L: Róma 7, 14-25. T: 24-25. 2020.09.23.
Nagyvárosokban, gyakran érheti az embert ilyen dilemma, vagy kísértés: Késő este van, fáradtan igyekszik haza, siet a villamoshoz. Ám az érkező villamosra nem tud felszállni, mert még az utca szélén áll, nem középen, ahol a sínpár van, s a gyalogátkelőnél, azaz a zebránál pirosat jelez a lámpa. De a villamos már indulna, mert neki pedig hamarosan jön a zöld jelzés. Most mit tegyen? Szaladjon át a tiloson, mert úgysem jön autó és érje el a villamost, vagy várja meg a következőt, ami ki tudja mikor jön, mert estefelé már ritkán járnak, meg különben is nem látja senki, ha kivételesen vét szabályok ellen… Mindenkire rábízom, hogy mit tenne,, és persze most van idő ezen gondolkodni, de ott és akkor pár másodperc alatt kell dönteni.
Ezt a valóságos szituációt annak szemléltetésére vázoltam fel, hogy milyen érzései lehettek Pálnak, amikor ezeket a sorokat leírta: „… amit teszek, azt nem is értem, mert nem azt teszem, amit akarok, hanem amit gyűlölök…már nem is én teszem azt, hanem a bennem lakó bűn…hogy akarjam a jót, van lehetőségem, hogy megtegyem, nincs… ha azt teszem amit nem akarok akkor már nem én teszem, hanem a bennem lakó bűn…” Ugye ismerős érzések? Arról szólnak, hogy mennyire nem könnyű jónak lenni, pedig az elvileg jó, mint tudjuk. Sok mindent elsajátít az ember élete során, amiről értelemével vallja, hogy az jó, és milyen sokszor az ellenkezőjét teszi. Vagy fordítva, megtanulja, hogy mi a rossz mégis él vele, gyakorolja, használja. Ezek felszültsége határozza meg mindennapjainkat. Mennyire tudunk engedelmeskedni a hasznos és jó törvényeknek, amik értünk vannak és mennyire nem. Jelen napjainkban aktuális példa erre, hogy a járvány ideje alatt ha lehet, akkor tartsuk be a figyelmeztető és korlátozó intézkedéseket még szabadság idején is. És miről szólnak a hírek naponként? Arról, hogy a tengerparti országokban főleg a zsúfolt szórakozóhelyeken járók közt újra terjed a járvány. Azok viszik haza saját országaikba, akiknek nem volt elég szép országuk ismeretlen helyeivel ismerkedve pihenni, hanem külföldre vágytak. S ha már ezt tették, akkor pedig nem volt elég a tengerparton sütkérezni, éjszaka kellett begyűjteni a vírust, hogy az emlékek mellet legyen mit hazavinni azoknak, akik betartották a szabályokat.
Igen, ilyen a bűn természete is. Nem csak én vétek a törvény ellen, amikor nem tudom betartani azt, hanem legtöbbször magammal rántom másikat is. – Ó, hát neki sem lett semmi baja, megpróbálom én is – mondja a törvényszegésemet felismerő ember. Aztán ezt látja a harmadik, negyedik és a bűn már nem is bűn, hanem a természetes velejárója lesz a mindennapi életnek. Bevett, elfogadott, a többség által szentesített életforma része lesz. A törvény pedig alkalmazkodjon ahhoz, amit az emberek szeretnének. Ittzés István prédikációs kötetét olvasgattam szabadságom idején reggeli csendességem során, s az egyik prédikációjában találtam arra a nagyon is valóságos helyzetre, ami korunkat jellemzi. Evangélikus lelkésztestvérünk szerint ötven éve még azt tanították, hogy a demokrácia lényege, hogy a többség akaratát el kell fogadnia a kisebbségnek. Ma pedig már azt látjuk, hogy a kisebbség akaratához kell igazodnia a többségnek. – Igen, a bűn ennyire fel tudja fordítania világot fenekestől, mindenestül. Hát csoda, hogy még az apostol is elbizonytalanodik – látszólag?
Ezt az igeszakaszt különböző korok írásmagyarázói különböző módon értelmezték. Voltak, akik szerint Pál még nem is lehetett újjászületett hívő, mert akkor nem mondta volna magát a bűn szolgájának. Ezért kiált fel úgy, hogy vajon ki szabadítja meg őt nyomorult testéből. Mások szerint Pál átmeneti állapotban van, hiszen újjászületett, de még nem tud elszakadni a törvénytől, még mindig annak igazában és hatalmában keresi a boldogulását és az üdvösségben való előrehaladást. Vannak, akik szerint Pál nem önmagáról szól, hanem egyes szám első személyben fogalmazza meg azoknak a zsidó testvéreinek a dilemmáit, akik abban a feszültségben élnek, hogy a hívő ember nem tud igazából felszabadultan élni, mert látja, hogy továbbra is képtelen betartani Isten törvényét, amiről pedig tudja, hogy az jó és gyönyörűséges.
Ez utóbbi látás segít nekünk megérteni azt, hogy Isten Országa már eljött, jelen van köztünk de még nem teljesedett ki egészen. Ezért a mindennapokban a hívő, újjászületett ember is meg kell küzdjünk a testében lakozó erőkkel és vágyakkal valamint a lelkében lévő tapasztalattal, miszerint már nem áll a törvény hatalma alatt. Ez az a nemes harc, amit egész életünk során kell vívnunk. Ezt viszont csak úgy tudjuk győzelmesen megélni, ha eljutunk ennek őszinte felismeréséhez. Ebből a kettősségből való kiutat a következő részben mutatja meg Pál, ami nem más, mint az Isten Szentlelkére való teljes ráhagyakozás. John Stott szerint ez a fejezet azoknak a bemutatása, akik életükben sok jelét mutatják újjászületettségüknek, azaz annak, hogy elfogadták Jézus Krisztust megváltójuknak. De a hitük még sokkal jobban ragaszkodik a vallásuk elfogadta törvények kereteihez, mintsem Jézus Krisztusban felkínált szabadsághoz. Olyanok, mint a Jézus által feltámasztott Lázár, aki kijött ugyan a sírjából, de hogy szabadon tudjon járni, ahhoz le kellett róla fejteni a lepleket, amibe be volt csavarva halott teste. Ezzel szemben Jézus feltámadásakor pedig épp azt olvassuk, hogy a leplek már le voltak oldva az ő testéről. Isten hatalma ezt is elvégezte, nemcsak s kő volt elhengerítve sírja elől.
Ilyen belső tusakodásra csak az a Pál juthatott el, aki valóságosan újjászületett ember volt. Ismerte, óhajtotta Isten törvényét egész lényével akart annak engedelmeskedni. De be kellett látnia, ez sem fog menni önerőből. Ezért kérdezi, és meg is válaszolja, hogy ki szabadítja meg őt ebből az állapotból. Jézus Krisztus, akire naponként rá kell bíznia magát. Nekünk is ő az út, mert bár a mi városunkban nem járnak a villamosok, de hányszor találkozhatunk hasonló dilemmákkal és kísértésekkel, hogy mit is tegyünk. Vajon a törvénynek engedjünk, vagy felülírva a törvényt, esetleg vétve az ellen, egy fontosabb érdekből válasszuk szabadon azt, amire a Lélek indít? Ezek a keresztyén ember mindennapi harcai, amikben lehet csatákat nyerni de lehet veszíteni is. Nyerési esélyeink akkor vannak, ha mind jobban ragaszkodunk Jézushoz, mind jobban ismerjük igéjét és törvényét, és mind jobban engedjük, hogy a Szentlélek vezessen el minket jó döntéseinkhez.
A jó és a rossz egyszerre lesz jelen az életünkben, mert mind a kettő hozzátartozik az újjászületett emberhez. Ezért kell figyelni és ügyelni magunkra, hogy vissza ne essünk a szabadságból a szolgaság állapotába. Istennek nem az a szándéka, hogy amolyan ószövetségi keresztyének legyünk, akiket sokszor megköt a törvény, bár újjászülettünk. Azt szeretné, ha miután Krisztussal együtt meghaltunk a bűnnek és feltámadtunk az életre, akkor az Ő Szentlelkének ereje vezessen minket olyan szabadságra, amiben könnyebb jól dönteni és mérlegelni, krisztusi módon cselekedni. Ezért maradjunk hát meg a Lélek vezetése alatt, sőt naponként különösen is kérjük, hogy az töltse be az életünket. Ámen.