Igehirdetés advent első vasárnapján

 T: Jeremiás 6,9-19.          2018.12.02.      Advent I. vasárnapja

Az első meggyújtott adventi gyertya

fényének hatására az emberek többsége békesség után vágyódik. A karácsonytól sokan remélik azt, hogy az el is érkezik, sikerül rendezni az év közben felhalmozódott gondokat az emberi kapcsolatokban. Lesznek ki- és megbékélések, egymás felé kimondott megható szavak, boldogító ölelések, találkozások. És valóban, mindezek szoktak lenni, csak a hatásuk rendszerint nem túl tartós. Átmenetileg lecsendesedik a világ – már ahol lecsendesedik – egy kicsit megmutatjuk, hogy jónak lenni jó, aztán megy minden a régi kerékvágásban….

Az adventi idő arra való, hogy mindez ne csak átmeneti legyen, hanem folyamatos. Az adventi idő tükröt tart elénk, hogy mit tehetünk ennek érdekében. Az adventi időben nemcsak simogatja lelkünket és szép ígéretekkel akar minket Isten „meghódítani” maga számára, hanem kemény figyelmeztetésekkel is jelzi: gyökeres és tartós átváltozásra van szükségünk, nem pedig átmeneti megjobbulásra.

Jeremiás próféta ez utóbbira figyelmezteti népét. Északról újabb veszedelem jön, nagy romlás, ami Isten ítéleteként éri majd népét. Ha van még némi maradék, össze kell szedni azt, mint a földre lehulló szőlőszemeket, ők megmenekülhetnek. A többség  azonban ítélet alá kerül, aminek okát így foglalja össze a próféta: „ Gyalázzák az Úr igéjét, nem lelkik kedvüket benne”  Hitetlenek és engedetlenek Isten akaratával szemben, sokkal inkább nyerészkedés, hamisság, könnyelműség jellemzi Isten népét. Még a vezetők is félrevezetik őket, amikor „…könnyelműen mondogatják: Békesség, békesség! – de nincs békesség!”

 A Biblia azért is csodálatos könyv, mert igazolja magát: Nincs új a nap alatt! Országok sokaságára nézve tökéletes látlelet az, amit itt olvasunk, csak modernebb kiadásban. Ha nem északról, akkor délről és keletről jönnek olyan népek, akikre ráillik a leírás, amit a folytatásban jelez a próféta, tudniillik kegyetlenek, nem irgalmaznak, hangjuk zúg, mint a tenger és még az utcára se menjen ki az, aki biztonságban akar lenni.

A próféták mindig azért szóltak, mert Isten általuk akarta figyelmeztetni, jobb belátásra bírni, magához visszavezetni népét. Isten reménye, hogy a maradék ezt komolyan veszi, és a kevesek megtéréséért, hűségéért, hitéért, engedelmességéért nem pusztítja el az ítéletére méltókat. Ezt az esélyt akarta megragadni Ábrahám is Sodoma és Gomora esetében, sikertelenül. Ezzel az eséllyel viszont jól élt Ninive népe, akik hittek Jónás szavának, azaz Isten üzenetének és őszinte töredelemmel, bűnbánattal fordították el magukról Isten haragját.

Nekünk, a mai maradéknak, feladatunk ezt látni, hangoztatni és tenni azért, hogy megmaradjunk, megmaradjon az a nép, amelynek fiaiként Isten  az Ő országa építésére hívott el minket. Ma, szerte a Kárpát medencében sok száz, remélhetően több ezer gyülekezetben ezért gyűlnek össze, hogy magyarságunk megmaradásáért imádkozzanak. Immár több mint tíz éve így kezdődik a reformátusok adventje, imádkozni a magyar nemzetért, annak megmaradásáért, felemelkedéséért, jövendőjéért  kis és nagy Magyarországon, szerte a világban. A református Nőszövetségek ismerték fel ezt a feladatot, és vállalják évről évre, hogy egy-egy határon inneni  vagy túli nemzettestünkért különösképpen is imádkozzanak, s egyben az egész nemzetért is felemeljék szavukat Istenhez. Ma is ezt fogjuk tenni, ezen az istentiszteleten. Mert a legjobb készülés az adventi időben az imádságos készülés. Látni azt, hogy ahol van békesség, az igen mulandó és törékeny. Az adventi időemlékezetet arra, hogy  Isten Jézusban elküldte Békesség Fejedelmét a világba, Aki az Ő békéjét el is hozta, és adja is azoknak, akik hisznek benne. Az adventi idő jó lehetőség erre rácsodálkozni, ebbe a békességbe magunkat beleolvasztani. Mert csak ez a békesség tud minket egész évben és egész életünkben megtartani mindennemű próbáink, terheink hordozása alatt. Az adventi embernek fő tennivalója az, hogy éppen azt vegye komolyan, amit a próféta látott és megítélt népe életében, hogy gyalázták és nem lelték kedvüket Isten igéjében.

Ünnepre való készülődésünkben önvizsgálatot kell tartsunk, hogy ha nem is gyaláztuk, de vajon mennyire leltük kedvünket az Igében? Mennyire volt mindennapi kenyerünk az Úr szava? Látjuk-e, hogy sok dolog azért úgy történt velünk, mert megtartottuk azt, vagy éppen azért, mert nem engedelmeskedtünk Isten üzenetének. Az advent itt kell kezdődjön és nem annak tervezésével, hogy mi legyen a karácsonyi ajándékokkal vagy az ünnepi vacsorával. S ha eljutunk odáig, hogy őszintén készek vagyunk magunkat odaszánni az ige szerinti életre, akkor lesz feladatunkká, amit Jeremiás mond: „Kérdezősködjetek az ősi ösvények után, melyik az jó út és azon járjatok, akkor nyugalmat találtok lelketeknek”

Ez a régi ösvény keskeny és rögös is, de tudhatjuk róla, hogy hova vezet. Jézus Krisztus a mi ösvényünk, utunk, egyéni sorsunkban, egyházunk, népünk nemzetünk jövőjében. Nekünk Őt kell újra és újra „taposnunk”, de nem a sárba, hanem az engedelmesség lelkével járva nyomdokain. Ehhez kell az imádságos háttér, az egymásért is mondott közbenjáró imádság, hogy máshol is tartassunk meg, máshol is legyenek, ahol a magyarul imádkozókért tartja meg Isten a nemzetet, a szétszórtságban vagy még kisebb, nagyobb tömbökben élőket. Imádkoznunk kell azért, hogy erre az ösvényre fel tudjuk hívni mások figyelmét. Őket is buzdítsuk ugyan ennek az ösvénynek a keresésére, hogy nem azt mondják, amit Jeremiásnak válaszoltak: Nem megyünk, nem figyelünk az Úr szavára! Ebben az esetben ugyanis  meg fogják tapasztalni a próféta szavát, saját gondolataik gyümölcse miatt hoz rájuk az Úr veszedelmet, mert nem figyeltek beszédére, gyalázták és megvetették azt.

Az advent több, mint szép álomban ringatózni arra nézve, hogy milyen szép és meghitt karácsonyunk lesz vajon… Az advent azért komoly kihívás, mert nem elsősorban a házunkat, udvarunkat kell rendezni, hanem a kapcsolatainkat. Mindenek előtt Istennel és aztán szeretteinkkel embertárainkkal, mindazokkal, akik közé Isten azért helyezett minket, hogy prófétai módon tudjuk láttatni velük: igazi karácsonyi és mindennapi békességük csak azoknak van, lesz és marad meg minden körülmények közt, akik Krisztusban vannak! Álljunk hát oda Isten elé imádságainkban, igeolvasásunkban, önvizsgálatunkban, hogy kiállhassunk az utakra, szétnézhessünk és kérdezősködhessünk mások adventi  útjai felől és ajánlhassunk nekik az egyetlen járásra méltó ösvényt, utat: Jézus Krisztust. Ámen.

 

Kategória: Kategóriák | A közvetlen link.