L: Máté 13, 24-30. T: Máté 13, 31-33. 2020.06.14.
A földművelő ember természetéhez tartozik, hogy vetés után kimegy a földjére, és megnézi, vajon mennyi kelt ki az elvetett magvakból. Ám tudja, hogy ha ígéretes amit lát, az sem garancia arra, hogy a majdani termés is olyan bőséges lesz, mint szeretné. Sokat kell még annak a vetésnek kinn aludnia! – mondja a népi bölcsesség, ami mögött ott van az a bizonytalanság, hogy az időjárás és sok egyéb függvénye, a majdani termés.
Ezt az ismert képet azért hoztam ide, mert sokban hasonlít a földműves ember munkája a pedagóguséhoz. Az utóbbi is vet, ugyan abba a földbe, talán éveken át aztán más talajt kap, ahová hintse a magot. Láthat biztató, de láthat aggasztó jeleket is. Nem tudja, hogy a tanuló, aki rá volt bízva, évek vagy évtizedek múlva mivé lesz. Hány pedagógus csalódott már pozitívan és negatív módon is a magvetésében. Van, aki láthatta, hogy a mustármagnyi tudás, vagy annál több beért, növekedett. Van, aki soha nem tudja meg, hogy akinek átadott valamilyen ismeretet és az elsajátította, mit ért el vele az életben. Érdekes pálya a pedagógusoké. Talán ebben a mögöttünk levő néhány hónapban ezt azok is elismerték, akik korábban csak kritizálták gyermekeik tanítóit, tanárait, mert rá kellett döbbenjenek, hogy nem könnyű pedagógusnak lenni…
Ma, gyülekezetünk közösségében külön is köszöntjük azokat, akik ennek a hivatásnak élnek. Egy hetet késtünk a naptárban, hiszen nemzetünk szomorú évfordulója volt a közelmúltban és vasárnap is arra emlékeztünk istentiszteleti közösségünkben. Ám a már kapott ige telitalálat amiatt is, hogy egy tanév végén köszöntsük pedagógusainkat, akik a gyülekezet közösségéhez tartozva igyekeznek betölteni hivatásukat. Jézus jól ismert példázatait olvashattuk ezen a héten a magvetővel kezdve, majd a búza és konkoly példázatát s így jutottunk el a mai igében a mustármagról és a kovászról szóló példabeszédhez. Mindezeket Jézus az Isten Országa titkaira nézve, annak növekedésére nézve mondja. De ha meggondoljuk, a pedagógusi hivatás is sokban hasonlít az Isten Országa hirdetéséhez és növekedéséhez. Hiszen jól tudjuk, hogy sokféle gyermek van, nemcsak négyféle föld várja a tudást, amit a tanárok átadnak, hanem sokkal több hozzáállást, képességet, akarást lehet tapasztalni a felnövekvő gyermekek részéről. Az is igaz, hogy nemcsak búzát, hanem konkolyt is vetnek azok, akik a saját érdekeik és meggyőződésük szerint kínálnak hamis, igaztalan, káros dolgokat, szenvedélyeket az ifjaknak. Hány pedagógus ezt kell nézze tehetetlenül, mert pl. arra sincs joga, hogy a kábítószerezéssel gyanúsítható tanulóról jelezze megfigyelését…. – Milyen tehetséges, volt az a gyermek, csak rossz társaságba keveredett s azok félrevitték a jó útról – gyakran ez kel utólag megállapítsa. És az is igaz hogy, néha olyan kevésnek tűnik, amit átadhat egy tanár a rábízottaknak, mert nincs idő többre, és mégis, azt látja idővel, hogy az a kevés megsokszorozódott, fává nőtt. Hogy mitől, azt legtöbbször egy tanár nem tudja követni, mert el kell engedje a tanítványait át kell adja más nevelőknek vagy a nagybetűs életnek. Aztán eltelik öt-tíz év, és egy találkozó kapcsán a tanár sem tudja, hogy lett egykori diákjából olyan sikeres, kiegyensúlyozott ember. Csak reméli, hogy az ő általa végzett munka egyfajta kovász volt. Az átadott értéket megkelesztette s az megsokasodott.
Igen, értéket közvetíteni a legnemesebb dolgok közé tartozik. Értékálló értéket közvetíteni pedig csak az tud, aki megvan győződve a rábízott kincs igazságában és értékében. Óvodapedagógusként, azok munkáját segítőként, tanítóként, tanárként, tevékenykedni csak magvető reménységéve lehet. Azzal bizalommal és hittel, hogy az elvetett mag jó földbe fog hullni. A legkisebbnek tűnő magocskából is szép nagy fa nőhet. E nélkül a bizalom nélkül a pedagógusi munka elveszti lényegét, értelmét és célját. De hogy ez ne következzen be, ahhoz legtöbbször ember feletti segítségre, erőforrásra van szükség. Tudást, új ismereteket, módszereket lehet szerezni a továbbképzéseken, a kollégák tapasztalataiból. De hitet, kitartás, csak azért is újra kezdést, odaszánást csak a legfőbb tanítónk adhat. Keresztyén pedagógusnak lenni ezt jelenti. Tudni, hogy van valaki aki szüntelenül kész megerősíteni abban, hogy a munkánk nem hiábavaló az Úrban. Vállalni azt, hogy a legnehezebb időkben, a legnehezebb terheket nem önmagától kell vállalja, aki vállalja, hanem abban a kettős igában kell hordozza, melyben Jézus a másik fél, s a nagyobb teher mindig az ő vállán van. És keresztyén pedagógusként tudni kell hinni abban is, hogy a magvetéshez nemcsak idő kell, hogy kikeljen a mag, hanem kell kovász is. Valami láthatatlan erő, anyag, ami hatásossá teszi, életképesé formálja s egykor termőre fordítja az elvetett magvakat, azaz az átadott tudást, szemléletet, értékrendet.
Egy keresztyén gyülekezet pedig hálás lehet azért, hogy vannak olyan tagjai, akik nemcsak a maguk szakterületén, igyekeznek átadni a tudásukat, mint értéket, kincset, hanem ezt úgy teszik, hogy felvállalják azt, aki mögöttük áll. Mi is hálásak vagyunk a közénk tartozó pedagógusainkért, s köszönjük, hogy aszerint az értékrend szerint végzik munkájukat, amit legfőbb tanítónk és Urunk bíz rájuk is hétről hétre.
De ez a nap nemcsak a pedagógus hivatást gyakorlókról szól és az ige üzenete sem csak feléjük van irányítva. Mindnyájan tanítók, tanárok vagyunk, lehetünk, akik újra és újra Jézushoz jövünk. Minden alkalom, amikor igéjével foglalkozunk részben egy tanóra, ahol Ő bíz ránk valamit. Sokszor csak egy mondat, egy szó, az, ami megmarad bennünk, ami a példázat szerinti mustármag méretéhez hasonlít. Nem kell, hogy szó szerint visszamondjunk egy prédikációt, vagy bemagoljunk egy bibliai igeszakaszt. Csak az kell, hogy engedjük hatni a kovászt. Engedjük, hogy a Szentlélek munkálja bennünk az akarást és készséget arra, hogy akarjunk növekedni Krisztusban és az Ő megismerésében. Ezt ma modern szóval így nevezik: Élethosszig tanulás. Igen, mert amíg élünk, addig Istennek mindig van és lesz valami mondandója számunkra. Mindig kell, hogy ismételjünk régen hallott, megértett bibliai igazságokat. Kell, hogy élethelyzeteinkre tudjuk azokat alkalmazni, amiket egykor már befogadtunk, csak még nem volt lehetőségünk élesben kipróbálni Isten ígéreteinek igazságát, erejének valóságát.
Ha mindezekben készek vagyunk tanulni, fejlődni akkor viszont mindnyájan pedagógusokká lehetünk, mert továbbítani az elfogadott igazságokat, megosztani azokat másokkal, fiatalabb vagy idősebb nemzedékekkel – szüntelen feladata a keresztyén embernek. Állandó imádságunk lehet a zsoltárosé: Taníts minket úgy számlálni napjainkat, hogy bölcs szívhez jussunk! Igen, tanulni és tanítani egyszerre. A kettő összetartozik, különösen is ha Isten Országának a titkait, szépségét, kincseit, ajándékait is látjuk és szeretnénk azokat láttatni másokkal is.
Higgyük, Urunk a mustármagokból is tud fákat nevelni s a kovász is elvégzi azt, ami a feladata, Csak arra vigyázzunk, hogy a mi életünk, szívünk mindig jó föld legyen, hogy tanulhassunk és taníthassunk másokat az örök élet igéire. Ámen.