Kerítésfestés a templom körül

Szeretettel hívunk és várunk minden Kedves Testvérünket az alábbi tájékoztatóban szereplő közös programra. A legkisebb hozzájárulást is szívesen fogadjuk, kinek-kinek ideje, ereje, lehetősége szerint. Kérjük, hogy amennyiben részt vennének a közös szolgálatban, akkor erre hívogassanak, buzdítsanak másokat is, akik szívesen vállalnak közösséget gyülekezetünkkel. Íme a tájékoztató:

Kedves Testvérek!

Az országos Szeretethíd program keretében a Presbitérium közös összefogásra szolgálatra hívja gyülekezeti tagjainkat és mindazokat, akik szívesen részt vennének egy nemes cél elérésében. Szeretnénk a templomunk körüli kerítést újra festeni, közös, testvéri szolgálat által. Minden szükséges eszközt, festéket, ecsetet, kesztyűt biztosítunk.

Május 29-én, szombaton délelőtt 9 órától várjuk mindazokat, akik készek  néhány órát odaszánni erre a munkára. Ez követően közös ebéddel zárnánk a napot, amit a parókia udvarán fogyaszthatunk majd el. Szeretettel kérünk mindenkit, aki ebben a szolgálatban szívesen részt venne, hogy ezt legkésőbb csütörtök estig jelezze lelkészeink és a presbiterek felé, hogy kellő létszámú eszközzel álljunk készen és az ebédet is elkészíthessük. Örömmel fogadjuk gyerekek részvételét is, akik számára élmény lehet egy ilyen munka a felnőttekkel, és mint tudjuk, ez semmilyen különleges szakértelmet nem igényel, csak minimális fizikai erőkifejtést.

 

Szám szerint mintegy 150 méter hosszan, 72 tagból áll a kerítés. Ha összejönnénk harminc-negyvenen, akkor nagyjából személyenként 4-5 méternyi kerítés festése lenne a feladat. Ha erőnk és kedvünk engedi, a templomkertben levő padokat is lefesthetjük vagy akár újabb alkalmat is szervezhetünk a megmaradt feladatok elvégzéséhez. Ne feledjük, hogy az első keresztyének ereje az összefogásban volt, amit a Szentlélek végzett el köztük és bennük. Természetesen rossz idő esetén új időpontot keresünk majd a közös szolgálathoz.  Jöjjünk és hívogassunk másokat is egy ilyen közös szolgálatra, ezzel is kifejezve összetartozásunkat!

 

 „..buzgólkodjatok mindenkor az Úr munkájában, hiszen tudjátok, hogy fáradozásotok nem hiábavaló az Úrban” 

I. Korinthus 15,58

Kategória: Kategóriák | A közvetlen link.