Húsvétra hangolódunk 2020.04.09. csütörtök
- Kor 14, 33Mert Isten nem a zűrzavarnak, hanem a békességnek Istene. Mint ahogyan ez a szentek valamennyi gyülekezetében történik…
Pál apostol az első korinthusi levél 14. részének második felében egy fajta forgatókönyvet ad olvasóinak arra nézve, hogy összejöveteleiken hogyan történjenek a különböző felszólalások. Fő célja Pálnak, hogy ami történik az az egész gyülekezet épülését szolgálja. Szabályozza a nyelveken szólás, a prófétálás és az elhangzottak magyarázatának mikéntjét, mert vallja: „Isten nem a zűrzavarnak, hanem a békességnek Istene.”
Nem véletlen tehát az, hogy a keresztyén gyülekezetek alkalmain van egyfajta rend, azaz liturgia. Annak minden részében megtalálható mindaz, ami épülésére szolgálhat a jelenlevőknek. Sokszor azonban még a gyülekezeti tagok közül is sokan nem tudják azt, mi célt szolgál az istentiszteletek több eleme, a köszöntéstől az előfohászon át, az éneklésen, a bűnvalláson, az igeolvasáson és prédikáción keresztül az adakozás hirdetésen át az áldásig mindaz, ami történik. Jó ötlet, amit egy híres fürdővárosunk templomában láttam, ahol rendszerint igen sok a vasárnapi istentiszteletet az üdülők közül látogató ember, hogy a padokon egy jól szerkesztett rövid leírása, mintegy magyarázata olvasható annak, hogy mi miért történik az istentiszteleten, mi annak a célja. „Mert Isten nem a zűrzavarnak, hanem a békességnek Istene” olvashatjuk mai igénken.
Mindezek onnan jutottak eszembe, hogy ma arra az istentiszteletre emlékezünk, amit a nagycsütörtöki, utolsó vacsora során Jézus együtt vett részt tanítványaival. Nem templomi alkalom volt, sőt egy alkalmi helyszín adott annak helyet. Nem is az arra rendelt időben, azaz a szombatot megelőző estén fogyasztotta el Jézus a páskavacsorát tanítványaival, hanem egy nappal hamarabb, hiszen tudta, az arra rendelt időben Ő már kimondja a győzelmet jelentő szót: „Elvégeztetett!” Amit azonban erről az alkalomról leírnak az evangélisták, az arról árulkodik, hogy ott mindenek rendben zajlottak. Jézus, mint Mester volt a családfő szerepében, megtörtént az ősi hagyomány szerint az egyiptomi szabadulás éjszakájára való visszaemlékezés. Ami ezt követte „miután vacsoráltak” az új rendet adott Jézus mai és mindenkori követőinek. Az úrvacsora szereztetésének nevezzük, amiben feladatul kaptuk: „ezt cselekedjétek az én emlékezetemre”. Bár volt két feljegyzésre méltó epizód a folytatásban, de ezek sem rontották el az alkalom szentségét. Júdás, aki együtt mártott a tálba Jézussal, megkapta az elbocsátást, elmehetett, hogy megtegye, amit tennie kell, elvégezze árulását. Pedig ezt megelőzően olyat élt át – ami talán utolsó lehetőség volt szándéka megváltoztatására -, amire senki nem gondolt. Jézus megmosta tanítványainak lábát. Az övét is. A Mester szolgai formát vett fel, megalázta magát egészen ennyire. Csak egyvalaki tiltakozott ez ellen, de az nem Júdás volt, hanem Péter. Jézus válaszától azonban megnyugodott, sőt keze és feje megmosását is kérte Mesterétől. Olyannyira felbátorodott ettől, hogy bátran ajánlotta magát Jézus követőjének akárhova is kell mennie. Akkor még nem értette, hogy Jézus miért utasította azt vissza és hűtötte le lelkesedését azzal, hogy kakasszóra háromszor megtagadja majd őt.
Micsoda közjáték, ami után Jézus kihasználja az utolsó alkalmat, amit övéivel tölthet és elbúcsúzik tőlük. János evangélista három fejezeten át írja le az elhangzottakat, Jézus bátorító és figyelmeztető szavait, arra vonatkozó ígéretét, hogy Pártfogót küld majd övéinek. Sőt, még annak is tanúi lehettek a tanítványok, hogy Mesterük az úgynevezett főpapi imájában hogyan imádkozott az Atyához többek közt értük is. Micsoda istentisztelet! Nincsenek zavaró körülmények, csak békesség mindabban, amit Jézus elvégez, elmond, felmutat és megmutat: ekképpen cselekedjetek ti is!
Nagycsütörtökön érdemes magunkat odaképzelni erre az alkalomra. Képzeljük el, hogy mi vagyunk az egyik a tanítványok közül, akik mindebben részesültünk, mindezt hallottuk és láttuk. A Mester táplál testi és lelki kenyérrel, megmossa lábunkat, s még az árulóra és a hősködően tiltakozóra is szeretettel figyel. Ahol Ő van, ott békesség uralkodik. Eljön, Maga köré gyűjt minket, hogy a bennünk levő, bűneink miatti zűrzavart lecsillapítsa. Személyesen hozzánk szól, tudja, mi a gyenge pontunk, mi a bűnünk, mi a félelmünk, mi a gyengeségünk. Önmagát adja nekünk a kenyér és a bor jegyeiben, közösséget vállal velünk, megbékéltet minket az Atyával. Arra kér, hogy ezt a példát kövessük egymás felé is, amit Ő mutatott. Tárjuk hát fel előtte életünket, és „az Istennek békessége, mely minden értelmet felülhalad, meg fogja őrizni szíveinket és gondolatainkat a Krisztus Jézusban.” Ámen.
Imádkozzunk!
Lábaidhoz borultunk, Urunk, lábaidhoz, aki egykor tanítványaid lábát mostad meg. Látjuk, hogy amit Te cselekedtél, azok mindig ékesen szép renddel történtek s azok épülését szolgálták, akik abban részt vehettek. Segíts minket úgy olvasni igédet, hallgatni annak üzenetét, imádni téged a gyülekezetben, hogy mindezek által – ha volna is bennünk bűneink és emberi gyarlóságunk miatti zűrzavar -, az lecsituljon s Te lehess számunkra minden, mindenekben. Segíts így készülni kereszthalálod ünnepére, a kereszt titkának újbóli megértésére, elfogadására és általa való új életre. Ámen.