L: Filippi 4, 4-9. T: Példabeszédek 11, 25.
Adni, elfogadni, továbbadni… ebben a körforgásban élünk! Adunk és elfogadunk tárgyakat, kapcsolatainkban a legkülönbözőbb érzéseket, segítséget, támogatást. Már gyermekként megtanulunk elfogadni, de a gyermek is ad, visszaad, visszatükrözi azt, amit kapott. Megtanul a családban adni és elfogadni aszerint, amit lát és tapasztal.
Alapigénk egy szokatlan állítást hoz elénk: Hogyan lehetséges, hogy az ajándékozó nem lesz szegényebb, hanem bővelkedik? Ha mélyen magunkba nézünk akkor azt tudjuk, hogy nem lehet mindenki gazdag amerikai nagybácsi, aki bőven osztogatja javait. Legtöbben munkánk eredményéből annyit tudunk előteremteni, ami elég, esetleg egy kis tartalékot, amit ugye nem feltétlenül jó felélni, odaadni másoknak, csak úgy elajándékozni, mert akkor elmúlik a biztonságérzetünk. Az a gond, hogy ez az alap hozzáállása a legtöbb embernek, hogy az ajándékozás, az adás, az pénzbe kerül, azt meg ugye nehéz megteremteni. Még akkor is, amikor sokan valóban jó szívvel és örömmel igyekeznek ajándékozni.
Ebben az igében a bővelkedő, megújuló, felüdülő ajándékozó képe áll előttünk. Ez pedig a bennünket megajándékozó Istenről szól, ebből kell kiindulnunk. Nem mi vagyunk ugyanis a megajándékozás forrásai. Nem magunktól vagyunk képesek adni! Ugyanis az Írás szerint semmink nincs, amit mi is ne kaptunk volna. Még az éltünket is ajándékba kaptuk minként annak minden eltelt vagy eljövendő percét, pillanatát. Ebben az igében egyfajta visszaható felüdülésről van szó. Isten örült annak, hogy adhatott és adhat folyamatosan. Ő gazdag Isten, nem sajnál semmit az embertől, de kinek-kinek bölcsessége szerint ad, úgy ahogyan azt elviselheti s ahogyan azzal jól tud élni. Az az ember, azonban, aki átélte már hogy felüdítette mindaz, amit Isten érte tett, az másként gondolkodik! Mivel átélte, hogy Isten ajándékot ad neki, megajándékozza őt, ezért bővelkedőnek, gazdagnak érzi magát és szabad lesz másokkal is megosztani magát és mindazt, amit Istentől kapott. Aki magát megajándékozottnak érzi és elfogadja Istent, aki őt megajándékozza, az tudja elfogadni saját magát is, mint azt a személyt, akit Isten szeret. Nagyon szereti, mert ajándékot adott neki! Innen, ebből a belső elfogadásból fakadhat az a képesség, hogy megajándékozottként tekintsünk magunkra. És ezáltal tudunk megajándékozókká is válni.
A felüdülés pedig visszahat. A Szentírás máshol is beszél arról, hogy jobb adni, mint kapni; illetve, hogy miközben az ember másnak ad, azzal nem kevesebb lesz, hanem több. Úgy gondolom, ez csak egyféleképpen lehetséges: ha szeretettel és szeretetből fakadóan adunk. A szeretet az, ami megsokszorozódik, miközben adjuk és hiszem, hogy a szeretetből, hálából, jó szívvel történő adakozás, szolgálat hasonlóképpen működhet.
Szép, meggazdagító képek, világos igazságok állnak előttünk. Ha már Krisztusé vagy, akkor bizonyára ismered is ezt, ebben élsz is talán. Ha még keresed Krisztust, akkor is igazak a számodra ezek: ezt kínálja neked az Élet Ura! Egy valamiről azonban ne feledkezzünk el. Miközben adni és elfogadni csak az tud, aki maga is átélte az elfogadottságot. Aki Isten elé áll, az mindenek előtt emlékeznie érdemes arra a felüdülésre, amit Isten tett értünk és adott nekünk Krisztusban. Hogy megváltottak vagyunk. Minden istentisztelet, imádság, igeolvasás, éneklés, szolgálat, amit végzünk ennek az örömnek a jegyében kell, hogy megtörténjen. S ha így veszünk részt mindezekben, akkor lehet, hogy felüdítünk másokat is. A bibliaolvasásban elhangzott ige is örömre biztatott, s ha abból élünk, merítünk, azt adjuk tovább, akkor a legszomorúbb ember számára is adhatunk valamit, ami őt felüdítheti. Egy szó, mosoly, simogatás, kedves tárgy, kínálás, szelíd meghallgatás, bátorítás, őszinte nevetés s mennyi minden más tud felüdíteni másokat, ha azt örömmel adjuk. Ám ennek az adásnak a kulcsa az engedelmességben rejlik. Megkerülhetetlen tény, hogy mind adni, mind elfogadni csak úgy lehet, hogy megértve Isten igazságát engedelmesen elfogadjuk azt, amire ebben minket hív! És lehet, hogy ez a lépés, amit újra és újra meg kell értenünk: engedelmesség. Hűség. Odaszánás. Elköteleződés. Isten iránt, aki elkötelezte magát irántunk Fia hűségében.
Kérdezhetitek, miért ezt az igét hoztam közétek ezen a mai napon? Nos azért, mert közel 3 hónappal ezelőtt gyülekezetünk életében volt egy jótékony célú rendezvény, ahol lehetőség volt az ajándékozásra, adakozásra, nemes ügy támogatására. Ebben nincs semmi különleges, hiszen számtalan ilyen esemény történik. Ám ennek az események ez volt az igei alapja: „Aki másokat felüdít, maga is felüdül.” S mi, akik ma eljöttünk hozzátok, szeretnénk, hogy titeket is felüdíthessünk majd ma este egy olyan műsorral, ami azóta is beszéd tárgya gyülekezetünkben és városunkban, s meg kell valljuk, köztünk is. Szinten nincs nap, hogy ne mosolyodnánk el az előadás aktuális szövegrészeinek idézése kapcsán, mert sok kedves bölcsességet és használható aktualitást tanultunk belőle. S mindezt ma is örömmel tesszük. És mivel kaptunk egy kedves meghívást, hogy ezt az örömünket osszuk meg veletek, hát eljöttünk felüdíteni titeket és újra felüdülni, mi magunk is.
Ám meggyőződéssel valljuk, ha ma nem lenne ez az előadás, akkor is felüdítő lenne ez a találkozás, mint valamennyi, ami az elmúlt közel két évben a magyarói és mezőberényi gyülekezet közt végbement. Mer lelket és hitet erősítő, felüdítő tény, hogy sok száz kilométerre tőlünk vannak magyar református testvéreink, akikkel közös hit alapokon állhatunk. Akiknek életéből, szolgálatából, áldozatkészségükből, összetartozásukból, Isten egyházához való ragaszkodásukból tanulhatunk, erősödhetünk. Akik magyaros vendégszeretetük minden javaival elhalmoznak minket s jó érezni, mi egy vérből valók vagyunk s itthon vagyunk, Magyarón. Az a reménységünk, hogy ti is így éreztek felőlünk s nektek is öröm, hogy találkozhatunk. S hogy ennek a találkozásnak az alapja az a legfőbb öröm, amit az evangélium üzenete tartalmaz, hogy Krisztusban Isten megváltott, örömre, boldogságra, üdvösségre elhívott népe vagyunk. Ez az, amire építhetjük kapcsolatunkat, találkozásainkat, közös programjainkat. Mert ha mindezekben azt keressük, hogy mit adhatunk át a bennük élő isteni szeretetből, hitünkből, a Tőle kapott ajándékainkból egymásnak, akkor a kölcsönös adás és elfogadás valahányszor találkozunk, igazzá teszi az igét: Aki másokat felüdül maga is felüdül.
Ezzel az örömmel és annak minden maradandó áldásával áldjon meg mindnyájunkat az övéi összetartozásán örvendező és őket megerősíteni akaró Isten, az Ő Fia, Jézus Krisztus által. Adja, hogy sokáig tudjuk keresni a lehetőségeket, a találkozásokat amelyek egymás s magunk lelki, hitbeli felüdülését, szeretetben való növekedését szolgálják. Ámen.