Igehirdetés november 11-én

 L: I. Péter 2, 1-10.                    T: 9.vers                  2018. 11.11.

Megszoktuk, hogy a tv-ben bizonyos műsorok előtt figyelmeztetésként karikák jelennek meg, amikben levő számok azt jelzik, hogy a következő műsor bizonyos kor alatti fiataloknak nem való tartalmakat hordoz. Más kérdés, hogy hányan veszik ezt komolyan a szülők vagy a gyerekek közül. A Bibliában is vannak szakaszok, amik elé ki lehetne tenni a 18-as karikát, mert tartalmuk igen kemény, véres eseményekről, háborúkról, pusztításokról, szenvedésről szólak. És vannak olyan igék is, amiket bizonyos kor alatt hiába olvas valaki, nem fogja megérteni. S ez a kor nem az életévek számát jelenti, hanem azt az időt, amit valaki a hit útján járt. És van olyan ige is, amit csak azok értenek meg igazán, akik már voltak hasonló helyzetben, netán éppen vannak, mint akikről vagy akinek szólt az eredeti bibliai leírás vagy üzenet.

Mai igénk is ezek köz tartozik. Olyan szétszórtságban és kisebbségben élő keresztyéneknek íródott ez a levél, akik valahol Kis-Ázsia tartományaiban szétszórtságban éltek. Nagy távolságokra egymástól, lelki, egymást erősítő kapcsolatok nélkül, s leginkább üldöztetéseket szenvedve hitük miatt. Volt közöttük egy-egy hitben erősebb, jártasabb tanító, vagy diakónus, aki esetleg találkozott valamikor Jézus közvetlen tanítványaival, vagy igen hiteles forrásból hallotta az evangéliumot. Ők vitték a vállukon egy-egy gyülekezet terhét  anélkül, hogy komoly felkészültségük lett volna a keresztyén hit igazságaiból. Mondhatni laikusok voltak, végzettség és képesítés nélkül végeztek fontos szolgálatot. Pedig ez a szó, egészen mást jelent. A görög laosz szóból származik, ami azt jelenti, nép. Mégpedig kiválasztott nép, Isten népe, Krisztus igéje által minden népből és nemzettségből kiválasztottak közössége. Laikus tehát nem az, akinek nincs képzettsége vagy végzettsége egy bizonyos feladat, munka végzéséhez, hanem aki Isten népéhez tartozik. Krisztus által megváltott ember. Ne sértődjön meg senki, de ennél nagyobb karrier nincs: laikusnak lenni. Isten gyermekének lenni a Krisztusba vetett hit által. Egykor Isten szándékából megszülettünk, mert szüleinkre rábízott és elküldött erre a világra. Mindezt azért, hogy eljussunk abba az állapotba, ami erről szól. Jézus személyes követőjének lenni. Erre az állapotra való eljegyzés, megkeresés, előjegyzés a keresztség, amiben részesülünk. De csak az kerül be ebbe a kiválasztott közösségbe, aki Jézust személyes Urának elfogadja. A Szentlélek ereje által lehet laikussá valaki, aki meghallja és elfogadja az evangélium üzenetét. Ehhez kell a személyes döntés, annak kimondása, hogy akarok Jézus követője lenni.

Ez a levél azokat a laikusokat bátorítja, akik igen elszigetelten, hitbeli testvéreiktől messze éltek. Őket erősíti abban, hogy elhagyva régi életük szokásait, tulajdonságait, olyanokat mint a gonoszság, álnokság, képmutatás, rágalmazás,  hamisítatlan lelki tejet kívánjanak és az által növekedjenek az üdvösségben. Ehhez szól a megdöbbentő kijelentés: választott nemzettség, királyi papság, szent nemzet vagytok, Isten tulajdonba vett népe! Laosz, választott nép. Istennel szövetségben élő nép. Ez a szövetség akkor is veletek van, amikor úgy érzitek, egyedül vagytok, kevesen vagytok, üldöztetve vagytok, nélkülöztök, üldöznek titeket. Képzeljük csak el, micsoda erő, vigasztalás, bátorítás lehetett ez azoknak a szétszórtságban élő keresztyéneknek! Belekapaszkodni abba, hogy aki hisz ebben az Istenben, az nem szégyenül meg! Szent papsággá lehetnek mindnyájan, ha egy olyan sarokkőre építik fel lelki házukat, amit többek közt az építők is megvetettek. Ami a kívülállóknak botránkozás és megütközés köve lett, mert az szüntelenül leleplezi életük istentelenségét, bűneit. Ezt az üzenetet úgy is lehet érteni, ahogy Pál írta a rómaiaknak: ha Isten velünk ki lehet ellenünk?

Ezt az igét nemcsak a mai Kis-Ázsiában élő igen kis számú és igen nehéz sorsot hordozó és üldözött keresztyéneknek lehetne ajánlani lelki erőforrásként, hanem jó lenne, ha erre ráébredne mondjuk a mai Európa is. Igen jó esélye van annak, hogy néhány évtized múlva ez komoly valóság legyen. De a rémisztő számítások helyett inkább nézzünk  szét egy kicsit saját házunk tájékán. Elvileg egy keresztyén országban és békében élünk. Ez a város négy történelmi keresztyén felekezetnek is otthont ad. De ha megszámolnánk azt, hogy ma hány ember fejezi ki Isten népéhez való tartozását azzal, hogy elmegy a saját templomába, akkor azt gondolom, hogy a lakosság arányához képest ez az arány alig haladná meg az 1 %-ot. Hát mi ez, ha nem az, hogy mi itt élünk szétszórtságban, kisebbségben, de Istennek hála, még nem üldöztetések közepette. De hogy amit mi hiszünk és vallunk, az bizonyos, hogy sokaknak megütközés és botránkozás, mert az mondják: ideje múlt, érthetetlen és értelmetlen, amit ezek a keresztyének csinálnak, hisznek, vallanak.

Nos, éppen azért ez az ige most minket erősítsen, mielőtt szégyenlősen visszahúzódunk templomaik falai közé és csak kizárólag ott merünk valamit is megélni abból, hogy mi a laosz, azaz Isten választott népének tagjai vagyunk. Ez ellen pedig csak úgy lehet védekezni, ha nemcsak a megerősítő igének örülünk, hogy milyen jó megváltottnak lenni, hanem ha a feladatot is komolyan vesszük. Ez pedig ez: hirdessétek nagy tetteit, aki a sötétségből az ő csodálatos világosságára hívott el titeket! Laikus mivoltunknak ugyanis ez lenne velejárója. Hirdetni Isten nagy tetteit. Ezt mindenek előtt saját megváltozott életünkkel lehet. Ez nem azt jelenti, hogy megpróbálunk egy tökéletes emberi látszatot kelteni magunkról. Nem fog menni. Sokkal inkább megmutatjuk azt, hogy még megmaradt hibáink, gyarlóságaink vagy éppen újonnan elkövetett bűneink ellen hogyan harcolunk. Mit teszünk azért, hogy Istennek kedves népe legyünk. Amit teszünk azt pedig nem saját dicsőségük és tökéletességünk fényesítésére, hanem Isten hatalmának bizonyítására tesszük. Ő minket is tud használni. Mindarra, amit ránk bíz. Legfőképpen arra, hogy az evangéliumot hirdessük. Azt, hogy mennyivel jobb Isten világosságában élni, mint a bűn sötétségében. Mennyivel jobb tudni, hogy Isten irgalmába fogadott minket és nem kell félnünk semmitől, amitől ember félni szokott.

Reformáció ünnepe, úrvacsorai közösség után vagyunk. Erről szól mindkettő. Isten tulajdon népe, akiket magához hívott és az úrasztalánál megtisztított, megerősített abban, hogy övéinek tartja őket, az nem húzódhat be a templom falai közé. Annak ki kell vinnie a világba Jézus világosságát, le kell lepleznie a hamis fények és a sötétség erőinek félrevezető és romboló munkáját. Kevesen vagyunk, de hinnünk kell abban, hogy Isten velünk van és mindenben azok mellé áll, akik akarnak maguk is épülni, szent és élő kövekként egy olyan lelki házzá, amely kedves Krisztusnak. Ezt pedig minden laikus ember megélheti ott, ahol van, a saját háza népében, környezetében, mert ezért lett laikussá, Isten választott népének a Krisztusban elhívott és megváltott gyermekévé. Éljük azt, amire elhívást kaptunk: hirdessük az ő nagy tetteit! Ámen.

 

Kategória: Kategóriák | A közvetlen link.