Igehirdetés január 10-én

L: János 4, 1-6.          T: Ézsaiás 40, 29-31.               2021.01.10.

 A fáradtság az az érzés, amit minden ember ismer. Amikor fáradtak vagyunk, akkor nem úgy mennek a dolgok, ahogy szeretnénk. Többet hibázunk, elfelejtünk  bizonyos teendőket, hibázunk, tévedünk. Fáradtan nem lehet kihozni magunkból jó teljesítményt. A fáradtságnak több fajtája van. Van, ami rövid pár perces, egy-két órás megállás vagy egy nyugodt éjszakai pihenés után elmúlik. De van olyan is, amihez napok, akár hetek kellenek, hogy kipihenjük magunkat. És van olyan is, amikor azt mondjuk, hogy valaki belefáradt az életbe, nem akart már küzdeni, szenvedni, feladta vágyait,  s csak azt várta, hogy egyszer végleg megpihenjen. Isten igéje is tud erről az érzésről s van rá megoldása. Sőt, mint látjuk, maga Jézus is elfáradt az úton, neki is szüksége volt pihenésre. Érdemes beletekintenünk ezeknek az igéknek a tükrébe, mert velünk is megtörténhet az, ami Jézussal vagy azokkal, akik egykor komolyan vették a próféta által közvetített isteni üzenetet.

Alig 10 nap telt el az új évből, amit megelőzően talán többeknek sikerült némileg pihenni az ünnepi időszakban. Nem mindenki mondhatja ezt el, sokan magukkal hozták előző évi kimerültségüket. Egy dologban azonban biztosan egyetért a legtöbb ember. Abban, hogy immár egy éve tart a körülöttünk levő világjárvány és az ahhoz való alkalmazkodásba,  következményeinek elhordozásába vagy éppen az attól való félelembe igen sokan belefáradtak már. Hogyan lehetséges, hogy igaz legyen a prófétai szó hogy erőt kapnak a megfáradtak, megsokasodik az erőtlenek ereje, tudnak tovább futni, nem lankadnak, sőt, szárnyra kelnek, mint a sasok? Milyen szép képek! Egy dolog az alapjuk. Akik az Úrban bíznak – azoknak van erre lehetőségük. Amikor a pusztai vándorláskor elkeseredett a megfáradt nép, Isten többször csodát tett köztük, hogy új erőre kapjanak. Illés prófétát Isten hollói táplálták, mert az Úr tudta, hogy emberi ereje feletti út vár rá. Pál is írt arról, hogy akkor volt igazán erős, amikor emberileg gyengének és erőtlennek érezte magát, mert mindenre kapott erőt Krisztusban, aki őt megerősítette. Igénkben is arról olvasunk, hogy Jézus is elfáradt az úton. Igen, még vele is megtörténhetett ilyen, hiszen valóságos emberként élt köztünk. Az emberi teljesítőképesség pedig mint tudjuk, véges. Az embernek szüksége van pihenésre.

Jézus elküldi tanítványait a faluba, szeretne egyedül lenni, míg azok hoznak valami ennivalót. Ám  – ismerjük jól a folytatást – arra jön egy asszony, a kúthoz. A szokatlan idő, déli forróság ellenére tette ezt. ebből Jézus kiolvasta élete szégyellni való dolgait, hogy nem akar emberekkel találkozni, ezért akkor megy vízért, amikor mindenki árnyékot keres, hogy megpihenjen. S ebből a találkozásból egy új élet születik. A beszélgetés lehetőségét  Jézus nem szalasztja el. Felfedi ennek az asszonynak nem csak a múltját, hanem azt is, hogy van egy másik kút, amire neki szüksége van. Ez a kút az élet igéjének kútja, ha valaki abból merít, az többé nem szomjazik, hanem maga is forrássá válhat mások számára. A samáriai asszony története erről a forrássá válásról szól. Arról, hogy amikor visszamegy a falujába boldog örömmel hirdeti véleményét, miszerint ő úgy látja, a Krisztussal van dolga. Élete alkalmassá lett arra, hogy embereket Jézushoz vezessen. Pedig a múltja, az öt korábbi férjével való kapcsolata az akkori társához való viszonya miatt igen megvetett életű ember lehetett mások szemében. De eljött az életben egy pillanat, amikor hirtelen erőssé lett. Szinte szárnyra kelve sietett vissza elmondani élményét. Egészen új élete lett ettől a találkozástól.

És mit tesz Jézus? Azt olvassuk, hogy időközben kiértek hozzá a tanítványok és a hozott étellel kínálták. Ő pedig a saját eledeléről kezd szólni nekik, amit azok persze félre értenek. Azt gondolják, hogy valaki már hozott neki ennivalót. Jézus azonban megnevezi ezt az eledelt és azt mondja, hogy az nem más, mint hogy az Atya akaratát teljesítheti. Mert ő éppen ezért küldetett, hogy megkeresse és megmentse az elveszetteket. Azért, hogy evangéliumot hirdessen a szegényeknek, szabadulást a foglyoknak, vakoknak szemük megnyílását és hirdesse az ÚR kedves esztendejét -ahogyan fel is olvassa a názáreti zsinagógában a róla szóló ézsaiási próféciát. Jézus számára ebben volt a fáradtság legyőzése: tehette, amit Isten rábízott. Végezte azt, ami küldetése volt. Megjelent egy ember, akin segíthetett, hát segített, hogy felismerje benne élete Megváltóját.

Jézus egykor így szólt: Jöjjenek hozzá mindnyájan, akik megfáradtak, vegyék magukra az ő igáját, mert az könnyű és a tőle kapott teher gyönyörűséges. Máskor meg csak annyit mondott: „Bízzatok, én vagyok, ne féljetek!” Olyan jó, hogy ezeket mi ismerhetjük. És olyan jó lenne, ha mindezekben bele is tudnánk kapaszkodni életünk idejében, különösen is akkor amikor elfáradtunk. Urunk azt szeretné, ha bíznánk benne, abban a Tőle jövő erőben, ami éppen a megfáradtakat tudja megújítani, hogy tovább végezzék dolgaikat.

– Hogy bírod? – szokták sokan kérdezni  hívő emberektől olyanok, akik sokkal kisebb teher hordozása alatt kiborulnak és csodálják, hogy a másik még mindig bírja, sőt újabb és újabb terheket vállal magára. – Én nem bírom, de az Úr, aki velem van, az tesz képessé mindarra, amit el tudok végezni! – szól sokszor az őszinte válasz, ami egyben bizonyságtétel  és útmutatás is. Igen, nem mi vagyunk különbek, ha erőnk felettinek tűnő terheket hordozunk, hanem Isten mutatja meg erejét azokban, akik elfogadják azt Tőle. Ez a keresztyén élet lényege. Megteszem, ami tőlem telik, és elfogadom, hogy azt is megtehetem, amire Isten késztet, hogy az Ő ereje által tegyem meg. Ehhez nem kell más, mint szilárd  bizalom, állandó kapcsolat Istennel. Olyan istenfélelem, ami valójában hódolat, tisztelet és engedelmesség Isten iránt nem pedig rettegés attól, hogy vajon mit akar rám bízni. Az ilyen ember nem lázad a megpróbáltatások alatt, hanem kész elfogadni a rosszat is. Kevesebbet panaszkodik és többet imádkozik, hogy legyen ereje sorsát hordozni vagy éppen mások terhét is felvenni. Mert erre is parancsa van: „Egymás terhét hordozzátok, úgy töltsétek be a Krisztus törvényét!”

Amikor némi reménysugár kezd látszani az alagút végén, akkor egyrészt azt is Istennek köszönjük meg. De legfőképpen ne engedjük, hogy legyőzzön minket a fáradtság, az elfásulás, a közömbösség. Higgyük, hogy Istennél minden lehetséges, bármit megtehetünk az Ő ereje által. S ha éppen napi pihenésünket végezzük és abban jut idő arra, hogy megköszönjük Istennek, amit addig elvégezhettünk, akkor a pihenésünket is az Ő kezébe tehetjük. Az Ő kezébe álomra hajtani fejünket, pihentetőbb alvást ad a legjobb altatónál, mert írva van, hogy az Úr az Ő szerelmeseinek álmában is ad eleget. Pont annyit és azt, amivel napról napra megújulhatnak, hogy Őt hordozzák és igéje szerint országát képviseljék, építsék. Hát menjünk tovább azzal az örömmel, hogy legjobb dolog, ha fáradtságunkat is az Úr kezébe tesszük, mert arra is Tőle jön a legjobb megoldás és a mindenre képessé tevő megújító erő. Ámen.

Kategória: Kategóriák | A közvetlen link.