Húsvétra hangolódunk, nagyszombati csendben

Húsvétra hangolódunk                                                                 2020.04.11. Nagyszombat

 

  1. Kor 15 13Hiszen ha nincs a halottak feltámadása, akkor Krisztus sem támadt fel. 14Ha pedig Krisztus nem támadt fel, akkor hiábavaló a mi igehirdetésünk, de hiábavaló a ti hitetek is. 15Sőt Isten hamis tanúinak is bizonyulunk, mert akkor Istennel szemben arról tanúskodtunk, hogy feltámasztotta a Krisztust, akit azonban nem támasztott fel, ha csakugyan nem támadnak fel a halottak. 16Mert ha a halottak nem támadnak fel, Krisztus sem támadt fel. 17Ha pedig Krisztus nem támadt fel, semmit sem ér a ti hitetek, még bűneitekben vagytok. 18Sőt akkor azok is elvesztek, akik Krisztusban hunytak el. 19Ha csak ebben az életben reménykedünk a Krisztusban, minden embernél nyomorultabbak vagyunk.

Nagyszombat van. Jézus sírban pihenésének a napja. A gyász napja. A csend napja. A bizonytalanság napja. A vereség tudatosulásának napja. Ilyeneket és hasonlókat érezhettek Jézus tanítványai és követői azon a szombaton, ami a zsidóság legnagyobb ünnepének szombatja volt. Népüket az Úr kihozta Egyiptomból, a szolgaság házából. Számukra ez a történelmi tény nem volt  az öröm  és hálaadás alapja azon a napon. Csak gyászukra tudtak gondolni.

Bizonyos körök számára viszont feledhetetlen volt az a szombat. Végre megpihenhettek azon fáradozásaik után, amiket Jézus elhallgattatása érdekében tettek. Ez a szabadítás, nincs tovább ez a felforgató, aki őket kritizálja, a törvényt másként magyarázza, embereket abban a hitben ringat, hogy ő lenne a Messiás. Megszabadultunk tőle! – örvendezhettek a főpapok, farizeusok és írástudók. Örömükben még a szombat megtörésére is hajlandóak voltak, amikor Pilátust felkeresték azzal a céllal, hogy őriztesse Jézus sírját.

Jézus teste a sírban pihen. Elmúltak kínjai, amiket a kereszten szenvedett. Sebei még véresek, fején is alvadt vér a tövisek nyomán. Egy élettelen test várja, hogy másnap kicsit lemossák, illatszerekkel bekenjék, megadják neki az illendő végtisztességet. A lélek pedig alászállt a pokolra, oda, hová nekünk kellene egykor.

És mi mit teszünk a mai napon? Gondolataink merre forognak? A gyász csendje vagy bűneink feletti kesergés utáni lelki felszabadulás érzései uralkodnak szívünkben? Vagy egész nap folyik majd az ünnepre való készülődés, de  azzal a keserűséggel, hogy nem a hagyományos forgatókönyv szerint történnek majd a dolgok a járvány miatt? Valljuk meg, hogy ez utóbbi sokkal inkább elfoglalta gondolatainkat és cselekedeteinket. Mert a hagyományokban, a külsőségekben sokkal inkább közel érezzük magunkhoz az ünnepet, mit annak eredeti üzenetében. S ha ezeket nem tudjuk átélni, akkor az ünnep nem is ünnep…

Jézus, feltámadt! Bizonnyal feltámadt! – Ezt az ősi köszöntést vajon mondjuk-e, hisszük-e, készülünk-e arra, hogy ennek ténye betöltse az életünket?  A nagyszombat üzenete az, hogy a halál csak átmenetileg győzedelmeskedhet. Pál számára ez a tény egyértelmű, ebben akarja megerősíteni olvasóit mai igénkben, az első Korinthusi levél 15 fejezetének második szakaszában. Krisztus feltámadt, mi is feltámadunk! Az újfordítású Biblia szerkesztői ezt a címet adják  a mai tanításnak. Nagyszombat külsőségei mellett, amiket mi keresztyének is elvégzünk, ott lehet bennünk a legfőbb erőforrásaink egyike: „Ha csak ebben az életben reménykedünk a Krisztusban, minden embernél nyomorultabbak vagyunk.” Jézus halála, a bűn felett aratott győzelme túlmutat saját halálunkon. Nem azért halt meg Jézus, hogy aki hisz őbenne, az bűneitől megszabadulva haljon meg egyszer. Nem ez ad nekünk könnyebbséget, hogy így könnyebb élni s meghalni, bűntelenül. Egyrészt, nem is tudunk teljesen ilyenekké lenni, csupán kegyelmet talált és újra és újra kegyelmet és bocsánatot nyert emberekké válhatunk. Megváltásunk lényege abban áll, hogy tovább kell néznünk Jézus sírjánál vagy saját elképzelt sírunknál. Tovább, az élet Urára, Aki legyőzte a halált s ezzel a legfőbb reménységünk alapja lett ígérete: „Én vagyok a feltámadás és az élet, aki hisz énbennem ha meghal is él, és aki hisz énbennem, az nem hal meg soha!”( Jn 11 25-26)

Mi ebbe kapaszkodhatunk nagyszombaton és úgy indulhatunk húsvétot ünnepelni, hogy van miben reménykednünk. A tanítványok e nélkül a reménység nélkül szomorkodtak Jézus sírban pihenésekor, a vallási vezetők ennek a reménységnek a beteljesedésétől féltek. Minket a feltámadott Krisztusról szóló bizonyságok fellegei vesznek körül, hát engedjük, hogy a gyászfelhők mögül kisüssön  a Nap, Jézus fénye, ereje, szentsége és szava köszönthesse éltünket: „Békesség néktek!” Általa megújított életünk pedig hadd járja  a mi Galielánk útjait, ahol Ő megy előttünk. Vele való közösségünkben tudjuk megélni hétköznapok  örömét mindenhol és minden körülmények közt: élek többé nem én, hanem él bennem a Krisztus! Az a Krisztus, Aki nemcsak erre az életre hívott el minket, mert hívása, az örökkévalóságra szól. Ámen.

Imádkozzunk!

Urunk, Jézus! Köszönjük a bizonyosságot arról, hogy Te legyőzted a halált. Köszönjük, hogy ezt felidézhetjük és ez lehet legfőbb forrása életünknek. Segíts megpihennünk sírodnál is, miután lélekben megálltunk kereszted alatt. Adj örömteli ébredést, hogy  akár futva is tudjuk vinni az örömhírt üres sírodról azok felé, akik eddig mindent erre az életre nézve látnak, terveznek, cselekednek, tűrnek és szenvednek, de leginkább reménytelenségben és kilátástalanságban. Hisszük, hogy feltámadásod számukra is új reményt, hitet és örök, boldog jövendőt hozhat. Adj áldott feltámadást, hitben való megújulást ennek a világnak. Ámen.

Kategória: Kategóriák | A közvetlen link.