L: János 4,1-15. T: 14. vers 2019. 01.20.
Bár most tél van, de mindnyájan tudjuk mit jelent a nyári forróságban a szomjúság érzése. Azt is tudjuk, hogy a szomjúságot legjobban csak a tiszta víz oltja, szemben. És ki ne hallott volna már arról, hogy az emberi szervezet folyamatosan szomjazik, mert egy átlagos termetű embernek Naponta legalább 2-2.5 liter vizet kellene meginnia, hogy a szervezete jól működjön. Hogy milyen kevesen tartják be ezt az ajánlást, arról lehetne elmélkedni… Ez a történet egy másik fajta szomjúságra, a lelki szomjúságra irányítja a figyelmünket. Van ilyesmi is az emberekben, ez az eset ennek fokozataira mutat rá.
Először azt kell mondjuk, hogy az emberek nagy részének lelkében ha van is valami fajta lelki szomjúság érzet, azt nem ott keresik ahol arra élő vizet kapnának. Pillanatnyi felfrissülést talán okoz nekik egy-egy mindenféle mesterséges adalékokkal színesített és cukorral dúsított üdítőkhöz hasonlítható lelki élmény, de a vágyat nem csillapítja. Próbálkoznak másfélékkel vagy éppen valamelyiknek rabjává lesznek, s a kialakult lelki függőségük akár önámítássá válik. Csak amikor valami nagy trauma éri őket, akkor jönnek rá, hogy nincs igazi lelki támasz, friss erőt biztosító forrás az életükben. A samáriai asszony is valami ilyesféle állapotból indulhatott el épp akkor amikor ezt más nem tette volna.
Másodszor sokan vannak, akik hallottak már arról, hogy van egy igazi, biztos, sokak által használt forrás a lelki szomjúság oltására, amiben soha nem csalódtak, csak éppen nem indulnak el oda, ahol abból meríteni lehet. Korábbi szolgálati helyemen, mivel templomunk kiemelt műemlék volt, a turista szezonban minden nap nyitva tartottuk a látogatók előtt. Gyakran elolvastam a vendégkönyvet is, amiben sok elismerő sort olvastam a templom különlegességéről. Ám erősen csóváltam a fejem amikor helyi lakosok bejegyzését láttam, akik arról írtak, hogy minden nap eljárnak a templom előtt, de még sohasem voltak bent, mert mindig zárva volt. Micsoda tévedés, hiszem minden vasárnap nyitva volt, gyakran hét közben is voltak alkalmak, amikor bárki bejöhetett volna. Egyszer egy járókelő még azt is megkérdezte, hogy mire használják ezt az épületet, talán múzeum? – Nos, az ilyenek azok, akik nem tudják, micsoda forrás van az ódon falak közt azok számára, akik nem építészeti remekművet keresnek abban. Ilyenek azok is, akik a polcokon tartják a családi örökségből maradt, vagy éppen konfirmációkor kapott Bibliát, de nem használják azt, szintén saját magukat tarják távol a tiszta forrástól. A samáriai asszonynak elég volt egyetlen jézusi szó, s máris szomjas lett az élő víz, az élő ige után. Elege volt a szomjúságból, amit a lelke hordozott, igazi enyhülésre vágyódott. Vajha minél több ember észre venné a nyitott templomajtókat, a porosodó Bibliákat s élne az azokban található forrás felkeresésével!
Ez az asszony tovább tudott lépni azok közé, akik bevallják maguknak és talán másoknak is, hogy amiből eddig csillapították lelki szomjúságukat, az nem használt semmit. Az ilyeneket hívjuk keresőknek, akik minőségi változás után vágynak az életükben. Az eddigi források, amikből merítettek, csalódást okoztak. A bennük levő kérdésekre már nem kapnak kielégítő választ és magyarázatot. Talán már az az érzés is, amit szeretetnek neveznek, már kihűlt bennük, közömbössé vált, netán átalakult gyűlöletté. Talán már azt is látják, hogy mit rontottak el életükben, esetleg már bűnnek is nevezik tévedéseiket, esetleg már szégyellik is azokat. Erről az asszonyról a történet folytatásából tudjuk, hogy már volt öt férje, akiktől elvált, és a hatodik csak élettársa, ahogy ma mondanánk. Az, hogy a legnagyobb déli forróságban megy a kútra vízért azt jelenti, hogy nem akart emberekkel találkozni. Szégyellte elrontott életét, minden bizonnyal megvetett és kinézett ember volt falujában. Ezért is lehetett számára oly meglepő és meggyőző, ahogyan Jézus beszélt vele. Amíg az ember a magas lovon ül, addig nem érhet el hozzá az alulról jövő figyelmeztetés. Amikor azonban leszállunk a földre, akkor szemtől szembe jobban hat az intő, segíteni, utat mutatni akaró szó. Az asszonyt meglepte, hogy egy ellenséges nép fia nem fölényeskedik vele, nem uralkodni akar rajta, egyszerűen kér tőle valamit. Tőle, akivel sajátjai talán szóba sem állnak. Jézus mindenkivel szóba áll, aki hajlandó meghallgatni Őt. De csak azokkal tud beszélni, akik ott keresik Őt, ahol szól, üzen, beszél. Ez a hely az IGE, amit lehet olvasni, hallgatni és a sákramentumokban látni is. Boldog az az ember, aki tudja, hogy hol szól, olvasható és látható az IGE.
De az igazi boldogsághoz az a vágy szükséges, ami ebben az asszonyban felébredt. Feltett egy kérdést, ami arról szólt, hogy Jézus netán nagyobb volna-e, mint Jákób, akitől a kút származott. De nem zavarta a meg nem kapott válasz, mert Jézus sokkal fontosabb dolgot kínált neki. Sok ember itt jut zsákutcába, hogy előbb szeretné, ha magyarázatot kapna élete nagy kérdéseire, de mivel azokra nem talál elfogadható érveket, ezért felhagy az Istenre figyeléssel. Isten sok dolgunkat nem magyarázza meg, mert annál fontosabb dologra szeretné irányítani a figyelmünket. Attól még senkinek nem lett üdvössége, hogy választ kapott élete égető kérdéseire. De attól igen, ha elhitte Istennek, hogy annál fontosabb dolog is van az életében. Ez pedig az, amit adni akar neki az Úr. Nem magyarázatokat, hanem bűnbocsánatot, szeretetet, örök életet. S ha valaki ezt elfogadja, akkor idővel az Ige megnyitja majd értelmét és azt is megérti, hogy életében mi miért történt. Nemrég egy idős nénivel beszélgettem, aki elmondta, hogy egyetlen gyermekét fiatal korában veszítette el. A beteg gyermeke vigasztalta, kérte, ne őt sirassa, hanem menjen tovább és keresse az élet további céljait. – Tudja, tiszteletes úr, ebből merítettem erőt a folytatáshoz, mert később sem volt könnyű életem – mondta. Ezt azért mondtam el, mert az Úr olyan történések által erőt adhat egykor azoknak, amiket nem értenek, de elfogadják Istentől és nem a magyarázatot várják.
„Uram, add nekem azt a vizet!” – Kiált fel az asszony. Olthatatlannak tűnő szomjúsága támadt az iránt, amit Jézus kínált neki. „Szomjúhozom!” Ezt pedig a kereszten szenvedő Jézustól halljuk, aki nem az ecettel megtöltött szivacs után vágyott, hanem azután, hogy minél többen szomjúhozzák azt az élő IGÉT, amit az Ő szava jelent. Hogy minél többen menjenek ahhoz a kúthoz, forráshoz, amit az ő kifogyhatatlan szeretete táplál. Ez a forrás nincs lefedve, eltakarva, bárki meríthet belőle, aki szomjazik az élő víz után. Ha naponta merítünk abból, akkor lehet a mi életünk is olyan forrássá mások számára, miben mások Jézus szeretetét, tetteit, szavait, mosolyát, békességét fedezhetik fel. Azt, amire mindenkinek szüksége van, csak sokan nem tudják, hol találják. A keresztyén élet lényege ez a forrás-lét, amire minket Urunk elhívott s ami által mások szomját csillapíthatja. Ne engedjük, hogy ez a lelki forrásunk kiapadjon, hanem naponta kérjük annak eredeztetőjét, Élő Urunkat, hogy minket tápláljon belőle. Mert írva van, hogy aki másokat felüdít, az maga is felüdül! Ámen.