Igehirdetés karácsony I. napján

T: Lukács 2, 1-14.        I. János 4, 7-12.     2018. Kar. I. nap

Isten másképpen szeret

„Marcellina Figarót szereti. Figaro és Susanna egymást szeretik, csakhogy a gróf is Susannát szeretné… A grófné azt szeretné, hogy a gróf őt szerese. Cherubinó minden nőt szeret, de elsősorban a grófnét. Barbarina Cherubinót szereti. Bartoló a bosszút, Basilio a botrányt, Antonio pedig az italt szereti.” – a nevekből talán felismerhető volt, hogy ez az idézet Mozart operájának, a Figaro házasságának a tartalmát hordozza. Ez olvasható a debreceni színház által kiadott műsorlapon, amit nemrég volt szerencsém olvasni és az előadást is megnézni. Ahogy ültem ott az előadás előtt a színházban, az jutott eszembe, hogy mennyire így van ez ma is. Nemcsak az igaz, hogy „mindenki másképp csinálja”, hanem az is, hogy mindenki másképpen tud szeretni. És sokszor mi emberek nem azt szeretjük viszont, aki minket szeret, hanem azt próbáljuk szeretni, aki nem akar minket szeretni. Sőt, akár arra is készek vagyunk, hogy e miatti csalódottságunkat fondorlatos cselszövésekben, bosszúnak számító indulatokban vezessük le. S mivel ez éppen alig több, mint egy héttel karácsony előtt olvastam, eszembe jutott, hogy mennyire nem így szereti Isten ezt a világot. Mennyire másról szól a karácsonyi evangélium. Egészen pontosan arról, hogy Isten mindenkit szeret, azokat is, akik Őt nem szeretik vagy nem is hiszik lényét. Isten szeretete független az emberi viszonzástól.

János evangélista nem írja le a karácsonyi történetet, hanem mintegy bevezető alapvetést fejti ki annak üzenetét evangéliumának kezdetén: Az IGE testté lett! Leveleiben  pedig tovább magyarázza a testté létel csodáját, lényegét, célját, a benne levő lehetőséget, amit az emberiségnek kínál Isten.  Ezekről szóltak köztünk a felolvasott igeszakaszok: „Abban nyilvánul meg Isten hozzánk való szeretete, hogy egyszülött Fiát küldte el Isten a világba, hogy éljünk általa. Ez a szeretet, és nem az, ahogyan mi szeretjük Istent.”  Hozzá tehetnénk és nem az, ahogyan mi szeretjük egymást, emberek.  Ez az ige arról az átváltozásról szól, ami Isten földre szállását jelenti. Isten emberi testet vett fel, közénk jött, köztünk lakott, láttuk az ő dicsőségét és megtarthatjuk az ő parancsolatait. Aki hittel teszi ezt, abban megtörtént az az átváltozás, amit az Isten Fiában való élet által élhet meg az ember. Ezt pedig így nevezi János: Örök élet!

A karácsonyi bibliai történetek arról beszélnek, hogy a Krisztus születés csodáját is zárt ajtók fogadták, egy istálló lett annak helyszíne. Arról, hogy irigység és gyűlölet lett a viszontválasz a hatalmasoktól és a betlehemi gyermekmészárlás. Arról, hogy csak számkivetettnek számító emberek csodálkozhattak rá az angyali üdvözletre és a messzeségből érkeztek igazán hódolni akarók az új király előtt. A mi életünk története miről beszél eddigi karácsonyaink kapcsán? Kérdezzük meg, őszintén magunktól, ne egymástól: Látjuk-e annak hosszútávon is tapasztalható, kimutatható hatásait évről évre, hogy mi már Jézus szeretete által élünk e világban? Látjuk-e magunkon? Látjuk-e másokon ennek hatásait?

Nos a karácsonynak éppen ez lehet a jó híre: „eljött az Isten fia, és képességet adott nekünk arra, hogy felismerjük az igazat” –  azaz a jót, a gonoszság ellenszerét, hogy tényleg jobbá legyen a világ. Ez a legnagyobb ajándékok egyike, képesség a jóra. Mert   a bűn miatt magunktól nem igen vagyunk képesek. A karácsony nagy ajándéka ez a képesség, a jónak felismerésére és cselekvésére.  Az, hogy „mi is tartozunk egymásnak azzal, hogy egymást szeressük…mert ha egymást szeretjük, Isten lakik bennünk és az Ő szeretete lett tejessé bennünk.” Isten kegyelméből évről évre számos lehetőségünk van felülvizsgálni, hogy milyen szeretet lakik bennünk.  Munkálja-e a saját és mások üdvösségét az, amit bennünk élő szeretetnek nevezünk? Türelem és jóság, irigységnek mellőzése, másikkal való örülni tudás jellemez-e minket? Felfuvalkodottság, harag és hamisság mentesség, haszonelvűség helyett igazságnak való öröm, hit, remény és szeretet motiválja tetteinket? Pál apostol teszi maga és mi elénk ezt a tükröt a szeretetről írt himnuszában. Mit látunk benne? Nem kell angyalokká válnunk, prófétákká lennünk, hegyeket mozgató hittel bírnunk, vagyonunkat szétosztanunk, testünket mártírhalálra szánnunk, csak szeretnünk. Úgy és azzal a szeretettel, ahogy Isten szeret minket Jézusban, akit nekünk adott. Akit mi adhatunk át másoknak, hogy ők is bővelkedjenek abban amit Isten nekik is elkészített.

Engedni kellene, hogy a bennünk élő Krisztus a tőle kapott képességeinket felhasználja annak bizonyításra, hogy amíg tesszük jót és igazat, szépet és kedvest, a mögött nem mi állunk, hanem Ő maga. Ez a képesség a karácsonyi embereké: Krisztus viszem magammal, Ő mosolyog általam, szava és tettei ajkamat vagy kezeimet hagyják el. Nem azért teszek jót, mert jónak lenni jó, hanem mert Ő a legfőbb jó, Aki bennem él s Ő magát meg nem tagadhatja. Őt vihetem haza a karácsonyi ünneplésembe éppúgy, mint az új esztendei munkakezdésembe, vagy meglévő gondjaim közé. Ő segít felismerni annak igazságait, amikkel eddig küzdöttem és nem értettem, hogy miért történnek velem. Ő használja az életemet a gonosz leleplezésére a jelenvaló világban, mert fénye és világossága betölti az életemet. Mindezt megteszi és még nagyobbakat is láttat velem, ha megmaradok benne, az Isten Fiában. A karácsonyi átváltozás nem átmeneti, hanem teljes változást hozhat életünkben, nem múló szerelmet, ami vagy beteljesül vagy nem, hanem teljes egyesülést a bennünk élni akaró Krisztussal. Életre szóló kapcsolatot, életre szóló fejlődést annak a képességnek a kibontakoztatásában, hogy meglássuk és tegyük is az igazat és jót. Ebben erősít az úrvacsorai közösség is, hogy Ő elfogadja bűnös életünket éppen azért, hogy Ő tisztítsa meg és tudja használni újra, ahogyan Ő szeretné.

 Néhány éve temetési szolgálat végzésre kértek fel. A hozzátartozók őszintén elmondták, sok jót nem tudnak elmondani az elhunytról. Azt kérték, nekik szóljak, ne a halottról beszéljek. És hozzátették, bármiről beszélhetek, csak a szeretet himnuszáról ne, mert az elhunyt nem tudta, mi a szeretet. Megdöbbentő volt az őszinteségük, mert valóban nem mindegy, hogy milyen módon éljük meg a másokkal való kapcsolatainkat. Talán az jellemezte az illetőt, amit Fabinyi Tamás gondolatai segíthetnek megérteni:

„Mert a szeretet nélküli kötelességtudat: kedvetlen. A szeretet nélküli felelősség: figyelmetlen. A szeretet nélküli igazság: kemény. A szeretet nélküli okosság: gőgös. A szeretet nélküli barátságosság: hűvös. A szeretet nélküli rend: kicsinyes. A szeretet nélküli hatalom: kíméletlen. A szeretet nélküli birtoklás: fösvény. A szeretet nélküli adakozás: képmutató. A szeretet nélküli vallásosság: bigott. A szeretet nélküli hit: vakbuzgó. A szeretet nélküli remény: fanatikus. A szeretet nélküli élet: értelmetlen.  Most azért megmarad a hit, a remény, a szeretet, e három. Ezek közül pedig legnagyobb: Jézus.” – Jézus pedig azért jött, hogy éljünk általa és úgy szeressük egymást, ahogy Isten szeretett minket. Ámen.

Kategória: Kategóriák | A közvetlen link.