett.
Jézus azonban nem ezt a szerepet vállalta magára. Ismerte korának rabbinus tradícióját, miszerint négy embert lehet a halottal egyenlőnek állítani: a szegényt, a vakot, a leprást és a gyermektelent. Ő náluk kezdte az üdvüzenet hirdetését. A betegek közt végzett gyógyításai az új élet lehetőségéről beszéltek. A kor felfogása szerint a betegségek démoni erők munkájának voltak a következményei. Jézus megmutatta, hogy neki van hatalma azok felett, legyőzi, kiűzi azokat. Ő ezzel a hatalommal mutatta meg az embereknek, hogy Istennél nincs lehetetlen. A betegek után pedig ment a bűnösökhöz, testben egészségesekhez, aztán elfogadta a pogányok közeledését, s ráirányította azok figyelmét az Isten Országa teljességére, akik Jánoshoz hasonlóan csak a földi világban vártak jobbulást a Messiástól.
János ott áll a megbotránkozás küszöbén, mert másként értelmezi a próféciákat, mint Jézus. Ez a másként gondolkozás az alapja minden ember Istenben való csalódásának, Tőle való elfordulásának. Jézusnak azt kellett láttatnia Jánossal, hogy Ő felette volt a próféciáknak is. Nem azok döntenek felette, hanem Ő dönt a próféciákról. Neki ehhez is adatott hatalom. Ezért Ő úgy hirdeti meg az ítéletet, hogy előbb azt becsomagolja Isten kegyelmébe. Aki meghallja a hívó szót, aki engedi, hogy meggyógyítsa, aki belátja bűneit és kész azoktól megszabadulni, az elnyeri a kegyelmet. Aki mindezektől a lehetőségektől elfordul, az saját magára mondja ki az ítéletet. Jézus az emberekkel és emberek közt fáradozni tudó Istenként volt jelen ebben a világban. Kegyelme áradt feléjük szavaiban és tetteiben. Utánuk ment, észrevette őket, meghallotta kiáltásaikat, észrevette titkos érintéseiket. Sőt, lehívta a fáról a kíváncsiskodó Zákeust és csupán személyes jelenlétével egy egészen új ember születéséhez járult hozzá. Zákeus beépült a hozzá ellátogató kegyelmébe így menekült meg a rá váró ítélettől. Jézus megélte azt a rá vonatkozó ézsaisási próféciát, miszerint a megrepedt nádszálat nem törte el és a pislogó gyertyabelet nem oltotta ki. Mint Messiás-főpap összekötötte az embereket Istennel. Mint egyedüli tökéletes és legfőbb közbenjáró Isten és ember közt. János tehát többet kell meglásson a Jézus által tett jelekből, mint amit és Akit ő várt. Ezért mondja Jézus, hogy boldog, ha mindezek ellenére nem botránkozik meg benne.
Ebben a történetben ráismerhetünk emberi életünk egyik leggyakoribb kísértésére, miszerint sokszor nem tudjuk feladni saját magunk által elképzelt várakozásainkat, elvárásainkat Istennel szemben. Kialakul bennünk egy kép hogy Istennek ilyennek vagy olyannak kell lennie, mert ha Ő tényleg annyira jó, mint ahogyan ezt állítják sokan, akkor látnia kell, hogy mi mit szeretnénk Tőle. Aki így gondolkodik, arra különösen és fokozottan érvénye Pál szava, miszerint tükör által homályosan lát, sőt, vastag hályog van a lelki szemein. Az ilyen ember nem veszi észre azokat az ajándékait Istennek, amiket Ő úgy ad, hogy nem is kértük, vagy reméltük. Nem veszi észre a lehetőségeket arra, hogy Istennel való találkozásban megélje a lelki feltöltődés kiváltságos alkalmait. Nehezen fogja észre venni, amikor a gonosz erői támadják, kísértik, sőt, le is győzik és hatalmuk alatt tartják. Ezért is mondhatta Jánosról Jézus, hogy nála nagyobbat asszony nem szült erre a világra, de mégis a legkisebbek is megelőzik majd a Mennyek Országában. Mert ha egy közvetlen útkészítőnek is elhomályosult a szeme a látásra, akkor ebben azt kell látni, hogy ez bárkivel megtörténhet. Erre akarta ráébreszteni Jézus saját előhírnökét, hogy meglássa benne azt, akit az Atya küldött. Minden bizonnyal ezt János megértette és azért az ő mártírhalása nem tragédia, hanem előrejelzés arra, hogy Jézusra is ez vár. Mert Isten ügyét így lehet győzelemre vinni, a kereszt áldozatával, az abba vetett hit erejével. Mert a keresztben ott van az ítélet a gonosz felett és ott van a kegyelem a gonosz áldozatai, a bűnösök számára. Jézus ezt a teljességet hozta el számunkra.
Mit tanulhatunk mindezekből? Legfőképpen azt, hogy a gonosz folyamatosan támad és olyan látást akar adni nekünk, hogy érezzük csalódottnak magunkat Istennel szemben. Felnagyítja számunkra azokat a történéseket, amik alapján megbotránkozhatnánk Istenben, mert nem ezt vártuk Tőle. Kész arra, hogy mi velünk diktáltassa elvárásainkat és feltételeinket Isten felé, hogy ha azokat teljesíti, akkor majd esetleg hálásak is leszünk Neki. A keresztyén hit le kell leplezze az ilyen és ehhez hasonló próbálkozásokat. Éppen ez a többlet, ami megóv minket attól, hogy elforduljunk Istentől. Sőt, ez ad látást arra, hogy túl tudjunk látni a szemünk előtt történteken és magunkat rá tudjuk bízni Isten terveire, amiket felőlünk elképzelt. Ez a látás a klasszikus páli ige szerint nem más, mint hogy akik Istent szeretik, azoknak minden javukra van. Úgy mehetünk tovább, mint akik Istennel való közösségükben élhetünk. És nem botránkoznunk kell Atyánk döntésein, hanem hálát adni azért, hogy elfogadhatjuk Tőle életünket és üdvösségünket, amit úgy munkál, ahogy akarja. Ámen.