L: Filippi 3, 12-21. T: Thessz 4, 1-8. 2021.10.17.
Emberi életünk természetes velejárója a növekedés, a stagnálás, majd a hanyatlás folyamata. Egy gyermek életében napról napra, hétről hétre lehet látni a fejlődést, a növekedést mind testben, mind képességei kibontakozásában vagy éppen értelmének fejlődésében. Eljön egy idő, amikor fizikálisan már nem növekszik az ember, eléri ereje teljét, de értelmében, tudásában, képességeiben még tovább fejlődhet hosszú éveken át. Ám ez sem tart örökké, mert előbb utóbb az értelem befogadóképessége is csökken, a megszerzett tudás megkopik s igen vigyázni kell, hogy ez a folyamat minél lassabb legyen. Aztán eljutunk odáig, hogy a lélek bár még kész lenne sok mindenre, de a test már erőtlen. Elindul a fizikai gyengülés, egyre szűkebb korlátok közé való visszafejlődés állapota, amit öregedésének hívunk. Természetes biológiai folyamatról van, szó, amit el kell fogadnunk. Egy darabig lehet tenni azért, hogy minél tovább a csúcson vagy annak közelében maradjon az ember, de előbb utóbb már nem lehet ellenállni a természet folyamatainak, legfeljebb konzerválni lehet ideig óráig egy-egy állapotot, ami aztán ismét tovább romlik, gyengül…
Egyetlen folyamat van életünkben, ami nem így működik. Nem egy természetes görbét ír le, hanem egy folyamatos előre és felfelé haladó egyenessel lehetne ábrázolni egy koordináta trendszerben. Ezt úgy hívják: Megszentelődés. Pál ezt írja olvasóinak, hogy ez az Isten akarata, hogy ebben jussanak előbbre. Pontosabban még előbbre! Nem lehet ebben megállni, mert ha valaki úgy gondolja, elég jól van lelki értelemben, az könnyen nagyot csalódhat saját magában. Kevés időt töltöttek Pálék Thesszalonikában, de azalatt a kb. három hét alatt példát adtak arra nézve mit is jelent az a megszentelődés. Emlékezteti erre olvasóit is, hogy Istentől kapták alkalmasságukat amihez bátorságot is kaptak, hogy merjék hirdetni az evangéliumot. Leírja, hogy nem léptek fel apostoli tekintéllyel, hanem inkább még a saját lelküket is készek voltak odaadni, hogy Krisztushoz vezethessék őket. Éjjel nappal dolgoztak, hogy ne szoruljanak rá senkire, igaz, feddhetetlen szent életet éltek köztük. Még az a csoda is megtörtént, hogy amikor őket hallgatták, nem emberektől származó gondolatoknak tekintették az általuk hirdetett igét, hanem Isten beszédeként fogadták azt. Így emlékszik vissza az ott töltött időre Pál és arra buzdítja olvasóit, hogy ne elégedjenek meg az emlékekkel, amit átéltek. Haladjanak, tovább a hitben. Nekik is az a vágyuk, hogy eljussanak még hozzájuk, mert bár jó híreket kaptak Timótheus által a gyülekezet életéről, de azért látszik, hogy még van mit tanulniuk. Úgy fogalmaz az előző szakaszban Pál, hogy azért szeretnék őket látni, hogy kipótolhassák hitük hiányosságait.
Ezt jelenti a megszentelődés: kipótolni hitünk hiányosságait. Ezt pedig azért kell egy életen át élni, mert soha nem tudhatjuk, hogy milyen próba elé állít Isten minket. Sokan nem értik, én is vitatkozom az ismert ének egyik sorával: „Azt bünteti kit szeret, másképp ő nem is tehet…” Én hiszem, hogy Isten minden bűnünk büntetését már ráterhelte Jézusra, aki el is szenvedte, amit nekünk kellett volna. Innen már csak egy büntetés várhat az emberre, ami valójában ítélet: az örök kárhozatra juthat, ha nem fogadja el, amit Jézusban Isten neki felkínál. Isten az övéit nem bünteti, hanem próbálja, mert szereti őket. A Krisztus követés nem sétagalopp ideális időben és környezetben, hanem igen is nehéz, fáradságos hegymenet sok-sok útvesztővel tarkítva. És bármennyire is tudjuk az irányt, amerre haladnunk kell, soha nem tudjuk, mi vár ránk. Hitünk újabb és újabb kihívások elé nézhet, olyanok elé, amikkel még nem találkoztunk. Mert lehet, hogy valaki tudja már mit jelent megküzdeni egy betegséggel, de nem tudja, mit jelent szembenézni egy váratlan anyagi nehézséggel. Eltemethetett már valaki egy idős szülőt, de nem tudja, mit jelent eltemetni egy testvért, netán egy gyermeket. Lehet, hogy valakinek az egyik gyermek minden hozzá fűzött reménységet bevált, míg a másik messze esik a fától, azaz fájdalmat, szégyent hoz a családra. Számtalan példát hozhatunk fel életünkből, amikor megmérettetünk, és gyakran híjával találtatunk. Ezért nem mindegy, hogy benne vagyunk-e a megszentelődés folyamatában, vagy sem.
Mit jelent ez a folyamat? Isten igéjének és Szentlelkének vezetése alatt élni, szüntelen. Isten az ige által tud bátorítani tanítani, figyelmeztetni vagy ha kell, megdorgálni. Az ige által kapunk erőt és örömöt vagy vigasztalást és megnyugvást. Az ige ad olyan folyamatos megtisztulási lehetőséget, amiért hálásak lehetünk naponta. A Szentlélek tud újra és újra megvidámítani még a legnehezebb próbák idején is azzal, hogy a Krisztusban való üdvösségünk bizonyosságát eszünkbe idézi. Ha ez forog előttünk, akkor jár át újra és újra igazi erőforrássá válva a jól ismert ige: „Ha Isten velünk, ki ellenünk?” Ez adhat erőt, kitartást ahhoz is, hogy ne csak magunkért, szeretteinkért, másokért is tudjunk küzdeni, harcolni, imádkozni, áldozatot hordozni. De nem csak azért, hogy nehéz helyzetükre megoldást jöjjön onnan fentről, hanem azért is, hogy ők is eljussanak a megtérésre és elinduljanak a megszentelődés útján.
Pál két dologra hívja fel olvasói figyelmét különösen is. Az egyik az erkölcsileg tiszta élet, másik pedig a túlkapások kerülése, amivel becsaphatja az ember a testvérét. Nyilván ez ott tipikus probléma lehetett, talán a régi, pogány életmódból származó örökség, amit nehezen tudtak még feladni az ottaniak. Lehet, hogy ez ma is aktuális sokaknak, de az ige számos egyéb dologra felhívja a figyelmet ami másfajta aktualitást hordoz és segít a valódi megszentelődés útján járni. Nem tisztátalanságra hívott el Isten, mondja Pál, aminek sok fajtája van, hanem megszentelődésre.
Hogyan lehet egyenesen felfelé ívelő életünk során a megszentelődés koordináta rendszerben elképzelt egyenese annak ellenére, hogy életpályánk végig járja azt a görbét, amiről a bevezetőben szóltam? Kell legyen egy origó, egy kezdőpont. A fizikai létben ez a fogantatás és születés pontja életünkben. A megszentelődés útján pedig a megtérés, az újjászületés eseménye. Aki nem jut el ide, az nem indulhat el felfelé, Isten elhívásának jutalmáért, ahogy Pál írja Timótheusnak. Aki meghozta a döntést és megkapta a Krisztusba vetett hit ajándékát, attól függően, hogy fizikai, biológiai élete felszálló, stagnáló vagy leszálló pályán volt-e, az elindulhat felfelé. Isten felé, akinek ez az akarata, hogy a megszentelődés által jussunk egyre közelebb hozzá. Ilyen kettősséget élhetünk meg, amiben a második origótól való elindulás ad igazi értelmet, célt és örömet az életünknek.
Sokan vívódnak ezzel kérdéssel: Nem tudom, mi az Isten akarata velem, mi a célja? Itt az egyértelmű válasz: Az, hogy megszentelődjünk, s közben megtaláljuk a személyes küldetésünket, feladatainkat, amiket ránk akar bízni az Isten. Aki a megszentelődés útján halad előre, annak Isten megmutatja a részleteket is, ha elkéri tőle. Hát hajrá, előre, Krisztusra számíthatunk, hiszen Őbenne és Őáltala lehetünk mi is szentek Isten országában. Ámen.