L: János 13, 1-11. T: 12-17. 2019.03.24.
Értitek, hogy mit tettem veletek? – kérdezi Jézus övéit s magyarázatot is fűz hozzá. Szó szerint kell nekünk vennünk, amit ő mond? Azaz, úgy fejezhetjük ki egymás iránti megbecsülésünket, szeretetünket, netán megbocsátásunkat, ha megmossuk egymás lábát? Az isztanbuli kék mecset oldalán van egy fedett folyosó, amin végig kis márvány ülőkék vannak s velük szemben egy kis csap. Nem értettem, hogy mire való, mert addig csak azt tudtam, hogy a muszlimok levetett cipővel borulnak le imádkozni. Aztán elmagyarázták, hogy előtte – elvileg a napi ötszöri ima előtt – minden hithű muszlim megmossa kézét, lábát, arcát, haját nedves kézzel átsimítja, fülét, száját, orrát kiöblíti. Csak így megy be a mecsetbe imáját elvégezni. Évente láthatjuk a híradókban, hogy a hindu zarándokok milliói sereglenek minden év elején a Gangesz torkolatához, hogy rituális fürdőt vegyenek, ezzel megtisztulva bűneiktől. Hívők többmilliós hada sereglik ilyenkor a Gangeszhez, bár a víz piszkos és hideg, mégis úgy érzik, erősebben, egészségesebben térnek haza. Azt is tudjuk, hogy a pápák hagyományosan, a nagycsütörtöki szertartásokon meg szokták mosni különböző emberek lábát, mint Jézus példájának követői. Ám ennek fogadtatása nem mindig egyértelmű, hiszen egy korábbi hasonló cselekedete miatt, mikor migránsok lábát mosta meg, egy amerikai, igen olvasott katolikus weboldal szerkesztői emiatt lemondásra szólították fel. A levelet már „vírusozták”, azaz nem lehet elolvasni, de a hozzá fűződő kommentek ott vannak. Elég sok a tartalommal egyetértő, az egyik vélemény szerzője szó szerint ezt írja: „Ez egy Argentin származású Pápa, nem érdekli az Európai katolikus emberek felfogása és érzése! Mi az Európai katolikus egyház Isten hívői vagyunk, és nem mosunk egy migránsnak sem lábat!!! Ő pedig vonuljon vissza! Nekem nem Pápám!”
Értjük, mit csinált Jézus, amikor megmosta övéi lábát? Tudnánk-e követni, ha ennek kapcsán a példaadásra nézve, amit Ő mondott, azt tanítaná a keresztyén egyház, hogy aki templomba akar menni, annak előtte egy másik testvér lábát meg kell mosni? Hinnénk-e azt, hogy ettől tényleg tisztábbak leszünk lelki szempontból vagy éppen alkalmasabbak az Isten elé állásra? Készek lennénk ezt megcselekedni számunkra kerülendő emberekkel is? Kérdések, amik véleményem szerint nem segítik a lábmosás történetének megértését, legfőképpen az üzenet lényegének továbbadását nem.
Ezen a héten reggeli áhítattokon, bibliaórákon ezzel a történettel foglalkoztunk. Hadd emeljem ki a legfontosabb üzeneteket és tanulságokat, hogy ezek segítségével közelebb kerüljünk a jézusi magyarázat megértéséhez is. Ahhoz, hogy értsük, mi ennek a példaadásnak a lényege. Először is megérthettük, hogy ez nem egy véletlenszerű cselekvése volt Jézusnak. Ő, Aki Istentől jött és Hozzá készült tudatosan akarta jelezni övéinek, hogy halálával egy nagy megtisztulást hoz nekik. Azzal, hogy Ő, a Mester és az Úr ezt megteszi övéivel, olyan közösséget vállal velük, amihez foghatót addig soha, senki. Ő nem azért jött, hogy neki szolgáljanak, hanem hogy ő szolgáljon és életét adja váltságul, sokakért. A lábmosás ennek a szolgáló halálnak az egyik szimbóluma lett. A kenyér, a bor a víz az ő teste és vére szimbólumai, amikkel való élés a lelki megtisztulás és szövetség jelképei. Mielőtt ezeket jelképpé teszi, lábat mos, amivel a szolgai formáját bizonyítja. Ő olyan Úr, Aki szolgálni akar. Halála előtt szétosztja vagyonát, ami nem kifejezhetetlen pénzösszeg, hanem szeretete, amit övéi iránt érez. 12-en kapnak belőle, hogy továbbadják – ahogyan én szerettelek titeket, ti is úgy szeressétek egymást. A másikhoz a lábmosás szintjén odahajolni tudó szeretet csak az egyik változat. Olykor erre is szüksége lehet, főleg, ha a másik már erőtlen. De mennyi és mennyi más módon kell, lehet, érdemes szeretni az embertársunkat! A lábmosásnál sokkal egyszerűbben, könnyebben, és szükségesebben is. Erre tanította őket, ezzel a példával erre buzdított, csak fel kell buzdulni a cselekvésre.
Péter tiltakozásából, elfogadásából azt tanulhatjuk meg, hogy Jézusnak is vannak azért feltételei. Aki Hozzá akar tartozni, annak engednie kell, hogy Ő mossa, tisztítsa meg az életét. Jézus igéi erre bátorítanak mindenkit. Nem az lesz a követője, aki betű szerinti módon törekszik bizonyítani, hogy képes a lécet átugrani, azaz a jézusi gondolkodás szerint viszonyulni Istenhez s emberekhez, hanem aki megmosattatik Jézus vére által. Mi, emberek képtelenek vagyunk megfelelni Isten akaratának, ám ha hagyjuk, hogy Jézus szeretete lehajoljon hozzánk, akkor Ő tesz majd egyre inkább használhatóvá minket akaratának teljesítésében. Nem nekünk kell erőlködve bizonyítanunk, hanem elfogadni azt, hogy Ő már megbizonyította irántunk való szeretetét. El lehet ezt fogadni Péter módjára, és akkor is beleeshetünk a tagadás bűnébe, mint a tanítvány. De ha már Jézus egyszer azt mondta nekünk, hogy tiszták vagytok s csak arra van szükségetek, hogy a lábatokat mossák meg, akkor mi is átélhetjük, amit Péter. Háromszor kellett újra színt vallania, hogy bár megtagadta, mégis szereti Jézust, s háromszor kapott megerősítést, hogy Mestere bízik benne, és új feladatokat ad neki.
És megtanulhattuk azt, hogy Isten döntéseiben nem midig van ráció, azaz gyakran nem a mi logikánk szerint történnek a dolgok. Ez a történet arra az alázatra tanít, ami szerint nem is kell mindig mindent értenünk, ami velünk történik. Egyszerűen komolyan kell venni, hogy akik Istent szeretik, azoknak minden javukra van! Rá tudjuk-e bízni magunkat Isten döntéseire még akkor is, ha azok nem tetszenek vagy nem érthetők? Naponként mondjuk, hogy legyen meg az Ő akarata, és vajon hányszor fordulunk, fordulnánk szembe azzal ha tehetnénk, ha volna hozzá bátorságunk? A lábmosás története az elfogadni tudás alázatára is megtanít minket. „Sorsomat úgy intézed amint te akarod bölcs a te végezésed, ha áld, ha súlyt karod” – szoktuk énekelni. Ne csak énekeljük hanem érezzük is így, azzal kifejezve, hogy akkor sem bántuk meg, hogy Isten gyermekei lettünk, ha atyai szeretete olykor erőnk feletti próbákkal látogat meg.
Példát adtam, nektek, boldogok lesztek, ha így cselekedtek! – mondja Jézus. Ez a konkrét példaadás egy lehetőség, ha arra szükség lenne. De sokkal több van mögötte. Az, amit soha nem szabad elfelejteni, hogy Jézus, aki Isten formájában volt, nem tekintette zsákmánynak ezt, hanem szolgai formát vett fel, megalázta magát mindhalálig. Ha Jézus így és ennyire tudott szolgálni, akkor ennél sokkal kevesebbet mi miért ne tennénk meg egymásnak? Jézus szemével próbáljuk látni a másikban a szükséget, hiányt szenvedőt. Jézus indulatával tudjunk odahajolni a szenvedőhöz, magányoshoz. Jézus szeretetével tudjunk megbocsátani hetvenszer hétszer is, ha kell. Jézus indulatával menjünk el a másikkal ne csak egy, hanem ha kell, két mérföldre is. Tanuljuk és cselekedjük mindazt, mivel Ő szolgált nekünk, s így fejezzük hálánkat azért, hogy vére által mosott tisztára és mos meg újra és újra, ha mi ismét beszennyeződnénk. Ámen.