Igehirdetés 2018.10.21.

 T: Zsolt 31, 1-15.           Lukács 23, 44-46.            2018. 10.21.

Jézus utolsó szavaival is Isten igéjét idézte s akaratát teljesítette. A 31. zsoltárt idézi: „Kezedre bízom lelkem”, amikor ezt mondja: … „a te kezedbe teszem le az én lelkemet”. Isten keze. Olyan sok mindent elképzeltünk mi már róla. Az atyai kéz, amely tud adni, és elvenni, simogatni és feddeni, felemelni és eltaszítani, védelmezni és rontani… Mi, emberek a kezünk nélkül semmire se mennénk és mit azzal elvégzünk, úgy gondoljuk, hogy Isten keze még inkább és még nagyobb dolgokat tud véghez vinni az övével. De hogy miért éppen az Atya kezébe tette le lelkét Jézus, azt jobban megértjük, ha felidézzük azokat az emberi kezeket, amiket földi életének utolsó napjaiban látunk tevékenykedni.

Látjuk a pálmaágakat lengető, felső ruhákat földre terítő emberi kezeket virágvasárnap. Jézust integető, boldog kezek fogadják, amikor bevonul Jeruzsálembe, mert illő és méltó, hogy egy királyt így fogadjanak. Kezek, amik ki tudják fejezni az örömet, a hálát, a bizalmat és reménységet.

Látjuk Jézus kezeit, amik a templomban nagy felfordulást okoznak, asztalokat döntenek, ostort fonnak és azzal dühöt, felháborodást, haragot fejeznek ki. Mert a kezek azt is ki tudják mutatni, ha valamivel nem értenek egyet. Jézus kezei azt mutatták meg, hogy az Úr háza nem lehet kereskedők és latrok barlangjává, mert az  az imádság háza, ott nem adás-vevésre, hanem Isten felé fordításra vagy előtte alázattal való összekulcsolásra kell azokat használni.

Látjuk az engedelmes kezeket, amik Jézus szavára asztalt terítenek, hogy elfogyaszthassa az utolsó vacsoráját. Nem értik, hogy miért akkor kell elkészíteni, hiszen annak még nem jött el az ideje, csak egy nappal később szokás a páskát fogyasztani, de engedelmeskednek, mert Jézus mondta.  Kezek, amik nem kérdik miért, hanem örömmel teszik azt, amit az Úr kér tőlük.

Látjuk Jézus kezét, ami megmossa a tanítványok lábait, mert ezzel is jelzi, hogy amit tanított, az  igaz: az lehet az első, aki tud utolsó lenni.

Látjuk az áruló kezét is. Júdásét, aki Jézussal együtt márt a tálba. Előbb kezével elveszi a kenyeret és a bort Jézustól, majd utána elindul, hogy kezével átvegye a harminc ezüstöt, amit ugyan azzal a kézzel dob majd vissza főpapoknak, amikor rájön tévedésére. És azzal a kézzel köti saját nyakába a kötelet, mert nem hiszi, hogy lenne számára bocsánat.

Látjuk a hősködő Pétert, aki kezével kardot ragad és levágja a Jézust elfogni készülő katona fülét. Kéz, amely harcolni is tud, sebet ejteni vagy akár még gyilkolni is tudna, de mindezt úgy, hogy csak a belső indulatai irányítják. A bizonyítási vágy, a hűség Jézus mellett. Amit azzal fejezhetett volna ki jobban, hogy elismeri a főpap háza előtt őt háromszor is megszólítók előtt: igen, ismerem őt, hozzá tartozom.

Látjuk Jézus kezét, ami megérinti a levágott fülű katona fejét s az meggyógyul. Az utolsó csodát tevő kézmozdulata ez, amiben kifejeződik az ember iránti szeretete, könyörülete, jósága. Nem azt nézi, hogy az a katona éppen meg akarta kötözni, meg bizonnyal néhány korbácsütéssel is fogja majd nógatni, hanem azt, hogy jót tehessen az ellenségeivel, hiszen ezt tanította.

Látjuk a katonák kezeit, akik lökdösik vagy éppen arcul csapják Jézust, majd megkorbácsolják s szegeket vernek kezeibe és lábaiba. Kezek, amik a fájdalom okozói, amik ridegen, közömbösen teszik a dolgukat, mert ezért fizetik őket. S hogy még azért valami élvezetük is legyen, hát tövisből koronát fonnak, azt teszik Jézus fejére s babonás szokásaik szerint még sorsot is vetnek ruháira. Majd ezek a kezek, miután hazamennek, ölelik feleségeiket, gyermekeiket, mert azokhoz szelídséggel szoktak fordulni. Kezek, amik mindenre képesek és még annak ellenkezőjére is.

Látjuk az ökölbe szoruló, „feszítsd meg”-et kiáltó tömeg kezeit, amik a felbujtóik gyűlöletét és haragját fejezik ki Jézus iránt. Látjuk Pilátus kezeit, amiket teátrálisan megmos, hogy kifejezze, ártatlanok azok kezek annak az embernek a vérétől, mert ő mindent megtett érte, hogy szabadon bocsáthassa, csak hát a közhangulat, meg a felé megnyilvánuló elvárások…

Látjuk a mezőről fáradságos munka után Jézus keresztjét vállra vevő Cirénei Simon kezeit, aki maga sem tudja miért, de jó szolgálatot tesz a halálba menőnek, amikor annak kezei már nem bírják a terhet cipelni.

És ott van Jézus kifeszített két karja és átszegzett két keze, amik nem a fájdalmat fejezik ki, amit érez, hanem a vágyat az iránt, hogy szeretetével átölelhesse az egész világot. Hogy minden bűnös úgy gondolkodjon róla, mint a megtérő lator vagy a kivégzést vezénylő százados. Hogy néhány nap múlva megmutathassa azokat az átszegzett kezeket a hitetlenkedő Tamásnak, hogy ha nem hisz a fülének, hát higgyen a szemének.

Ez a Jézus az Atya kezébe teszi az Ő lelkét. Az Atyáéba, Akinek akaratát tudva vagy tudatlanul, az emberi kezek hol szolgálták, hol ellenezték és gátolni akarták. Tudja, a legjobb helyre teszi, annak adja vissza, akitől kapta, mert ott van a legjobb helyen. Jézus nem olyan volt, mint a tékozló fiú, aki kiszakította magát az atyai kézből, hanem mindent úgy tett, hogy annak akaratát cselekedje, Aki Őt elküldte. Nekünk látnunk kell, hogy a példázatbeli atya azért tudja tárt karokkal fogadni és átölelni elrontott életű fiát, aki visszatér hozzá, mert így akarta Jézus kifejezni: Istennél mindenkinek van hely. Az Ő keze elég nagy ahhoz, hogy mindnyájunk életét azzal átölelje, óvja, őrizze, vezesse, támogassa, felemelje, megerősítse. Jézus utolsó szava ezt az Atyát ajánlja nekünk. Mi is tegyük oda lelkünket, életünket, ahová való. Higgyük el, hogy az a sokoldalú atyai kéz az, amire mindig számíthatunk. Fogjuk meg azt, ne eresszük el, vagy ha mégis megtennénk, akkor csak Tőle várjunk segítséget, ha mélységbe, bajba kerülnénk. Egyedül Ő tud abból felemelni, senki más, csak az Ő keze.

És ha már kisgyermekes szülők is vannak köztünk, nekik üzeni Isten: akiket az Ő szeretetéből kaptak, gyermekeiket fogják kézen és vezessék oda a mennyei Atyához, hogy gyermeki hittel és megragadhassák az Ő kezét. Hogy egész életükben ez a kéz akkor is fogja kezüket, amikor szüleik nem tudják vagy már nem tehetik, hogy fogják azt.  Jézus ma ezt ajánlja mindnyájunknak: tegyük Atyánk kezébe lelkünket, életünket, hogy ő foghassa a kezünk és vezessen az örökkévalóság útján mi pedig másokat kézen fogva vezethessünk Hozzá, Atyánkhoz. Ámen.

Kategória: Kategóriák | A közvetlen link.