Kedves Testvéreink!
Íme, újra személyesen is részt vehetünk istentiszteleteinken. Online közvetítéseket megszüntettük, de az elhangzott prédikációkat a szokott, írott formában közzétesszük, hogy akik nem tudtak jelen lenni, azok is épülhessenek az ige által. Íme, a mennybemenetel ünnepén elhangzott prédikáció írott, szerkesztett formája. Áldott igére figyelést kívánva és a személyes találkozásokat várva testvéri köszöntéssel:
Papp Tibor lelkipásztor
T: Efézus 1, 15-22. Áldozócsütörtök, 2021.05.13.
A múlt héten a városi televízióban láttam magamat abban a riportban, amit a volt egyházi iskola felújításáról készítettek. Furcsa volt látni önmagamat és meg jegyeztem a feleségemnek, hogy sokkal idősebbnek láttam magam a tévében, mint ahogy látni szoktam reggelenként a fürdőszobai tükörben. Ennyire más lennék a külső szemlélő szem által? – kérdeztem tőle és magamtól is. Miért mondtam el ezt? Azért, mert a mai nap, Jézus mennybemenetelének ünnepe egy speciális tükör minden keresztyén számára. Bele kell néznünk annak üzenetébe, a ténybe, hogy a mi Urunk a menny dicsőségéből irányítja hatalmával ezt a világot.
Mit jelent ez nekünk? – ez az egyik kérdés. A másik pedig, hogy mit látnak rajtunk a külső szemlélők ennek kapcsán? Látható-e rajtunk, hogy úgy gondolunk erre a tényre, mint ami a mi életünket is meghatározhatja. Azaz látszik-e rajtunk, hogy azért vagyunk keresztyének, mert hisszük, hogy ránk is a menny dicsősége vár? Fontos ezt tisztáznunk, mert nagy kísértés ezt elfelejteni. Kísértés, mert sokan úgy gondolják, hogy az Istenbe vetett hitnek azért van értelme, hogy könnyebben, kicsit nyugodtabban élhessék végig a földi mulandóságukat. Hisznek, hinni szeretnék, hogy megtapasztalhassák földi életükre nézve Isten gondviselését.
Ez a hit a keresztyénség zsákutcája. A mi hitünknek éppen az a lényege, hogy függetlenül attól, milyen életsorsot kapunk, annak végével tudjuk, van egy örökkévaló mennyei jövőnk. Ebben erősít minket ez a levélrészlet is, amit hallottunk. Az őskeresztények életében sokkal erősebb volt az ebbe vetett bizalom. Sokkal erősebben hittek Jézus feltámadásának tényében és a mennybemenetel valóságában, mint a legtöbb mai keresztyén. Efézusban is erős volt ez a hit. Hitték, hogy őket az örök életre jegyezte el Jézus, az Ő örökösei, s ahogyan Ő már a mennyben van, ugyanúgy ők is odajutnak egykor. Számukra nem volt kérdés, amit az apostol meg is fogalmazott: „hogy miután feltámasztotta őt halálból – tudniillik Isten – a jobbjára ültette a mennyben, feljebb minden méltóságnál és hatalmasságnál…”
Ez a részlet tulajdonképpen egy közbenjáró ima, ami a mennybe ment Jézust és az Ő hatalmát dicsőíti. Ima, amit naponként el lehetne mondai, megköszönve az Úrnak, hogy elment helyet készíteni nekünk. Ez lenne ugyanis a földi élet legnagyobb reménysége, vigasztalása. Mert élhet bár valaki egész életében jólétben, egészségben, sikerekben, problémák nélkül, előbb utóbb ez véget fog érni. Ez legyen minden ember életének a végén a fő kérdés, hogy kezdjük el sajnálni magunkat, amit elértünk, amit és akiket itt kell hagynunk? Legyen bizonytalanságuk amiatt, hogy érdemes volt-e egyáltalán megszületni és végig járni egy földi zarándoklatot? Sajnos, nem ritka, hogy emiatt keseregnek sokan életük végén. De az sem ritka, hogy sokan már siettetnék ezt a véget, mert nem látják értelmét az életüknek, hiszen annak vége olyan sok lemondással, szenvedéssel jár, amit szívesen kihagynának. Nos, az így gondolkodóknak is üzen a mennybemenetel ténye.
Az apostol azért ad hálát olvasóira nézve, mert hallott a Jézusba vetett hitükről és az emberek iránti szeretetükről. Igen, ez nagyon fontos, hogy idáig eljusson valaki, de ez még csak az úton való elindulást jelenti, ha az ember tudni hinni Jézusban és tudja szeretni a másik embert. Pál azt kéri imájában az efézusiaknak, hogy kapják meg a bölcsesség és kinyilatkoztatás lelkét, hogy meglássák milyen reménységre kaptak ők elhívást. Mert ez a fontos: milyen reménységben élünk? Mit hiszünk, vallunk arról, hogy mi vár ránk a földi lét után? Egy koporsó, egy urna valahol egy temetőben? Netán egy-két utánunk jövő generáció hálája azért, amit rájuk hagytunk vagy tőlünk tanultak? Aztán majd a feledés homályába kerülünk és kész? Csak ebben reménykedni, meglehetősen gyenge reménység, ami miatt tényleg nem feltétlenül érdemes annyi áldozatot hozni az életben, hogy akár bele is rokkanjunk.
Jézust feljebb emelte az Atya minden méltóságnál, hatalmasságnál és uralomnál, amikor felvitte Őt a mennybe – mondja Pál. De mi is a menny? Egyszerűen és lényegre törően az Isten lakóhelye. Hely, ahová nekünk is van elhívásunk. Hely, amit maga Jézus készít el számunkra. Hely, ahol nem az a lényeg, hogy mit hagytunk a földi létben magunk után, hanem hogy mit viszünk magunkkal? Visszük-e azokat a kincseket, amikről Jézus azt mondja, hogy a moly és rozsda nem emészti el őket, tolvajok sem lophatják el. Visszük-e azt az elképzelt vallomást, hogy nem vagyok méltó, Uram, hogy befogadj, de nem is a magam érdemért hanem azért kérem, mert hit által elfogadtam Fiad értem hozott áldozatát és a magam gyarló módján igyekeztem azt életemmel meghálálni, amit értem tett.
Olyan sok elképzelés van arról, hogy milyen a menny, oda kik és hogyan kerülnek be. Még vicceket is gyártanak arról hogy Szent Péter a kapuban kit és miért enged be, vagy nem. Nagy nyilvánosság előtt hangzott el olyan szamárság is egy neves művész ember szájából, hogy nagypapáink a felhők szélén ücsörögnek ott mennyben és onnan nézik, hogy mit csinálnak az unokák… Mi emberek nem érhetjük fel ésszel, hogy mi vár ott ránk és fölösleges arról képzelődni. A Biblia utolsó könyve ad némi betekintést a menny világába, amit egyértelműsíti, hogy oda csak azok kerülnek be, akik megmosták a ruháikat a Bárány vérében. Azaz, akik Jézus Krisztus által újjászülettek. Ez a lényeg és minden egyéb emberi okoskodás arról, ahol Isten lesz minden mindenekben.
Az a kérdés, hogy van-e reménységünk és meggyőződésünk afelől, hogy ránk mennyei hajlék vár? Ezért imádkozik Pál, hogy ennek a bizonyosságnak az elfogadására eljussanak olvasói. Ez az imádság értünk is szól. Ezt mi is elmondhatjuk másokért, hogy ismerjék fel elhívásuk tényét és ne habozzanak Jézus mellett dönteni. De legfőképpen azért tükör számunkra ez az ünnep, hogy meglássuk benne, van-e emiatti szüntelen öröm és reménység az életünkben? Olyan bizodalom, ami felül tud kerekedni minden próbán és nehézségen és minden körülmények közt arra indít, hogy egyedül Jézusban higgyünk és Tőle várjuk reménységünk beteljesedését. Milyen reménységünket? Azt, hogy általa helyünk lesz Isten országában. Engedjük, hogy ez a reménység minden körülmények közt látható legyen rajtunk és ez határozza meg mindennapi tekintetünket, ábrázatunkat, ami az arcunkon és életünkön át mások számára is látható lesz. Azaz legyünk Jézus világosságának tükrözői a világ számára. Ámen.