L: Ap. Csel 12, 1-5. T: 20-24. 2021.05.16.
Mai igéink egy keretet adnak elénk arról, hogy az őskeresztyének életében is voltak olyan hatalmaskodók, akik bár úgy gondolták, javukra válik, ha üldözik a Jézus követőket, végül ezt igen megbánhatták, ha volt rá egyáltalán erejük. Heródes király tragédiája sok tekintetben tanulság lehetne ma is a keresztyéneket üldözők számára. Isten kegyelméből a mi életterünkben nincsenek ilyen Heródesek, de ami velük történt, az minket, mai hívőket erősíthet. Tanuljunk belőle!
Mi a legfőbb tanulsága ennek a fejezetnek? Az, hogy végül mindig Isten igéje fog győzedelmeskedni. Ezt állapítja meg Lukács, de lássuk az előzményeket, ami erre a felismerésre készteti. Úgy kezdődik a fejezet, hogy Jakab mártírhalált hal, Péter pedig börtönbe kerül s talán rá is ez vár. Mindez a bábkirály Heródes közreműködése miatt van, aki úgy látja, hogy ezzel népszerűséget szerezhet saját népe vezetői, azon tagjai előtt, akik nem szimpatizálnak a Jézust követők tevékenységével. Erről a Heródesről tudjuk, hogy Jézust a főpapok hozzá is elvitték. Ám csalódnia kellett, hiszen azt remélte, hogy valami csodát tesz előtte, ám Megváltónk szóra sem méltatta. Nem beszélt egy olyan emberrel, aki népe hivatalos árulójaként a rómaiak kénye kedve szerint tett-vett az általuk meghagyott királyi székéből. Talán ez a sértődöttsége is előjött pár évvel később, amikor hallott arról, hogy Jézusnak egyre több a követője. Nem Jakab és Péter tett vele rosszat, de mivel Jézus követői voltak, hát számára itt volt az idő és a lehetőség egy kicsit „levezetni” sértődöttségét amiatt, hogy Jézus nem állt vele szóba egykoron. Tette tetszik a Jézust tagadóknak, népszerűsége növekszik, Jakab után Pétert is minden bizonnyal meg akarta öletni. Összegezve a történet elején ő van a csúcson, Jakab már halott, Péter pedig arra számíthat, hogy vele is ez fog történni.
A keresztyénség története során mindig voltak hasonló lelkiséggel és indulattal bíró hatalommal bíró emberek, akik úgy próbálták saját befolyásukat vagy népszerűségüket növelni, hogy a keresztyén vezetőket igyekeztek legalábbis háttérbe szorítani, ellehetetleníteni, akár koholt vádak alapján elítélni, bebörtönözni vagy kivégezni. A XX. századi magyar egyháztörténelem számos mártírt, elnémított, félretett hitvalló lelkészt, papot egyházi elöljárót tud felmutatni, akik így jártak. Ám a történetnek vége ha nem is olyan tragikus, mint Heródesé volt az egykori hatalmaskodókra nézve, de már az az eszme és ideológia, aminek nevében egykor cselekedtek, egyre inkább elvesztette erejét és hatását. Reménységünk, hogy képviselőivel együtt emléke is eltűnik a történelem süllyesztőjében, ahogy mondani szokták.
Közben Lukács leír egy olyan történetet, ami több szempontból tanulságos, egyben nagyon hasonlít egy későbbi, Pál apostollal történt esethez. Péter éjszaka börtönből szabadul ki egy angyal segítségével. Számára látomásnak tűnik az esemény, csak amikor az angyal elmegy tőle, akkor ébred rá valójában, hogy valóság az, amit látott és átélt. A történet aprónak tűnő, de nem jelentéktelen részlete, hogy Péter nyugodtan aludt cellájában. Pál és Szilász pedig amikor ők voltak foglyok a filippibeli börtönben, énekkel dicsérték az Urat éjszakai álmukban. Milyen megnyugtató képek. Aki az Isten kezébe tette le az életét, sorsát, az a legnehezebb körülmények közt sem aggodalmaskodik. Tudja, hogy semmi sem történhet vele anélkül, hogy Isten ne akarná vagy ne engedné. Márpedig, ha valamit Isten megenged, vagy akar, hogy megtörténjen, azzal neki célja van. Az embernek, akivel történnek a dolgok pedig nyugalma lehet, hogy az a javára fog válni. Fölösleges az idegeskedés, aggodalom, az imádságban Istennek odaajánlott élethelyzetben, bármilyen kilátások is legyenek az ember előtt, békessége, nyugalma lesz. Pétertől és később Páléktól ezt is megtanulhatjuk. Jézus szavai is eszünkbe juthatnak, miszerint egyikünk sem tudja aggódásával meghosszabbítani az életét egy arasznyival sem. Istennek gondja van az övéire, ez a hit erőt ad minden körülmények közt.
A történet másik részben is fontos tanulságra találhatunk. Péter szabadulása után azokhoz megy, akik érte imádkoznak. Ám amikor bezörget házuk ajtaján, a szolgálólány hiába ismeri fel, hogy ő az, a testvérek ezt nem akarják elhinni. Intő példa ez arra, hogy komolyan kell venni Jézus azon szavait, miszerint, ha valamit hittel kérünk az Atyától az Ő nevében, megadja nekünk. Sok imádkozó ember kísértése, hogy könyörgései amolyan maguk és mások megnyugtatásáról szolgáló vallásos gyakorlattá legyenek. Sokan úgy kezdik el az imájukat, hogy nem látják lehetségesnek kérésük meghallgattatását, mintegy illemből vagy megszokásból mondják el azt. Ám ha az emberben nincs bizalom, hogy Istennél semmi sem lehetetlen, akkor az imádkozó számára a könyörgése csak erőltetése a vallási meggyőződésnek vagy gyakorlatnak, nem pedig teljes bizalommal való kitárulkozás Isten előtt.
A fejezet végén ismét Heródest látjuk a csúcson, amiről azonban hirtelen teljes mélységbe zuhan. Egy politikai manővert folytat, a számukra ellenséges tírusziak és szidóniak szereznének békét kérni, tőle, s akkor intéz királyi trónjáról beszédet a néphez. Ám ez talán olyan jól sikerült, hogy az egyszerű hallgatóságot arra indítja, hogy isteni szónak nevezzék szavait, nem emberinek. S mivel Heródesnek ez bizonnyal tetszett – a római császárok isteni magaslataiban érezhette magát – nem utasította ezt el. Lukács szerint azonnali istenítéletben volt része, kínok közt halt meg, mert nem Istennek adta a dicsőséget. Nem ő volt az egyetlen történelmi alak, aki ilyen székben ült és így gondolkodott magáról, s ha nem is férgek által, de nem volt szép haláluk… Ebben a történetben Isten a keresztyének egyik nagy ellenségétől megszabadítja Jézus követőit. Előtte pedig Pétert, akire még szüksége volt az Úrnak, megszabadítja hogy tovább folytathassa az evangélium hirdetését. Ezután Lukács megállapítja: „Az ÚR igéje pedig növekedett és terjedt.” Mondhatnánk a mesék szavával: Minden jó , ha jó a vége! De nem kell ezt mondjuk, mert a történetnek nincs vége!
Az Úr igéjének a története ma is zajlik. Ma is hirdetik, tanítják azt és ma is vannak emberek, aki hisznek abban és aszerint akarnak élni. Mi ilyen emberek vagyunk, ezért vagyunk most is itt, mert az Úr igéje vonzott. S ahogy megállapítottuk a történet tanulságát, hinnünk kell, hogy Isten igéje mindig győzedelmeskedni fog. Az ég és a föld elmúlik, de az Ő beszédei örökké megmaradnak. Lehetnek Jakabok, akik életüket adják az igéért. Lehetnek foglyok, mint Péter, de az ige terjedni fog. Támadhatnak újabb és újabb Heródesek, előbb-utóbb Isten megítéli őket. Mi éljünk azzal a hittel és bizonyossággal, hogy Isten szavának mindig igaza van és abból mindig elégséges erő árad az abban bízókra. Pünkösd felé közeledve kérhetjük, hogy a Szentlélek tegye még hathatósabbá bennünk az ige utáni vágyat, hitet, engedelmességet. Higgyük, hogy növekedni és terjedni fog az Úr igéje, ha mi is aszerint élünk.
Mert ezért szól általa hozzánk az Úr hogy növekedjünk a kegyelemben és az Ő megismerésében, mások pedig életünket látva induljanak el az Úr útján. Ámen.