L: I. Mózes 2, 4-7. T: Prédikátor 11, 9- 12,7. 2021.07.04.
Porból lettünk, porrá leszünk – ennek az igazságnak második felét minden embernek be kell látnia, még azoknak is, akik az első felét nem tudják elfogadni. Ők az evolúciós elméletben hisznek, nem pedig Isten kijelentésében, amit a Teremtés könyvének rövid részletéből olvastunk fel az ember eredetére vonatkozóan. A Prédikátor könyvének írója az egész mondást hittel vallja, de könyvének fő témája, hogy a kettő közt mi történik az emberrel? Érdemes-e élnie, van-e haszna annak, amit tesz, megalkot vagy éppen elszenved élete során? Nagy kérdések, amik mindig is foglalkoztatták az emberiséget s ezek megválaszolására nézve születtek meg a lehetséges elméletek válaszok. Ezek változatait emberi filozófiának nevezzük. Kérdés, hogy melyik megnyugtatóbb számunkra? Valamelyik évezredes emberi bölcselet vagy egy új elképzelés arról, hogy mi is az élet értelme? Vagy engedjük azt, hogy ezek helyett Isten igéje adjon megnyugtató választ, amire érdemes ráépíteni mulandó életünket.
Van öt perce? Szólt egykor egy rádióműsor címe. Ennek mentén hadd kérdezzek így: Van 25 percünk arra, hogy elejétől végéig elolvassuk a Prédikátor könyvét? Nem kell rá több idő, viszont ezalatt együtt tudunk gondolkodni egy ókori gondolkodóval. Ám azt fogjuk látni, hogy gondolatai mögött ott van valami felső irányítás, ami nem engedni leragadni egy-egy sajnálatos felismerésnél. Megszámoltam: 32-szer írja le ezt a szót, hogy hiábavaló, hiábavalóság. Mondhatni, csupa pesszimizmus árad szavaiból, ami miatt a felületes olvasó tényleg azt láthatja, hogy nem sok értelme van az életnek. Ám legalább hétszer ír arról, hogy az élet értelme leginkább az, hogy fáradtságos munkájának gyümölcsét élvezze az ember, örüljön annak, ami megadatik neki, élvezze ki a szép napokat, annak ajándékait. Azaz mindig túljut a mélyponton, s közben olyan igazságokra és bölcsességekre figyel fel, amiket a mai modern élet is számtalan valós példával támaszt alá. Időtálló felismerések ezek, amiket azért jó ismerni, mert az ember előre láthatja, mi várható életében.
Az embert ugyanis mindig érdekelte a jövő, ám ennek meglátása érdekében legtöbbször nem Istenhez fordult, akinek a kezéből az jön, hanem olyan erőkhöz és hatalmakhoz, amik Isten ellenségei. Pedig a Bibliában egyértelműen le van írva, mi Isten célja az ember életével: Nyerd el az örök életet, amire hivattattál – így összegzi ezt Pál Timóteusnak írt egyik levelében. Igen, örök élet, ez az élet tétje. Nem mindegy, hogy a földi mulandóságot hogyan éli meg tehát az ember. A Biblia nem napról napra, hétről hétre, vagy évről évre szóló forgatókönyvet ad az ember elé, hanem a legfőbb isteni szándékot. Azért születtünk erre a világra, hogy egy másik, örök, romolhatatlan világban részesüljünk egykoron. Hogy ki milyen földi utat kell bejárjon az nincs az „orrunkra írva”, ahogy mondani szoktuk. Bár van olyan zsoltáros, aki hittel vallja, hogy Istennél már a napok is előre meg vannak számlálva, hogy kinek mennyit szánt. Ezért nem mindegy, hogy mivel telik a nekünk adott idő, menyire fedezzük fel abban a földi létünk értelmét, célját, küldetését.
A Prédikátor írásának végén az ifjakhoz fordul: – Örvend ifjú, míg fiatal vagy! Mennyire népszerű bátorítás ez, hiszen minden gyerek álma a felhőtlen ifjúkor, a szülők többsége is ezért fáradozik hogy ezt tudja biztosítani gyermeke számára. Akár a mai liberális világ is szivárványos zászlójára tűzhetné a folytatást: – Élj szíved vágya szerint, ahogy jónak látod! – Hát nem ez a lényeg? Ne legyen akadálya annak, amit az ember megkíván, elképzel, ami után vágyódik, hogy kipróbálja. Ez az életszemlélet terjed igen nagy erővel és gyorsasággal, hatalmas népszerűségnek örvendve. Sajnos, ennek a szabadságnak az ütközőpontja, tragédiákba sodródó esetei sem ébresztik fel rá az emberiséget arra, hogy az ige folytatásával is szembenézzenek: „De tudd meg, hogy mindezekért Isten megítél téged”. – Igen, ez már nem népszerű kijelentés. Számot adni a cselekedeteinkről, vállalni azok következményét, hordozni a felhőtlen és felelőtlen szórakozás esetleges fájó következményeit? – na ez már tényleg nem jó hír.
Isten igéje, éppen ezért nagyszerű: felhatalmaz a szabadságra, de azt is hozzáteszi, hogy nem minden használ nekünk, amit szabad megtennünk. Isten engedi, hogy olykor a fizika törvényei mutassák meg, hogy hol vannak az ember határai. Ne akarja az ember százhússzal bevenni azt a kanyart, ami előtt ki van téve a hatvanas tábla. Ha megpróbálta, ne Istent hibáztassa a következményekért sem az, aki a kormányt fogta, sem az, aki az illetőt sajnálja majd. Egyetlen példa, hogy szemléltessük, van felelősségünk az élet dolgai iránt. És van lehetőségünk azokkal szembenézni az azokról alkotott, mások által szerzett tapasztalatokból tanulni, a tanulságokat megfontolni. A Prédikátor könyve egy ilyen tanulsággyűjtemény, ami arról szól, hogy mi mindent láthat a nap alatt az ember, aminek van, vagy nincs haszna, amiért érdemes fáradozni vagy amibe bele se kell kezdeni.
Amikor az ember élete végé felé közeledik, de legalábbis emberi számítás szerint annak felén túl van, már kezdi érteni, mi mindenre gondolhatott a szentíró ebben a könyvben. Sőt, utólag olykor be is ismerjük, hogy bárcsak ismertük volna valamelyik tapasztalatát, és ahhoz igazítottuk volna az életünket. A késő bánat, utánam a vízözön szemlélet tényleg elviheti az embert a hiábavalóság érzete felé. Isten azonban nem ezt akarja, kínálja nekünk. Az, hogy a por visszatér a földbe nem más, mint lezárása egy folyamatnak, amit életnek nevezünk. De az, hogy a lélek visszatér Istenhez, az pedig egy új kezdetnek a megnevezése. Ezt a többletet látta a prédikátor is, aminél azonban mi már még többet láthatunk és tudhatunk. Hiszen Jézus szavai egészen konkrétan szóltak a vele együtt megfeszített egyik latorhoz: – Ma még velem leszel a paradicsomban! Igen, ez a nagy reménységünk, a lélek oda tér, ahol Isten vár mindenkit.
Egy rádióműsorban beszélt valaki arról, hogy mit élt át 90 nap alatt, amíg lélegeztető gépen volt, s közben kétszer is megállt a szíve. Elmondta, hogy a második esetben megbeszélhette az odafenn valókkal, hogy vissza akar-e menni, vagy maradna, mert ott szeretettel várják. Ő azt mondta, neki még feladata lenne, hát visszamenne, ha lehet. Gyógyulását, felépülését orvosai csodának, az érte mondott meghallgatott imáknak tulajdonítják.
Nem tudjuk, hogy nekünk mikor kell majd Isten elé állni, és megbeszélhetjük-e azt, hogy maradnánk-e még, de azt tudhatjuk, hogy Jézus Krisztusban hívő életünk végén, szeretettel fognak ránk is várni ott, ahonnan egykor eldöntötték, hogy elküldenek egy földi zarándokútra. És azt is tudhatjuk, hogy ezen az úton nem vagyunk egyedül, sőt minden lényegesre és fontosra fel vagyunk készítve az Ige által. Van választási lehetőségünk az Istentől valót megragadni és a kívánatos, de hamis és ártó gyümölcsöket a fán hagyni. Van egy kézkönyvünk, a Biblia, aminek egyes részei különösen is kézzelfogható segítséget nyújtanak. Ha így élünk, akkor nem csak a fiatalon, hanem középkorúan, vagy életünk végén is nekünk szól a bátorítás: örvendjünk az életnek, s az azt követő örökkévalóságnak, amit Teremtőnktől kaptunk. Ámen.