L: I. Korinthus 15, 12-20. T: I. Kor 15,19. 2020.10.11.
Emberi életünknek van egy különös ajándéka, a reménység. Ez azonban több, mint egyfajta hurrá optimizmus – legalábbis a keresztyén ember számára. A reménység összeköt a Gondviselő Istennel. Ide azonban el kell jutni, ami sokszor nem megy könnyen és ha sikerült is, akkor sem biztos, hogy teljes sikert jelent az ember számára. Pál a szeretet himnusza után a feltámadás himnuszát is megírja és abban olyan egyértelműen fogalmaz: Ha nem támadt fel Jézus és nem hiszünk majdani saját feltámadásunkban, akkor teljesen fölösleges hinni Istenben. Ám aki hisz mindezekben, annak sem mindegy hogy miben reménykedik e hit által. Járjuk ma körbe ezt fogalmat: reménység és lássuk meg, mily nagy ajándéka ez életünknek, ha eljutottunk a feltámadásba vetett hit bizonyossága által a helyes reménységre.
Miben reménykedik egy átlagos ember? Édesanyám szava járása: „Reméljük a legjobbakat”. Hát igen, a rosszat miért is remélnénk? Amikor az ember a reménységét megfogalmazza, akkor a jövőt vetíti maga elé. Pontosabban azt, amit ő szeretne a jövőtől. S ebbe minden belefér. Az egészség, a jólét, a biztonság, a siker, a békesség, a kiszámíthatóság, a tervek valóra válása. Hosszan lehetne folytatni egészen konkrét dolgokat említve, miben reménykedünk életünk során. Mert azt tanították nekünk, hogy a remény hal meg utoljára, hát amíg élsz remélj! S az az ember, aki feladja a reményt, az valóban elveszti az élete értelmét. Az az ember, aki sokszor csalódik a reménységében, az szintén értelmetlennek lát mindent, ami körülötte van.
Ám az élet a maga változatossága miatt olykor beteljesíti reményeinket, olykor nem, olykor meg csak félig vagy némileg másképp. Ilyenkor mit csinálunk? Új álmokat szövünk, új reménységet keresünk, amibe kapaszkodhatunk? Ragaszkodunk a még be nem teljesült reménységhez, és várjuk, hogy majd legközelebb hátha valóra válnak álmaink? Igen, nem könnyű feldolgozni a reményeink beteljesedését vagy éppen be nem teljesedését sem. Ebben sokan kérnek segítséget akár szakemberektől, lélekbúvároktól, pszichológusoktól.
És hogy van ezzel a keresztyén ember? Ha olvassa a Bibliát, számtalan biztatást találhat arra nézve, hogy az Úrban érdemes reménykednie, ez a reménysége nem szégyeníti meg őt. Még azt is megtanulhatja és gyakorolhatja, hogy türelmesen tud várni Isten szabadítására, a Tőle jövő megoldásra, segítségre. Reménykedj az Úrban! – ezt hallja hívő testvéreitől sőt ezt mondja ő is másoknak, akik bajban vannak. És ez nagy ajándék, ha valaki hittel tud reménykedni. Még nagyobb, ha és azt is el tudja fogadni, hogy ha nem a reménysége szerint történnek vele és körülötte a dolgok, mert Isten másként dönt felőle. Ezt az alázatot Jézustól tanulhatjuk, aki el tudta mondani halála előtti éjszakán, hogy mindazáltal ne úgy legyen, amint ő karja, hanem ahogyan az Atya. Hű volt ahhoz, amit imában tanított: legyen meg a te akaratod!
Keresztyén emberként arra kapunk lehetőséget, hogy felismerjük Isten kegyelmét, arra rábízzuk magunkat és akár részesei is legyünk Isten akarata végrehajtásának. Az aradi 13 vértanú utolsó szavaiból is az derült ki, hogy bár sajnálják, hogy életüket kioltják, de reménységük volt, hogy áldozatuk nem lesz hiábavaló. Mártíromságuk egy nemzet örök erőforrása s talán egykor felemelkedésének az alapja lesz. Így tudtak mindnyájan bátran odaállni nem az akasztófa alá csupán, hanem Isten irgalmas kegyelmébe ajánlva lelküket. Húsz éve sem telt el, egészen más kor köszöntött be, azaz a reménységük nem volt hiábavaló és fölösleges.
Igen, mert a keresztyén ember reménysége az aktív reménység. Isten ajándéka, hogy ne csak várjuk tőle a csodát, hanem tegyük a magunk dolgát. Azt, amit ránk bízott. Ahogy a thesszalonikaiaknak írja Pál: becsületbeli dolognak tartsák, hogy csendesen éljenek és tegyék a maguk dolgát, saját kezükkel dolgozva. Számunkra ugyanis a reménység azt jelenti, hogy ami tőlem telik azt megteszem, a többit bízom Istenre, hogy azt ő végezze el. Martin Luther King mondta: „El kell fogadnunk a véges csalódást, de soha nem szabad elveszítenünk a végtelen reményt”- Mert a remény – tegyük hozzá, maga Isten. Isten, aki szabadon dönthet arról, hogy a mi reménységünket teljesíti be, vagy más irányba tereli életünket, hogy más reménységet is keressünk, ne csak e földi életre valókat.
Igen, ez az, ahová el kellene jutni minden magát keresztyénnek valló embernek. Ne csak a földi életre nézve reménykedjenek Krisztusban, hogy az Ő érdeméért majd az Atya kedvezően alakítja sorsukat. Ez ugyanis a hit zsákutcája: azért hiszek, mert akkor jobb lehet az életem e földön. Azért imádkozom, mert így akarom megtenni a magamét azért, hogy könnyebb legyen az életem. Minden hívő cselekedetem mögött az a remény áll, hogy Isten látja és megfizet jó tetteimért kegyelmessége szerint. – Pál azt mondja erre a szemléletre, hogy ez a nyomorúság. Nagyobb nyomorúság azokénál, akik nem hisznek. Krisztus ugyanis nem azért támadt fel, hogy csupán jobbá tegye azok életét e földön, akik hisznek benne, hanem azért, hogy örök életet adjon nekik. Örök életet pedig ebbe a halandó és romlandó testben, ahogy a folytatásban Pál kifejti, senki sem kaphat. Kell egy új, romolhatatlan lelki test, abba teljesedik ki mindaz, amit Isten adni akar övéinek, a menny dicsőségében. Ezt kapjuk a feltámadás után.
Mit jelent tehát a keresztyén reménység? Azt a bizonyosságot, hogy földi mulandóságom ideje alatt számíthatok Isten gondviselésére. Ebben viszont szabad kezet kell adnom, hogy legyen minden az Ő akarata szerint velem. Nekem azt kell tennem, amit felismertem és tehetek, mint az Ő akarata, s várhatom, hogy az én reménységem is beteljesül földi létem idején. De túl kell néznem a földi léten arra a másikra, amiről azt írja az ige, hogy olyat készített el Isten, amit emberi szem nem látott, értelem el nem gondolt. Ez pedig a hit nagy lehetősége: – Rád bízom, Uram, hogy mit akarsz adni nekem. Egyszer odaát a Te országodban és addig is itt, e földi mulandóságban.
Talán a legnagyobb ajándék az, amit keresztyén reménységnek nevezünk, amit Istentől kaphatunk. Ez rózsaszín álmok kergetése helyett reális valóságot láttat velünk, ami mögött Isten van s amiből Ő gazdagon megajándékozhat minket. Átmeneti állapotban vagyunk, ami attól lehet szép, hogy tudunk reménykedve kérni, várni, elfogadni, hálát adni és ha kell, lemondani a reménységünk tárgyáról. Isten jól tudja mire van szükségünk, mielőtt kérnénk tőle. A ki nem mondott vágyainkat is ismeri, és sokszor azoknál jóval többet ad nekünk. Jó úgy élni, hogy ebben a kettős reménységben vagyunk. Legfőbb kiváltsága életünknek, hogy megismerjük Istent, Fiával szövetségünk lehet és a Jézustól kapott biztatásként az Ő nevében vihetjük Atyánk elé reménységeinket és megfogalmazott kéréseinket. Ámen.