L: Galata 5,26. T: János 15,1-8 2019.03.31.
Bár én még amatőr szinten sem nevezném magam szőlőhöz-borhoz értő embernek, de azt tudom, hogy szüret idején lehet meglátni, mit ért az egész éves munka. Mennyire segítette az időjárás az emberi fáradtságot, vajon beváltak-e a gazda erőfeszítései akár a metszés, akár az évközi gondozás során. A termés mennyisége és minősége sok mindent elárul ezekről a kérdésekről.
Hét közben a bibliaiskolán többek közt Jézus példázatairól is szó volt, s megtanulhattuk, hogy azok által leginkább Isten Országát igyekezett bemutatni a mi Urunk. Azt, hogy az milyen, hogyan növekszik, milyen akadályai lehetnek a növekedésnek. Aztán, azt is, hogy mi, emberek, hol állunk Isten Országa tekintetében. Amit most hallottunk egy az olyan példázatok, hasonlatok közül, ami igen egyszerűen mutatja meg, hogy az ember hol áll az Isten Országában, a hitben való növekedésben, vagy sikerült-e egyáltalán már annak részesévé válni hite által. Bent van-e már abban, vagy az jellemző rá, amit Jézus egyszer valakinek így mondott: „Nem vagy messze az Isten Országától”. Éppen ezért ez a példázat mindig aktuális. Ha bent vagyunk, akkor azért, ha még valaki kívül állónak érzi magát, akkor meg azért. Isten ma azt a lehetőséget kínálja nekünk, hogy nézzük meg ezt a kérdést magunkra nézve. Ne csak az izgasson minket, hogy jól fog-e teremni a szőlőnk, ha van, vagy más növény, gyümölcs, amik a kertünkben vannak vagy lesznek elültetve. Aki a földből, a terményeiből él, azt ne csak a terméshozam izgassa és az, hogy vajon el tudja-e adni, lesz-e pénze megvenni a szükséges dolgokat? Arról is gondolkodjunk el, hozott-e valami termést az életünk Isten országa építésben s ha nem, akkor vajon miért nem?
Mit csinál a szőlőműves? Először ültet, plántál, majd ápolja, gondozza a szőlőt. A mi Atyánk is sokáig úgy végezte ezt, hogy elküldte ebbe a világba választott szolgáit, prófétáit, hogy általuk próbálja a helyes úton vezetni népét, amit Ő hívott el, Ő plántált, vezetett, óvott féltett. Jézusnak egy másik példázata, a gonosz szőlőművesekről szóló mutatja be azt, hogy mit cselekedtek ezekkel a küldöttekkel népének tagjai. Sorra megverték elűzték őket. Végül az Atya elküldte hozzájuk a számára legdrágábbat, a Fiát, akit megöltek. Pedig általa nemcsak megváltást akart hozni övéi számára, hanem egy egészen új életet, a szőlészet nyelvén egy új telepítést akart eszközölni. Őt tette új és szent szőlőtővé és azt akarta, hogy népe beoltassék Krisztusba, mint szőlőtőbe. A választott nép ezt nem akarta, ezért Isten más népek felé fordult nekik hirdette az erről szóló evangéliumot. Akik hittek abban, azokat nevezték, nevezik keresztyéneknek.
Jézus erre mondja, hogy immár az számít, ami belőle származik. Amit az által terem az életünk, hogy Őbenne élünk. Amit nélküle terem az életünk, az nem érték Isten Országa szempontjából. Ebből a szempontból nézve ugyanis csak általa, benne hozhatunk gyümölcsöt, nála nélkül semmit nem tehetünk. Pontosabban igen, de annak értékrendje evilági mércéhez van igazítva. S mivel mi emberek itt élünk, ezért életünket leginkább az határozza meg, hogy evilági módon mit teremtünk, mit produkált az életünk, mennyi hasznot hozott, amit cselekedtünk. A baj nem azzal van, ha számadást végzünk és kiértékeljük fáradtságunk eredményét, hanem azzal, ha itt megállunk. Ha nem tudunk tovább nézni a láthatókon. Ha csak azt nézzük, ami a szem előtt van, és nem gondolunk arra, hogy Istenünk arra is kíváncsi, hogy a szívünkben történt-e valami változás.
Jézus pedig pont erre utal, amikor azt mondja, hogy ha valaki nem marad Őbenne, kivetik, mint a lemetszett szőlőt, megszárad, összegyűjtik és elégetik. Jézus szava az a metszőolló, ami mindig látja, hogy hol vannak vadhajtások az életünkben. Megmutatja mi az, amit túlságosan előtérbe helyezünk s ami miatt nem kerül elég hangsúly a lényegre. Jézus rá tud mutatni arra, hogy mi az, ami eltakarja a lényeget és az nem tud növekedni bennünk. Ahol én nőttem fel a szőlőművelők kacsolásnak nevezik, amikor letépik azokat a vesszőket, amik ha megnőnének, nagy leveleket növelnének, és ezáltal az értékes fürtöktől vennék el a táplálékot és a napfényt. Ha a szőlősgazda elmulasztja ezt a műveletet sokkal gyengébb minőségű termést szüretelhet, ezt jól tudjuk. Hallottam olyan szőlőművelőről, aki a már mutatkozó fürtöknek harmadát, felét is lemetszi, mert azt nem akarja, hogy sok szőlője teremjen, hanem azt, hogy jó minőségű. Ehhez pedig könnyíteni kell a szőlőtőke terhelésén.
Nos, ettől akar minket Jézus óvni, a gyenge, savanyú minőségtől, ezért akarja életünket folyamatosan tisztogatni, hogy igazán azt teremhessük, amire Ő hívott el minket. Ne fájjon, ha Jézus valamit el akar venni tőlünk. Ő nem irigyli tőlünk, azt, ami látszólag nekünk kedves, mint ahogy a gyerekek szoktak mindig a másik játéka után vágyódni. Ő egyszerűen csak értékes gyümölcsöt akar teremni bennünk és általunk. Olyat, aminek az íze valóban édes, tartalma tápláló, másoknak örömet szerez.
De kérdezhetnénk, hogy a sok „jézusi ízű” életgyümölccsel mire megyünk jelen világunkban, ahol egészen más ízekhez vagyunk szokva. Ahol azokat látjuk, amikről Pál írt a felolvasott lekcióban. Ahol már nemcsak a bort hamisítják, s nemcsak az élelmiszerek vannak tele mindenféle adalékokkal, hanem az emberi kapcsolatokban sem működnek a tiszta és természetes dolgok, hanem azokban is kusza vadhajtások vannak. Sőt, már erre tanítják a felnövekvő nemzedékeket, hogy talpraesettségük éppen ezt jelentse, el tudjanak igazodni az önzés, szeretetlenség, erkölcs nélküliség, pénz utáni vágy világában. Nos, Jézus ígérete a vadhajtásokról elég egyértelmű. Előbb utóbb levágják azokat és tűzre vetik. Isten ítélete alá fog kerülni minden olyan dolog is, ami nem aszerint nőtt ki az ember életéből, ahogyan azt Isten javasolta, ajánlotta, megáldotta volna. Kérdés, hogy szeretnénk-e Isten Országa értékrendje szerinti gyümölcsöket teremve megmaradni a szőlőtőbe oltatva, vagy jobban tetszik, hogy világi értékrend szerinti gyümölcsöket teremjen életünk. Sokat, látszólag édeset, hosszú távon azonban savanyút, kellemetlen mellékhatásút, mint a noha bor…
Ez a példázat felhívás arra, hogy vizsgáljuk meg, mit tettünk a hitben való növekedésért, engedtük-e a vadhajtásainkat lemetszeni, figyelmeztettük-e a ránk bízottakat, hogy veszélyes felfogásban élnek? Jézus szerint nem kell, hogy savanyú legyen életünk szőlője, hanem lehet az édes mások számára is. Mert amit Jézus által kérünk az Atyától az megadatik, hogy azáltal legyünk gyümölcsöző életű emberekké, hogy Jézus tanítványaiként élünk. Hogy mik ezek a gyümölcsök, arra Pál tanít minket: „Szeretet, öröm, békesség, türelem, szívesség, jóság, hűség, szelídség, önmegtartóztatás. (Mert) az ilyenek ellen nincs törvény”. Ezért jó hogy ma is hallottuk az Ő beszédeit, hiszen ezektől függ az életünk s attól, hogy mennyire határozza meg azt a szőlőtőhöz, Jézushoz való viszonyunk. Ezért érdemes újra és újra megvizsgáltatnunk magukat az ige által. Áldott legyen Urunk, hogy Ő tudja, mire van szükségünk a gyümölcsterméshez és meg is adja azoknak, akik Benne élnek és azt Tőle kérik. Ámen