Kerítésfestés, második “ütem”

Hálás szívvel köszönjük mindazok segítségét,  akik május 29-én, szombaton,   az országos Szeretethíd programhoz való csatlakozásunk során részt vettek a templom körüli kerítés festésében. Mivel elszámoltuk a szükséges festék mennyiségét, hiába voltunk kb. 35-en, nem tudtuk elvégezni a munkát. Ezért  jövő héten, június 4-én, pénteken délután 16 órától várjuk mindazokat, akik újra szívesen részt vennének ebben a közös, néhány órás szolgálatban vagy most lenne lehetőségük ehhez csatlakozni. Ez követően közös szalonnasütéssel zárnánk a napot, amit a parókia udvarán fogyaszthatunk majd el. Szeretettel kérünk mindenkit, aki ebben a szolgálatban szívesen részt venne, hogy ezt legkésőbb csütörtökig jelezze lelkészeink és a presbiterek felé. Örömmel fogadjuk gyerekek részvételét is. Természetesen, rossz idő esetén új időpontot keresünk majd.  Jöjjünk és hívogassunk másokat is egy ilyen közös szolgálatra!

Egyben hirdetjük, hogy június 6-án, vasárnap, a történelmei egyházak templomaiban megemlékező istentiszteleteket tartanak a koronavírus miatt elhunytakról. Perselyes adakozással segíthetjük a köztársasági elnök és felesége által létrehozott alapítványt, ami a vírusjárványban szüleiket elvesztő gyermekek támogatására jött létre. Délután pedig 15 órától tanévzáró istentiszteletet tartunk hittanos gyermekek műsorával egybekötve, ami után szeretetvendégség is lesz. Szeretettel várjuk ezekre az alkalmakra is Testvéreinket!
A Presbitérium nevében: Papp Tibor lelkipásztor
Kategória: Kategóriák | A közvetlen link.